A Ferencvárosi Herz Férfikar szervezésében kerül sor a Staféta férfikari kórustalálkozó ingyenes hangversenyére 2010. november 27-én 16 órakor A Ferencvárosi Művelődési Központban (1096 Budapest, Haller utca 27.).
A fellépő kórusok műsora:
Törökbálinti Lendvai Kórus
Charpentier: Te Deum (szóló: Cséplő Csaba, Szebeny Miklós)
Wolf: Ave Maria (szóló: Gigler Gáspár, Kemény Gyula, Kökény József)
Erkel: Bánk bán. A honfi imája
Erkel: Dózsa. Dózsa esküje (szóló: Ormándy József)
Vezényel: Tóth Csaba
Zongorán kísér: Papp Gyula
Magyar Kábel Művek Kelenvölgyi Férfikara
Erkel: Napköszöntő
Erkel: Kiért ürítsem e pohárt
Kalmár Márton: 3 dal Csokonai verseire
Liszt: Tengerész himnusz
Erkel: Keserű bordal (szóló: Bojta László)
Vezényel: Stiblo Anna
Zongorán kísér: Truskóné Ács Jolán
Nagymarosi Férfikórus
Bartók: Huszárnóta
Dobray: Népek dalai
Bárdos: Huszárnóta
Karai: Kecskeméti toborzó
Vezényel: Juhász Orsolya Anna
Zongorán kísér: Moórné Horváth Beatrix
Acélhang Kórus
Ismeretlen szerző: A muzsika téged köszönt
Mozart: Bűvös csengettyű
Ismeretlen szerző: Litván dal
Bárdos: Tisza partján
Erkel: Keserű bordal (szóló: Varga Antal)
Koltay Gergely: Honfoglalás (szóló: Rédei János, Varga Antal)
Vezényel: Gerenday Ágnes
Ferencvárosi Herz Férfikar
Rauch: Agglegény kesergője
Giardini: Bordal
Sartori: Time To Say Goodbay (Con te partirò) (szóló: Cséplő Csaba)
Bock-Harnick: Hegedűs a háztetőn. Bordal
Tóth András feldolgozás: Slágerek
Vezényel: Pataki Judit
Zongorán kísér: Boros Tibor
Közös szám: Erkel: Éljen a haza!
Reméljük, sokan eljöttök erre a dalos délutánra! Viszontlátásra, szombaton!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Acélhang kórus. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Acélhang kórus. Összes bejegyzés megjelenítése
2010. november 26., péntek
2010. november 23., kedd
2010. november 27. 16 óra: Újból Acélhang
2010. november 27-én 16 órakor a Ferencvárosi Művelődési Központban négy másik énekkarral együtt meghallgathatjátok a 137 éves Acélhang kórust. A belépés díjtalan.
(Budapest, IX. Haller utca 27. Rövid séta a Nagyvárad tértől.)
Olvasásra ajánljuk Bárkány Tamás alábbi cikkét.
Énekkari keserves
A magyarországi kórusok száma egyre csökken, nagy részük a túlélésre játszik
Harminc-negyven éve a legóvatosabb becslések szerint is legalább tízezer amatőr kórus dalolt e hazán – ma jó, ha kétezer. A szomorú statisztika főleg a gyerekkarok és az egykori vállalati/szakszervezeti dalárdák számának zuhanórepülése miatt alakult úgy, ahogy. Akik kitartanak, többnyire azok is csak vegetálnak.
Örvendetes, hogy a Kodály-módszeren szocializálódott fiatal zenekedvelők az együtt éneklés és a közösségi együttlét vágyától hajtva az utóbbi időben egyre-másra alakítják a kamarakórusokat, a hajdan oly erős és nagy hatású mozgalmon azonban ez keveset segít. Amíg (mondjuk) a 70-es években a becslések szerint tízezernél is több amatőrdalkör élt és virágzott az országban, ez a szám 2006-ra durván a harmadára, mostanára pedig nagyjából az ötödére csökkent. És már virágzás sincs, legfeljebb ha vegetálás.
A legnagyobb csapást a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetségének (KÓTA) főtitkára szerint a gyerek- és ifjúsági kórusok szenvedték el, nagyjából négy éve, konkrétan a Nemzeti Alaptanterv bevetése miatt. Az iskolai énekórák számát kettőről egyre csökkentették, az énekkari foglalkozások anyagi támogatását megszüntették. Az iskolaigazgatók, érdeklődésük, habitusuk szerint azóta gyakorlatilag szabadon döntenek, legyen-e kórus az iskolában vagy bőven elég, ha az ünnepélyeken bekapcsolják a magnót. Százával estek szét az iskolai énekkarok – vázolta a képet Vadász Ágnes.
A másik nagy veszteség a régi kórusok szétesése, ideértve a vállalati, szakszervezeti (bányász-, ÁFÉSZ-, tsz-) karokat is. A szocialista nagyipar fénykorában több ezer hivatalosan minősített, színvonalas dalkör működött országszerte, a szocialista nagyipar azonban bedőlt, és vele dőlt a kórusok nagy része is. Vadász Ágnes 30-40-re taksálja azoknak az egykori üzemi/szakszervezeti karoknak a számát, amelyek, legalább a nevükben – vagy ott is csak részben – megőrizték hagyományaikat. Ezek szinte kivétel nélkül olyan nagy hagyományú formációk, amelyeknek karnagyai képesek voltak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, értsd: nemcsak zenészként, hanem menedzserként is képesek voltak helytállni. A főtitkár a sorból a Tungsram Kodály Zoltán Férfi kart, a Rába-gyár dal- és társaskörét, a Budapesti Építők Szakszervezetének (korábban Szalmás Piroska nevét is viselő) vegyeskarát, a Malév dalosaival egybeforrt Budapesti Egészségügyi Szakszervezet Semmelweis Énekkarát, a Pécsi Volán kórusát, a Diósgyőri Vasas Vegyeskart, a Budapesti Herz Férfikart és az Acélhang kórust emelte ki.
Nemcsak az a baj azonban, hogy e kórusok egyre kevesebben vannak, hanem, hogy – nevük ellenére – többnyire sem az egykori anyavállalattól (szakszervezettől), sem mástól nem kapnak pénzt a működésre, legfeljebb alkalmanként, a karnagy rátermettségétől függően. Az együttesek saját magukat igyekeznek eltartani, ami persze egyre kevesebb fellépést jelent és még kevesebb versenyzési lehetőséget – pedig hajdan e versenyek voltak a mozgalom motorjai. Van, ahol tagdíjat szednek az énekesektől, ami korábban példa nélküli volt, sokan igyekeznek pályázni is, de egyre megy: a cél a túlélés.
Ahogy nem tűz ki maga elé sokkal többet a kifulladó munkáskórus-mozgalom egyik utolsó reprezentánsa, az ország legrégebbi alapítású férfikara, a 137 éves Acélhang sem. Él, de az ebben az esetben is erős túlzás, hogy virágozna: a fénykorában hetventagú formációban mára mindössze húsz dalos maradt – zömmel idős, felerészt a nyolcvanas éveit taposó énekes. Utánpótlás pedig annyira nincs, hogy –mint a dalegyesület elnöke, Wild Gyula fogalmazott – félő, hogy egyszer csak elfogynak.
Szomorúak tehát a kilátások. Az együttes már csak havonta egyszer lép fel, a leggyakrabban persze állandó helyén, az angyalföldi Láng Művelődési Központban, de gyakran előfordul az Öntödei Múzeumban és a nyugdíjasházakban is; legközelebb, november 27-én a Ferencvárosi Művelődési Házban, négy másik férfikarral közösen ad koncertet.
Mindennek dacára azonban sok a telt házas előadásuk, amit Wild Gyula szerint elsősorban a nagy hagyománynak, hírnévnek és a felkészültségnek köszönhetnek. A kórus munkásságát nemrég a fővárosi önkormányzat is megköszönte: Budapestért-díjjal tüntette ki a kart. Az elismerés persze mindig nagyon jól esik, de a díjjal járó 200 ezer forint is igen jól jött. A Ganz Holding időnként ugyan segít rajtuk, de az Acélhangnak – ahogy a többi hasonló kórusnak – már régen nincs állandó szponzora.
Az Acélhang 1873-ban alakult Stahlton néven, a Magyar Állami Vasutak Gépgyárában, Józsefvárosban. Az ősidőkben németül énekelt, fokozatosan állt át a magyarra. Az országos dalversenyeken rendre ezüst- és aranyérmeket szerzett; 1929-ben elnyerte a „Király” kategória első díját. Tagjai közül tizenketten benne voltak abban a magyar válogatott kórusban, amely 1947-ben a walesi Llangollenben első díjat nyert a nemzetközi kórusversenyen. A dalkör a Láng Művelődési Központba 1999-ben költözött be, egyesülve az ottani férfikarral.
A cikk megjelent a Népszabadság 2010. november 16-i, keddi számában
Idekattintva megnézhetitek a cikkhez kapcsolódó fényképet is:
(Budapest, IX. Haller utca 27. Rövid séta a Nagyvárad tértől.)
 |
| Az Öntödei Múzeumban |
Olvasásra ajánljuk Bárkány Tamás alábbi cikkét.
Énekkari keserves
A magyarországi kórusok száma egyre csökken, nagy részük a túlélésre játszik
Harminc-negyven éve a legóvatosabb becslések szerint is legalább tízezer amatőr kórus dalolt e hazán – ma jó, ha kétezer. A szomorú statisztika főleg a gyerekkarok és az egykori vállalati/szakszervezeti dalárdák számának zuhanórepülése miatt alakult úgy, ahogy. Akik kitartanak, többnyire azok is csak vegetálnak.
Örvendetes, hogy a Kodály-módszeren szocializálódott fiatal zenekedvelők az együtt éneklés és a közösségi együttlét vágyától hajtva az utóbbi időben egyre-másra alakítják a kamarakórusokat, a hajdan oly erős és nagy hatású mozgalmon azonban ez keveset segít. Amíg (mondjuk) a 70-es években a becslések szerint tízezernél is több amatőrdalkör élt és virágzott az országban, ez a szám 2006-ra durván a harmadára, mostanára pedig nagyjából az ötödére csökkent. És már virágzás sincs, legfeljebb ha vegetálás.
A legnagyobb csapást a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetségének (KÓTA) főtitkára szerint a gyerek- és ifjúsági kórusok szenvedték el, nagyjából négy éve, konkrétan a Nemzeti Alaptanterv bevetése miatt. Az iskolai énekórák számát kettőről egyre csökkentették, az énekkari foglalkozások anyagi támogatását megszüntették. Az iskolaigazgatók, érdeklődésük, habitusuk szerint azóta gyakorlatilag szabadon döntenek, legyen-e kórus az iskolában vagy bőven elég, ha az ünnepélyeken bekapcsolják a magnót. Százával estek szét az iskolai énekkarok – vázolta a képet Vadász Ágnes.
A másik nagy veszteség a régi kórusok szétesése, ideértve a vállalati, szakszervezeti (bányász-, ÁFÉSZ-, tsz-) karokat is. A szocialista nagyipar fénykorában több ezer hivatalosan minősített, színvonalas dalkör működött országszerte, a szocialista nagyipar azonban bedőlt, és vele dőlt a kórusok nagy része is. Vadász Ágnes 30-40-re taksálja azoknak az egykori üzemi/szakszervezeti karoknak a számát, amelyek, legalább a nevükben – vagy ott is csak részben – megőrizték hagyományaikat. Ezek szinte kivétel nélkül olyan nagy hagyományú formációk, amelyeknek karnagyai képesek voltak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, értsd: nemcsak zenészként, hanem menedzserként is képesek voltak helytállni. A főtitkár a sorból a Tungsram Kodály Zoltán Férfi kart, a Rába-gyár dal- és társaskörét, a Budapesti Építők Szakszervezetének (korábban Szalmás Piroska nevét is viselő) vegyeskarát, a Malév dalosaival egybeforrt Budapesti Egészségügyi Szakszervezet Semmelweis Énekkarát, a Pécsi Volán kórusát, a Diósgyőri Vasas Vegyeskart, a Budapesti Herz Férfikart és az Acélhang kórust emelte ki.
Nemcsak az a baj azonban, hogy e kórusok egyre kevesebben vannak, hanem, hogy – nevük ellenére – többnyire sem az egykori anyavállalattól (szakszervezettől), sem mástól nem kapnak pénzt a működésre, legfeljebb alkalmanként, a karnagy rátermettségétől függően. Az együttesek saját magukat igyekeznek eltartani, ami persze egyre kevesebb fellépést jelent és még kevesebb versenyzési lehetőséget – pedig hajdan e versenyek voltak a mozgalom motorjai. Van, ahol tagdíjat szednek az énekesektől, ami korábban példa nélküli volt, sokan igyekeznek pályázni is, de egyre megy: a cél a túlélés.
Ahogy nem tűz ki maga elé sokkal többet a kifulladó munkáskórus-mozgalom egyik utolsó reprezentánsa, az ország legrégebbi alapítású férfikara, a 137 éves Acélhang sem. Él, de az ebben az esetben is erős túlzás, hogy virágozna: a fénykorában hetventagú formációban mára mindössze húsz dalos maradt – zömmel idős, felerészt a nyolcvanas éveit taposó énekes. Utánpótlás pedig annyira nincs, hogy –mint a dalegyesület elnöke, Wild Gyula fogalmazott – félő, hogy egyszer csak elfogynak.
Szomorúak tehát a kilátások. Az együttes már csak havonta egyszer lép fel, a leggyakrabban persze állandó helyén, az angyalföldi Láng Művelődési Központban, de gyakran előfordul az Öntödei Múzeumban és a nyugdíjasházakban is; legközelebb, november 27-én a Ferencvárosi Művelődési Házban, négy másik férfikarral közösen ad koncertet.
Mindennek dacára azonban sok a telt házas előadásuk, amit Wild Gyula szerint elsősorban a nagy hagyománynak, hírnévnek és a felkészültségnek köszönhetnek. A kórus munkásságát nemrég a fővárosi önkormányzat is megköszönte: Budapestért-díjjal tüntette ki a kart. Az elismerés persze mindig nagyon jól esik, de a díjjal járó 200 ezer forint is igen jól jött. A Ganz Holding időnként ugyan segít rajtuk, de az Acélhangnak – ahogy a többi hasonló kórusnak – már régen nincs állandó szponzora.
Az Acélhang 1873-ban alakult Stahlton néven, a Magyar Állami Vasutak Gépgyárában, Józsefvárosban. Az ősidőkben németül énekelt, fokozatosan állt át a magyarra. Az országos dalversenyeken rendre ezüst- és aranyérmeket szerzett; 1929-ben elnyerte a „Király” kategória első díját. Tagjai közül tizenketten benne voltak abban a magyar válogatott kórusban, amely 1947-ben a walesi Llangollenben első díjat nyert a nemzetközi kórusversenyen. A dalkör a Láng Művelődési Központba 1999-ben költözött be, egyesülve az ottani férfikarral.
A cikk megjelent a Népszabadság 2010. november 16-i, keddi számában
Idekattintva megnézhetitek a cikkhez kapcsolódó fényképet is:
2010. október 29., péntek
"Könnyű a munka, ha lelkes a dal..."
Tegnap, 2010. október 28-án délután elmentünk az Öntödei Múzeumba, hogy meghallgassuk a 137 éves Acélhang kórusunkat.
Egy kis kórustörténet: 1872-ben alakult meg a MÁVAG kórusa, a következő évben, 1873-ban Mechwart András vezetésével megalakult a Ganz gyár dalköre is. A két gyár 1959-es egyesítésekor a két kórus is összeolvadt. A Ganz-MÁVAG egykori dolgozói énekelnek a kórusban, akik már idős nyugdíjasok, de a zene, a dal szeretete összekapcsolja ma is őket. Egyre kevesebben vannak, mert az a vállalati háttér, ami több mint 130 éven keresztül a szüntelen megújulást jelentette mára csaknem megszűnt, ahogy megszűnt a kórusnak otthont adó Kultúrház is. Fiúk! Jó hangú fiatalok! Nincs kedvetek énekelni?
A műsor Noseda Károly (a kórus egykori karmestere) dalával kezdődött: Könnyű a munka, ha lelkes a dal. Ezt a dalt a zeneszerző a kórus számára írta.
Ahogy szálltak a dallamok eszünkbe jutott néhány régi "Acélhang": Szabadi Viktor, Rozsár Ferenc, Kocsi Ferenc, és a névsor nagyon-nagyon hosszú...
Eszünkbe jutott a Kultúrház, ahol nemcsak a próbákon szálltak a dallamok, hanem néha esténként betöltötték a lépcsőházat is, amelynek beugrójában egy-egy pohár bor mellett a kórustagok hallkan dúdolgattak ismert és kevésbé ismert dallamokat.
A műsor végén forró teával és nagyon finom lila hagymás zsíroskenyérrel vendégeltek meg minket.
Őszinte örömünkre találkoztunk barátokkal is!
Reméljük, a következő alkalommal, többen eljöttök ebbe a kicsi, de annál jelentősebb múzeumba, amely nemcsak jelképesen, hanem valóban a mi múzeumunk is, ahol szívvel-lélekkel vártak, fogadtak minket!
Végül néhány kép a kiállításról, hogy hívó szavunkra legközelebb gyertek velünk!
Ma csak így búcsúzhatunk: Jó szerencsét!
Ui.: Még több múzeumi képért kattints a Facebook logora!
2010. október 24., vasárnap
Acélhang: 2010. október 28. 17 óra, Öntödei Múzeum
Kedves Barátaink!
Meghívunk titeket egy kellemes délutánra, felidézve régebbi délutánokat a Ganz-Mávag Művelődési Központból. Gyertek el, hallgassuk, ünnepeljük és tapsoljuk meg együtt az 1873-ban alapított Acélhang kórusunkat!
Végül még eszembe jut egy 25 évvel ezelőtti Ganz-Mávag Fúvoszenekar - ma Keil Ernő Fúvószenei Egyesület - előadás, ahol fellépett az Acélhang is, és a Cérnahang gyerekkórussal (köztük az idősebbik lányunkkal) együtt énekelték a Nabucco részletet. Régen volt, igaz volt...
Meghívunk titeket egy kellemes délutánra, felidézve régebbi délutánokat a Ganz-Mávag Művelődési Központból. Gyertek el, hallgassuk, ünnepeljük és tapsoljuk meg együtt az 1873-ban alapított Acélhang kórusunkat!
M e g h í v ó
Szeretettel meghívjuk
2010. október 28-án, csütörtökön 17 órára
az MMKM Öntödei Múzeumába
egy kellemes öntészeti teadélutánra.
Fellép
az 1873-ban alapított, és 2010-ben Budapest -díjat kapott
Acélhang kórus
Műsoron
Ismeretlen szerző: A muzsika téged köszönt
Erkel Ferenc: Éljen a haza!
V. A. Mozart: Bűvös csengettyű
V. A. Mozart: Papok kara
G. Verdi: Búcsú a hazától
G. Verdi: Nabucco részlet
Ismeretlen szerző: Litván dal
Bárdos Lajos: Tisza partján
Erkel Ferenc: Napköszöntő bordal
Erkel Ferenc: Bordal
Koltay Gergely: Honfoglalás
Szólót énekel
Varga Antal
Rédei János
Vezényel és zongorán közreműködikGerenday Ágnes karvezető
Minden érdeklődőt szeretettel várunk,
az Öntödei Múzeumban. Tel./fax: 202 50 11, www.omm.hu
az Öntödei Múzeumban. Tel./fax: 202 50 11, www.omm.hu
Belépés: múzeumi belépővel
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
