Kedves barátunk, Koday Laci kiállítás megnyitóra invitált bennünket a Budapesti Unitárius Egyházközösség házába 2010. május 9-re. A kiállítás fő tengelyébe a Csobaji Zsolttal közösen festett képek kerültek.
A megnyitó erdélyi dallamokkal és egy kalotaszegi tánccal kezdődött, felidézve Csobaji Zsolt gyökereit.
Elhangzott Kosztolányi Dezső: Mostan színes tintákról álmodom című verse is, amelyben a megjelenő gyermeki világra mindkét alkotó gyönyörű, színes képei feleltek.
A kiállítást Pilaszanovich Irén művészettürténész nyitotta meg, kiemelve, hogy ritka a művészvilágban a közös alkotás, hiszen alkalmazkodni kell. Ez a mindennapokban sem egyszerű, két művész esetében pedig sokszor lehetetlen. Laci és Zsolt közös festményei azt bizonyítják, ha kellő alázattal fordulunk az alkotás felé, akkor az eredmény nem marad el.
A megnyitó végén egy pohár borral köszöntöttük az alkotókat!
Kosztolányi Dezső: Mostan színes tintákról álmodom
Mostan színes tintákról álmodom.
Legszebb a sárga. Sok-sok levelet
e tintával írnék egy kisleánynak,
egy kisleánynak, akit szeretek.
Krikszkrakszokat, japán betűket írnék,
s egy kacskaringós, kedves madarat.
És akarok még sok másszínű tintát,
bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat,
és kellene még sok száz és ezer,
és kellene még aztán millió:
tréfás-lila, bor-színű, néma-szürke,
szemérmetes, szerelmes, rikitó,
és kellene szomorú-viola
és téglabarna és kék is, de halvány,
akár a színes kapuablak árnya
augusztusi délkor a kapualján.
És akarok még égő-pirosat,
vérszínűt, mint a mérges alkonyat,
és akkor írnék, mindig-mindig írnék.
Kékkel húgomnak, anyámnak arannyal:
arany-imát írnék az én anyámnak,
arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal.
És el nem unnám, egyre-egyre írnék
egy vén toronyba, szünes-szüntelen.
Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.
Kiszínezném vele az életem.
Egyik jobban tetszett, a másik kevésbé, de ilyen a művészet!
Aztán megtaláltuk Pista képeit is.
