Nézzétek meg a honlapját! Remélhetőleg, többen is ismeritek őt személyesen!
http://horifarago.5mp.eu/web.php?a=horifarago&o=fUjNu0Jh0v
2009. augusztus 24., hétfő
Kedves Barátaink!
A Ganz-MÁVAG Felvonógyárban dolgozott valaha Horváth László népi fafaragó iparművész, akinek 2004. december 4-én a Pest megyei önkormányzat munkássága elismeréseként a "Pest Megye Művészetéért" díjat adományozta.
Nézzétek meg a honlapját! Remélhetőleg, többen is ismeritek őt személyesen!
http://horifarago.5mp.eu/web.php?a=horifarago&o=fUjNu0Jh0v
Nézzétek meg a honlapját! Remélhetőleg, többen is ismeritek őt személyesen!
http://horifarago.5mp.eu/web.php?a=horifarago&o=fUjNu0Jh0v
2009. június 13., szombat
Illusztráció nélkül - olvasásra
Kassai Ferenc: Mérnök nélkül nincs jövő
Ma van 150 esztendeje, hogy megszületett Bánki Donát, gépészmérnök-feltaláló, a magyar műszaki értelmiség mindmáig talán legnagyobb alakja, akit bizton a mérnöki hivatás eszményképéül állíthat az utókor. A születésnap jó alkalom arra, hogy a mérnöki hivatás mai helyzetéről, a mérnökszakma nehézségeiről, presztízsvesztéséről és a műszaki utánpótlásképzés égető gondjairól szóljunk.
Bánki Donát olyan műszaki alkotó volt, aki egyben látta a kutatást, a gyakorlati munkát és az oktatást, akiben a szakmai tudás emberséggel és szerénységgel párosult. Műegyetemi tanárként ő vezette be a gépészmérnökök oktatásába a gyakorlati képzést, laboratóriumokat építtetett és tervezett a kutatómunkához. Ennek gyümölcseként építette meg 1902-ben - korát messze megelőzve - az elsőkerék-meghajtású automobilját.
A mérnöki hivatás ma nem örvend különösebb megbecsülésnek a társadalomban. Vannak mérnökök, akiket elismernek - anyagilag, esetleg kitüntetésekkel -, de a fiatalok jelentős része nem szívesen választja a mérnöki hivatást, annak ellenére sem, hogy ebben a szakmában gyakorlatilag nincs munkanélküliség.
Vajon miért ilyen csekély a lelkesedés? Talán túl sokszor esik szó a problémákról, balesetekről, környezetkárosodásokról? Talán a kemény egyetemi munkáról, a sok matematikától félnek? Vagy a szakma eredményeiről nem értesül a nyilvánosság? Ha így van, erről mi magunk is tehetünk, talán nem elég hangos a szavunk, nem elég erős az érdekérvényesítő képességünk.
Pedig kellene és lehetne is beszélni sok mindenről! Hiszen a modern magyar történelemben a műszaki értelmiség kiemelkedő szerepet játszott. Gondoljunk csak arra, hogy Széchenyi Istvánék reformnemzedékében milyen szép számmal akadtak olyan gyakorlati műszaki emberek, akik az ideákat rögtön kőben, fában, vasban tudták megfogalmazni, valósággá változtatni. Maga Széchenyi is felismerte, hogy a gondolatokat körzővel, vonalzóval kell nyomatékosítani, azaz a kézzelfogható világban is alkotni, teremteni kell. Mindig hangoztatta, hogy a reformkorhoz a tiszteletbeli magyar mérnök, az angol Clark Ádám, vagy Vásárhelyi Pál munkássága éppúgy hozzátartozik, mint az övé, vagy nagy ellenfeléé, a szómágus Kossuth Lajosé. A Magyar Tudományos Akadémia és más budapesti épületek, a Lánchíd, a folyószabályozások mind-mind az egykori magyar műszaki értelmiség tehetségét dicséri. De folytathatjuk a sort Jedlik Ányossal, Ganz Ábrahámmal, Mechwart Andrással, a Déri-Bláthy-Zipernowsky hármassal és még nagyon sok nagyszerű mérnökkel. Erre a történelmi hagyományra bátran lehetne építeni.
A magyar műszaki értelmiség szakmai felkészültsége azóta is világszínvonalú, noha a körülmények enyhén szólva nem a legrózsásabbak. Most is, ma is így van ez. Felkészültségünket, tudásunkat, tapasztalatunkat ebben a hazában szeretnénk kamatoztatni, s az ország eminens érdeke, hogy használja mérnökei szilárd és megbízható tudását. Vissza kell szerezni a mérnöki munka presztízsét! Ennek érdekében nem takaríthatjuk meg a vitákat sem az irányító hatóságokkal, sem a politikával. A műszaki értelmiség szellemi kapacitásának, a szürkeállományban rejlő innovációs képességnek a kihasználatlansága megbocsáthatatlan luxus az ország irányítói részéről.
Régi vesszőparipám az utánpótláskérdés égető gondja: ahol csak módomban állt, hallattam a szavam ebben az ügyben. A felsőoktatás látványos expanziója az 1990-es években nem járt együtt átfogó tartalmi, szervezeti megújítással. A részleges szervezeti reformok nem voltak elégségesek a felsőoktatás és a gazdasági szféra közötti kapcsolatok erősítéséhez, és a felsőoktatásnak az innovációban betöltött szerepe sem bővült. Nem valósult meg kellő mértékben a gyakorlatban a dolgozók bevonása az egyetemi oktatásba, sem az oktatók bevonása a gyakorlati feladatok megoldásába. Nem ösztönözték az egész életen át tartó tanulás korszerű formáinak széles körű bevezetését.
Most már a huszonötödik órában járunk! A szakember-utánpótlás tartós gondokkal küzd a felsőoktatástól egészen a szakképzésig. Ennek egyenes következménye, hogy romlott a mérnöki munka megítélése. A szakképzés minőségének javítása valamennyi szinten elengedhetetlen feladat. Ebből nem engedhetünk, ha Bánki Donát szellemiségét és erkölcsi erejét a magunkénak akarjuk. Neki is a folyamatos tanulás és tanítás volt az ideája. Aki nem tanul és a tudását nem hagyományozza át, azon túllép az idő.
Az ország egy világválság következményeivel küszködik. A válságkezelés hatékony formája az EU által biztosított fejlesztési források kihasználása. E pénzek többsége a közcélú létesítmények építésébe áramlik, munkalehetőséget teremt, megpezsdíti a környezetet. Mérnökeink szerint mindenekelőtt a városrehabilitációs projekteknél vannak kiaknázatlan területek; ezeknél meg kell oldani az energiahatékonysági problémákat, van feladat bőven a közlekedésszervezésben és a környezetvédelemben is. Ezek mind-mind fajsúlyos mérnöki feladatok az előkészítéstől kezdve a tervezésen és kivitelezésen át a használatba vételig.
De ugyancsak nagy lehetőség volna, hogy az építőipar fejlesztése révén teremtsünk munkalehetőségeket azok számára, akik kívül rekedtek a munkaerőpiacon. Ez a szektor munkát kínálhatna a szakképzetlen társadalmi csoportoknak is, visszavezethetné őket a munka világába, alkalmat adhatna továbbképzésükre is. Ez utóbbi persze már társadalmi-szociológiai feladat, de az építőiparban a műszaki értelmiség nélkül egy lépést sem lehet tenni.
A mérnökök készen állnak, hogy az ország javára hasznosuljon a tudásuk.
(A szerző a Magyar Mérnöki Kamara alelnöke)
Megjelent: Népszabadság, 2009. június 6.
Ma van 150 esztendeje, hogy megszületett Bánki Donát, gépészmérnök-feltaláló, a magyar műszaki értelmiség mindmáig talán legnagyobb alakja, akit bizton a mérnöki hivatás eszményképéül állíthat az utókor. A születésnap jó alkalom arra, hogy a mérnöki hivatás mai helyzetéről, a mérnökszakma nehézségeiről, presztízsvesztéséről és a műszaki utánpótlásképzés égető gondjairól szóljunk.
Bánki Donát olyan műszaki alkotó volt, aki egyben látta a kutatást, a gyakorlati munkát és az oktatást, akiben a szakmai tudás emberséggel és szerénységgel párosult. Műegyetemi tanárként ő vezette be a gépészmérnökök oktatásába a gyakorlati képzést, laboratóriumokat építtetett és tervezett a kutatómunkához. Ennek gyümölcseként építette meg 1902-ben - korát messze megelőzve - az elsőkerék-meghajtású automobilját.
A mérnöki hivatás ma nem örvend különösebb megbecsülésnek a társadalomban. Vannak mérnökök, akiket elismernek - anyagilag, esetleg kitüntetésekkel -, de a fiatalok jelentős része nem szívesen választja a mérnöki hivatást, annak ellenére sem, hogy ebben a szakmában gyakorlatilag nincs munkanélküliség.
Vajon miért ilyen csekély a lelkesedés? Talán túl sokszor esik szó a problémákról, balesetekről, környezetkárosodásokról? Talán a kemény egyetemi munkáról, a sok matematikától félnek? Vagy a szakma eredményeiről nem értesül a nyilvánosság? Ha így van, erről mi magunk is tehetünk, talán nem elég hangos a szavunk, nem elég erős az érdekérvényesítő képességünk.
Pedig kellene és lehetne is beszélni sok mindenről! Hiszen a modern magyar történelemben a műszaki értelmiség kiemelkedő szerepet játszott. Gondoljunk csak arra, hogy Széchenyi Istvánék reformnemzedékében milyen szép számmal akadtak olyan gyakorlati műszaki emberek, akik az ideákat rögtön kőben, fában, vasban tudták megfogalmazni, valósággá változtatni. Maga Széchenyi is felismerte, hogy a gondolatokat körzővel, vonalzóval kell nyomatékosítani, azaz a kézzelfogható világban is alkotni, teremteni kell. Mindig hangoztatta, hogy a reformkorhoz a tiszteletbeli magyar mérnök, az angol Clark Ádám, vagy Vásárhelyi Pál munkássága éppúgy hozzátartozik, mint az övé, vagy nagy ellenfeléé, a szómágus Kossuth Lajosé. A Magyar Tudományos Akadémia és más budapesti épületek, a Lánchíd, a folyószabályozások mind-mind az egykori magyar műszaki értelmiség tehetségét dicséri. De folytathatjuk a sort Jedlik Ányossal, Ganz Ábrahámmal, Mechwart Andrással, a Déri-Bláthy-Zipernowsky hármassal és még nagyon sok nagyszerű mérnökkel. Erre a történelmi hagyományra bátran lehetne építeni.
A magyar műszaki értelmiség szakmai felkészültsége azóta is világszínvonalú, noha a körülmények enyhén szólva nem a legrózsásabbak. Most is, ma is így van ez. Felkészültségünket, tudásunkat, tapasztalatunkat ebben a hazában szeretnénk kamatoztatni, s az ország eminens érdeke, hogy használja mérnökei szilárd és megbízható tudását. Vissza kell szerezni a mérnöki munka presztízsét! Ennek érdekében nem takaríthatjuk meg a vitákat sem az irányító hatóságokkal, sem a politikával. A műszaki értelmiség szellemi kapacitásának, a szürkeállományban rejlő innovációs képességnek a kihasználatlansága megbocsáthatatlan luxus az ország irányítói részéről.
Régi vesszőparipám az utánpótláskérdés égető gondja: ahol csak módomban állt, hallattam a szavam ebben az ügyben. A felsőoktatás látványos expanziója az 1990-es években nem járt együtt átfogó tartalmi, szervezeti megújítással. A részleges szervezeti reformok nem voltak elégségesek a felsőoktatás és a gazdasági szféra közötti kapcsolatok erősítéséhez, és a felsőoktatásnak az innovációban betöltött szerepe sem bővült. Nem valósult meg kellő mértékben a gyakorlatban a dolgozók bevonása az egyetemi oktatásba, sem az oktatók bevonása a gyakorlati feladatok megoldásába. Nem ösztönözték az egész életen át tartó tanulás korszerű formáinak széles körű bevezetését.
Most már a huszonötödik órában járunk! A szakember-utánpótlás tartós gondokkal küzd a felsőoktatástól egészen a szakképzésig. Ennek egyenes következménye, hogy romlott a mérnöki munka megítélése. A szakképzés minőségének javítása valamennyi szinten elengedhetetlen feladat. Ebből nem engedhetünk, ha Bánki Donát szellemiségét és erkölcsi erejét a magunkénak akarjuk. Neki is a folyamatos tanulás és tanítás volt az ideája. Aki nem tanul és a tudását nem hagyományozza át, azon túllép az idő.
Az ország egy világválság következményeivel küszködik. A válságkezelés hatékony formája az EU által biztosított fejlesztési források kihasználása. E pénzek többsége a közcélú létesítmények építésébe áramlik, munkalehetőséget teremt, megpezsdíti a környezetet. Mérnökeink szerint mindenekelőtt a városrehabilitációs projekteknél vannak kiaknázatlan területek; ezeknél meg kell oldani az energiahatékonysági problémákat, van feladat bőven a közlekedésszervezésben és a környezetvédelemben is. Ezek mind-mind fajsúlyos mérnöki feladatok az előkészítéstől kezdve a tervezésen és kivitelezésen át a használatba vételig.
De ugyancsak nagy lehetőség volna, hogy az építőipar fejlesztése révén teremtsünk munkalehetőségeket azok számára, akik kívül rekedtek a munkaerőpiacon. Ez a szektor munkát kínálhatna a szakképzetlen társadalmi csoportoknak is, visszavezethetné őket a munka világába, alkalmat adhatna továbbképzésükre is. Ez utóbbi persze már társadalmi-szociológiai feladat, de az építőiparban a műszaki értelmiség nélkül egy lépést sem lehet tenni.
A mérnökök készen állnak, hogy az ország javára hasznosuljon a tudásuk.
(A szerző a Magyar Mérnöki Kamara alelnöke)
Megjelent: Népszabadság, 2009. június 6.
2009. június 10., szerda
Kedves Ganzosok, MÁVAG-osok, Ganz-MÁVAG-osok!
Még egyszer Piliscsaba-Klotildliget!
Sajnos, nem használjátok a „megjegyzés” rovatot, a 185 főből csak ketten oldották meg eredményesen ezt a feladatot. Ezért kénytelenek vagyunk idemásolni néhány mondatot, levelet azok közül, amit május 16-a után írtatok – csupán az archiválás kedvéért. Igazán jól estek a szép szavak, de a célunk most az, hogy megmutathassuk ezen az oldalon mindenkinek azt az oklevelet, amit ennek a szép napnak a kitalálója, Nyári Pista kapott a találkozón. Nélküle valóban nem jöhetett volna létre ez a nap, és nagyon köszönjük, hogy kitalálta nekünk.
Először az idézetek:
„Szervusztok!
Köszönöm lehetőségét annak, hogy részt vehettem a 165 éves találkozón.
Szerintem emberfelettit teljesítettetek. Minden jelenlévő elragadtatással beszélt a szervezésről!
Azt hiszem, hogy azok kedvéért, akik most nem jöttek el, és már jelezték, hogy megbánták a távolmaradást, jövőre is szerveznetek kell egy hasonló találkozót.
Kiss Béla”
„Nagyon szépen köszönjük. KÖSZÖNJÜK , HOGY OTT LEHETTÜNK, ÉS EGY ÉLETRE VALÓ ÉLMÉNYBEN LEHETETT RÉSZÜNK. Üdv: Menyhárték”
„Köszönjük a rendezést, jól éreztük magunkat, várjuk a folytatást. Üdv: Nemes Márton”
„Nagyon jól sikerült találkozó volt. Köszönjük a szervezést, és a szervezéssel járó sok munkát, a kis ismertető lapot. Ha mód van rá, ezt ahogy hallottam, szívesen akár évent megismételhetnénk. Dobos Katalin”
„Kedves Szervezők, Kati és Pista!Még nem volt alkalmam megköszönni Nektek és minden szervezőnek a jól sikerült találkozót, és azt az igazán remek „A mi Ganzunk” oldalt a 400 képpel és a sok érdekességgel. Már több régi Ganz-osnak elküldtem, aki nem tudott most eljönni. Remélem jövőre ők is ott lesznek. Nagyon jó volt a találkozó. Még egyszer köszönet érte. A munkátokhoz további sok sikert kívánok. Üdvözlettel: Unger Károlyné”
„Kedves István! (Nyári Istvánnak) Hálás szívvel köszönöm a lehetőséget, hogy a szombati összejövetelen részt vehettem. Nagyon jól éreztem magam és jó volt újra látni a régi munkatársakat. Amennyiben hasonló lesz, úgy kérlek, értesítsél, hogy amiben tudok, segíthessek. A Kövesdi Pityunak is megírtam. Beazonosítás végett küldöm a képemet, mert hát sokan voltunk, és nem emlékezhetsz mindenkire. Szép napokat, jó egészséget! Szeretettel: Steller Ibolya”
„Szia! (Szász Lajosnak)
Böngésztem egy kicsit. Mind hülye, aki nem volt Piliscsabán. Én is! Gratulálok a szervezőknek. Köszi a tájékoztatást! Üdv: Mné Zólyomi Juli”
Most pedig amit annyira vártok!
Sajnos, nem használjátok a „megjegyzés” rovatot, a 185 főből csak ketten oldották meg eredményesen ezt a feladatot. Ezért kénytelenek vagyunk idemásolni néhány mondatot, levelet azok közül, amit május 16-a után írtatok – csupán az archiválás kedvéért. Igazán jól estek a szép szavak, de a célunk most az, hogy megmutathassuk ezen az oldalon mindenkinek azt az oklevelet, amit ennek a szép napnak a kitalálója, Nyári Pista kapott a találkozón. Nélküle valóban nem jöhetett volna létre ez a nap, és nagyon köszönjük, hogy kitalálta nekünk.Először az idézetek:
„Szervusztok!
Köszönöm lehetőségét annak, hogy részt vehettem a 165 éves találkozón.
Szerintem emberfelettit teljesítettetek. Minden jelenlévő elragadtatással beszélt a szervezésről!
Azt hiszem, hogy azok kedvéért, akik most nem jöttek el, és már jelezték, hogy megbánták a távolmaradást, jövőre is szerveznetek kell egy hasonló találkozót.
Kiss Béla”
„Nagyon szépen köszönjük. KÖSZÖNJÜK , HOGY OTT LEHETTÜNK, ÉS EGY ÉLETRE VALÓ ÉLMÉNYBEN LEHETETT RÉSZÜNK. Üdv: Menyhárték”
„Köszönjük a rendezést, jól éreztük magunkat, várjuk a folytatást. Üdv: Nemes Márton”
„Nagyon jól sikerült találkozó volt. Köszönjük a szervezést, és a szervezéssel járó sok munkát, a kis ismertető lapot. Ha mód van rá, ezt ahogy hallottam, szívesen akár évent megismételhetnénk. Dobos Katalin”
„Kedves Szervezők, Kati és Pista!Még nem volt alkalmam megköszönni Nektek és minden szervezőnek a jól sikerült találkozót, és azt az igazán remek „A mi Ganzunk” oldalt a 400 képpel és a sok érdekességgel. Már több régi Ganz-osnak elküldtem, aki nem tudott most eljönni. Remélem jövőre ők is ott lesznek. Nagyon jó volt a találkozó. Még egyszer köszönet érte. A munkátokhoz további sok sikert kívánok. Üdvözlettel: Unger Károlyné”
„Kedves István! (Nyári Istvánnak) Hálás szívvel köszönöm a lehetőséget, hogy a szombati összejövetelen részt vehettem. Nagyon jól éreztem magam és jó volt újra látni a régi munkatársakat. Amennyiben hasonló lesz, úgy kérlek, értesítsél, hogy amiben tudok, segíthessek. A Kövesdi Pityunak is megírtam. Beazonosítás végett küldöm a képemet, mert hát sokan voltunk, és nem emlékezhetsz mindenkire. Szép napokat, jó egészséget! Szeretettel: Steller Ibolya”
„Szia! (Szász Lajosnak)
Böngésztem egy kicsit. Mind hülye, aki nem volt Piliscsabán. Én is! Gratulálok a szervezőknek. Köszi a tájékoztatást! Üdv: Mné Zólyomi Juli”
Íme Nyári Pista oklevele:
Most pedig amit annyira vártok!
Két kis link!
Az egyik Pólya Tibi fényképeihez vezet (ő volt, aki "hivatásszerűen" fotózott), a másik pedig Bús Pali találkozós képeihez.
2009. június 8., hétfő
150 éve született Bánki Donát
A Veszprém megyei Bánkon (később Bakonybánk) 1859. június 6-án született Löwinger Donát néven, szülőfaluja nevét húszévesen vette fel.
Körorvos édesapjának felügyelete mellett magántanulóként végezte el az elemit és részben a gimnáziumot, amelyet végül Budapesten fejezett be. 1876-ban beiratkozott a budapesti József Műegyetem Gépészmérnöki karára, s még egyetemistaként díjat nyert a gázmotorokról készült tanulmányával. 1880-ban végzett mérnökként, de az oklevelet csak 3 év múlva kapta meg.
Első munkahelye a Magyar Királyi Államvasúti Gépgyár volt, ahol műszaki díjnokként alkalmazták.
1882-ben került a Ganz és Társa Vasöntöde- és Gépgyárba, ahol konstruktőrként, majd osztályvezetőként, legvégül főmérnökként dolgozott. Ő tervezte a Boráros tér felett működő Duna-parti gabonaelevátort, ötletei, javaslatai révén valósult meg a gyakorlatban is a Mechwart-féle forgóeke, tervezett vasúti váltókat, fordítókorongokat, tetőszerkezeteket, turbinákat.
1888 és 1896 között Csonka Jánossal közösen szabadalmak egész sorát nyújtották
be a gázmotorok és a belsőégésű motorok korszerűsítésére. Újítás a petróleu
m-motorokon címmel már 1893-ban szabadalmaztatták a karburátort, fél évvel megelőzve a német Wilhelm Maybachot. A következő években a Ganz-gyár sorozatban gyártotta a Bánki-Csonka motorokat. Közben Bánki 1894-ben önálló szabadalmat is benyújtott egy nagynyomású robbanómotorra, amelyet 1898-ban víz-befecskendezéses hűtéssel tökéletesített. Volt szabadalma motorkerékpárra, elsőkerék-meghajtású autóra és gőzturbinára is.
1898-tól a Műegyetem tanáraként dolgozott tovább, 1900-tól a hidraulika-tanszéket vezette; érdeklődése a folyadékok áramlása és a turbinák felé fordult, és néhány év alatt e területen is nemzetközi szaktekintéllyé vált.
Első munkahelye a Magyar Királyi Államvasúti Gépgyár volt, ahol műszaki díjnokként alkalmazták.
1882-ben került a Ganz és Társa Vasöntöde- és Gépgyárba, ahol konstruktőrként, majd osztályvezetőként, legvégül főmérnökként dolgozott. Ő tervezte a Boráros tér felett működő Duna-parti gabonaelevátort, ötletei, javaslatai révén valósult meg a gyakorlatban is a Mechwart-féle forgóeke, tervezett vasúti váltókat, fordítókorongokat, tetőszerkezeteket, turbinákat.
1888 és 1896 között Csonka Jánossal közösen szabadalmak egész sorát nyújtották
be a gázmotorok és a belsőégésű motorok korszerűsítésére. Újítás a petróleu
m-motorokon címmel már 1893-ban szabadalmaztatták a karburátort, fél évvel megelőzve a német Wilhelm Maybachot. A következő években a Ganz-gyár sorozatban gyártotta a Bánki-Csonka motorokat. Közben Bánki 1894-ben önálló szabadalmat is benyújtott egy nagynyomású robbanómotorra, amelyet 1898-ban víz-befecskendezéses hűtéssel tökéletesített. Volt szabadalma motorkerékpárra, elsőkerék-meghajtású autóra és gőzturbinára is.1898-tól a Műegyetem tanáraként dolgozott tovább, 1900-tól a hidraulika-tanszéket vezette; érdeklődése a folyadékok áramlása és a turbinák felé fordult, és néhány év alatt e területen is nemzetközi szaktekintéllyé vált.
Az első Bánki-Csonka féle postaautó
Tudományos munkájáért 1887-ben és 1892-ben a Magyar Mérnök és Építész Egylet Hollán-díjával tüntette ki. 1898-ban a szokásos pályáztatás nélkül kinevezték a Műszaki Egyetem professzorának és tanszékvezetőjének, de tanácsadó maradt a Ganz Gépgyárban. 1903-ban szivattyú-telep szabadalmat jelentett be, 1905-ben bemutatta gőzturbina-elméletét. 1917-ben ismertette új a kettősátömlésű vízturbinát, amelyből több százat legyártottak, néhány még ma is működik. Utolsó nagyszabású terve, az 1918-ban megálmodott dunai Vaskapu erőmű a történelmi események miatt nem valósulhatott meg.
A Pallas Nagy Lexikona szerzőinek egyike volt 1893-tól.
1909-1912 között a Magyar Mérnök és Építész Egylet gépészeti szakosztályának elnöke, 1911-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt.
Hal
ála után a vízturbináért (1926) az MTA nagydíjával tüntették ki. Nevét több oktatási intézmény illetve a 131763-as számú Donátbánki kisbolygó is viseli. Emlékére a Gépipari Tudományos Egyesület 1955-ben díjazással egybekötött, 3 fokozatú évenként kiosztott műszaki kitüntetést alapított.
A Farkasréti-temetőben helyezték örök nyugalomra
2009. június 5-én tiszteletére a Magyar Posta Bánki Donát portréjával díszített bélyeget bocsátott ki 3000 000 példányban.
Források: Origo (http://www.origo.hu/auto/20090606-banki-donat-munkassaga.html), Magyar Posta
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
