A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gáthy Barnabás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gáthy Barnabás. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. június 30., szerda

Gáthy Barnabásra emlékezünk

2021. június 29-én sokan gyűltünk össze, hogy elkísérjük utolsó útján Gáthy Barnabást, aki a következő nemzedékek példaképe is lehet.

A rubin diploma átvételekor


"Tisztelt Gyászoló Család, Barátok, Kollégák!

Pótolhatatlan veszteség érte szakmánkat. Életének 95. évében elhunyt Gáthy Barnabás rubindiplomás gépészmérnök, aki 1954. és 2001. között 47 évig dolgozott vállalatunk, a Ganz gyár kötelékében.

Munkásságát mindvégig egyetlen munkahelyén a volt Vagontervezési, majd később Motorvonat-tervezési Osztályon fejtette ki.

A kocsitervezés mindig is csapatmunkán alapuló egyfajta művészetet jelentett, amelyben a magas általános műveltségű, zenei érdeklődésű, kiemelkedő szakmai felkészültségű munkatárs karmesterünk volt.

Szakmai tevékenysége elsősorban a városi közlekedési járművek, illetve azok futóművei fejlesztéséhez kötődött. Keze nyomát dicséri a hazai alumínium villamos, a gumirugózású villamos vasúti kerékpárok, az ipari csuklós villamosok és forgóvázai, a MILLFAV szerelvény, a KCSV6 debreceni villamosok, de nem utolsó sorban a KCSV7 típusjelű korszerűsített csuklós villamosok konstrukciója is. A hagyományos Ganz nagyvasúti forgóvázak továbbfejlesztésében kiemelkedő szerepe volt. Példaként megemlíthetők az egyiptomi luxusvonat futó és hajtott forgóvázai, valamint az MDa futó forgóváza. 

Típusfelelőse, régebbi szóhasználat szerint munkaszámvezetője volt a jugoszláv 4‑részű dízelvonat, az új-zélandi villamos vonat, az alexandriai ikervillamos, illetve a BKV G2 prototípus metrószerelvény megvalósításának. A G2 metrószerelvény forgalomba helyezése nyomán 1990-ben munkáját a Magyar Köztársaság Csillagrendje kormánykitüntetés adományozásával ismerték el.

Szakmai munkásságát mindvégig magas színvonalú igényesség, tökéletességre törekvés jellemezte. Szakmai tudásban, lelkiismeretességben, munkabírásban, szerénységben és általános emberi viselkedésben óriás volt Ő.

Szívesen foglalkozott fiatalokkal, nagy türelemmel plántálva át gazdag szakmai tudását, és példát mutatva emberi tartásból. Keze alatt mérnökgenerációk sora nőtt fel, akik az élet forgandóságából adódóan más területen is becsülettel helyt álltak.

Szakmai érdeklődését nyugállományba vonulása után élete utolsó pillanatáig fenntartotta, és élénk figyelemmel kísérte a hazai közlekedési vállalatok különféle jármű beszerzéseit, valamint a műszaki haladás legújabb eredményeit.

Motorja, szervezője volt a Ganz gyári műszaki kollektíva kapcsolatainak fenntartásában, és hagyományainak megőrzésében. Sokat tett a vállalatok közötti kapcsolatok ápolásában is.

Munkásságát őrzi a vállalat dokumentációs tárában elhelyezett – általa jegyzett – számtalan anyag, de nem utolsó sorban a keze alatt készült és ma is működő járművek hosszú sora.

Bátran állítható, hogy távozásával szakmánkban egy korszak zárult le.

Most búcsúzunk, de kiemelkedő egyéniségének emberi vonásait, valamint szakmai hagyatékát szeretettel és tisztelettel megőrizzük.

Nyugodjék békében!"

A szakmai munkásságát összefoglaló búcsúbeszédet Süveges László mondta el.



2021. június 9., szerda

 Kedves Barátaink! Kedves Munkatársaink!

Szomorúan tudatjuk mindazokkal, akik szerették, tisztelték kollégánkat, a mérnöki csapat lelkét, összetartóját, hogy Gáthy Barnabástól 2021. június 29-én 11:15-kor a Farkasréti temetőben vehetünk végső búcsút.



 

2019. május 27., hétfő

Gáthy Barnabás 2019. május 24-én vette át rubin diplomáját

Nem sok embernek adatik meg, hogy diplomájának 70. évfordulóján ott állhat, és átveheti a rubin diplomáját. Gáthy Barnabás azon kevesek közé tartozik, akik 2019. május 24-én a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Karának ünnepi ülésén a kezébe vehette a rubin diplomáját.

Gáthy Barnabás
Gáthy úr, vagy ahogy mi ismerjük, Barna bátyánk 1954. és 2001. között 47 évig dolgozott vállalatunk kötelékében, a Ganz Vagon- és Gépgyárban, majd a Ganz-MÁVAG-ban végül a Ganz Hunslet Rt.-nél. Tevékenységét mindvégig egyetlen munkahelyen, a vasúti jármű konstrukciós osztályon fejtette ki.

Munkássága során kiemelkedő szerepe volt a vállalat által mindenkor elkészített városi közlekedési eszközök konstrukciójának létrehozásában. Ezek közül talán a legfontosabbak a BKV részére készült Ganz csuklós villamosok, a millenniumi földalatti szerelvényei, a G2 metró prototípus, valamint a DKV középmagas padlós villamos kocsijai voltak.

Pályafutásának nemzetközi tekintetben is kiemelkedő alkotása volt a 44 db speciális kivitelű új zélandi villamos vonat.

A vasúti járművek egyik legfontosabb szerkezeti eleme a forgóváz, amely bonyolult, nagy felkészültséget igénylő szakterületének művelése mindig is kedvenc foglalkozása volt.

Szakmai munkásságát a közlekedési vállalatok is elismerték, legutóbb a 90. születésnapja alkalmából a BKV a csuklós villamossal ünnepi menetet rendezett tiszteletére.

Felkészültségét és szellemi frissességét jelzi, hogy a BKV által utóbb beszerzett korszerű eszközök (Siemens, illetve CAF alacsonypadlós villamosok) nem egy felmerült műszaki problémáját az ő véleményének kikérésével sikerült rendezni.

A hazai vasúti közlekedés, de általában a vasútgépészeti szakma aktuális kérdései mind a mai napig élénken foglalkoztatják. Ennek keretében szinte naprakész ismeretekkel rendelkezik a szakirodalom tekintetében is.

Munkássága, naprakész ismeretei, a csapatban való gondolkodás, a kollektíva, a gyári munkatársak, ismerősök, barátok megőrzése mind példaértékű, mai rohanó világunkban pedig különösen.

Gáthy Barnabás átveszi rubin diplomáját
Barátai, munkatársai körében az egyetemi ünnepségen
Rubin diplomája átvétele kapcsán volt munkatársai nevében gratulálunk, egyben további eredményes munkásságot és ahhoz szükséges jó egészséget kívánunk neki.


2016. október 25., kedd

Köszönet!

Kedves Olvasóink! Drága Barátaink!
Megható levelet hozott a posta, amit most szeretnénk megosztani veletek.

"A mi Ganzunk blog Olvasóinak!
90. születésnapom alkalmából a blogon megjelent méltatást ezúton is köszönöm Süveges László tanácsadó főmérnök úrnak, hajdani, sok éven át főnökömnek.
Köszönöm Mindenkinek a Facebookon küldött kedves soraikat és a jókívánságokat.
Gáthy Barnabás"

Nemrég Barna megígérte, hogy legalább húsz évig szeretne még minket "bosszantani", ehhez a tervéhez kívánunk neki erőt és jó egészséget!



https://www.youtube.com/watch?v=rMit2iHMvl8

2016. szeptember 20., kedd

90 éves Gáthy Barnabás vasdiplomás gépészmérnök

Gáthy úr, vagy ahogy mi ismerjük Barna bátyánk a Budapesti Műszaki Egyetemen szerezte gépészmérnöki oklevelét. 1954 és 2001 között 47 évig dolgozott vállalatunk kötelékében, a Ganz Vagon- és Gépgyárban, majd a Ganz-MÁVAG-ban végül a Ganz Hunslet Rt.-nél.
Gáthy Barnabás vasdiplomás gépészmérnök
Munkásságát - a vállalaton belül - mindvégig egyetlen munkahelyen a volt Vagontervezési majd később Motorvonat-tervezési Osztályon fejtette ki.

Szakmai tevékenysége elsősorban a városi közlekedési járművek, illetve azok futóművei fejlesztéséhez kötődtek. Keze nyomát dicséri a hazai alumínium villamos, a gumirugós villamos vasúti kerékpárok, az ipari csuklós villamosok és forgóvázai, MILLFAV szerelvény, de a KCSV7 típusjelű korszerűsített csuklós villamosok és a KCSV6 debreceni villamosok konstrukciója is.

Típusfelelőse, régebbi szóhasználat szerint munkaszámvezetője volt a JŽ 4‑részű dízelvonat, az új-zélandi villamos vonat, alexandriai ikervillamos, illetve a BKV G2 prototípus metrószerelvény létrehozásának. 


A vasúti járművekkel kapcsolatos műszaki tárgyú előadásokat tartott a Gépipari Tudományos Egyesületben.

Szakmai munkásságát mindvégig a magas színvonalú igényesség jellemezte, és az ő szavaival élve „zatyak” megoldásokat soha nem fogadott el.

Szakmai érdeklődését nyugállományba vonulása után is mind a mai napig fenntartja, és élénk figyelemmel kíséri a hazai közlekedési vállalatok különféle járműbeszerzéseit.

Napjainkban is ő a motorja, szervezője a volt Ganz gyári műszaki kollektíva kapcsolatainak fenntartásában és hagyományainak megőrzésében.

90. születésnapján, 2016. szeptember 21-én sok szeretettel és nagy tisztelettel köszöntjük fáradhatatlan barátunkat, és további jó erőt, egészséget kívánunk neki, hogy még sokáig élvezhessük társaságát.


Gáthy Barnabás kitüntetései: 
Kiváló dolgozó 1980
Formatervezői nívódíjak: 1982, 1986, 1993
Magyar Köztársaság Csillagrendje 1990

Tisztelettel és szeretettel jegyzé: Süveges László

2012. április 7., szombat

Nyugdíjas találkozó a Ganz Holdingban - 2012

Újból eljött a tavasz, és eljött a várva várt nyugdíjas találkozó napja is, 2012. március 2-a. Az előkészítés motorja most is Gáthy Barnabás, Süveges László és Szamosvölgyi Tibor voltak. természetesen nem szabad megfeledkeznünk technikai segítőjükről Borköles Éváról sem.
Néhány képet itt láthattok Unger Joli és Turbéky Pista fotóiból.










A fotók egy-egy pillanatot örökítenek meg, egy pillanatnyi varázst.










Akik ott voltak, azoknak felidéződnek a közös pillanatok, akik nem voltak ott, azoknak egy kicsit mást üzennek a mosolygó arcok, a régi ismerősök.











A varázshoz kulcsot most is készített Sárkány Jolcsi. Nézzétek meg a videóját!


Köszönjük Jolcsi!

A többi képet az alábbi két linken tekinthetitek meg:




2010. december 12., vasárnap

Képek egy könyvbemutató margójára (2010. november 19.)

2010. november 19-én került sor Szécsey István könyvének nyílvános bemutatójára a Vasúttörténeti Parkban.
Korábban érkeztünk, így volt időnk kicsit körülnézni a parkban, ízelítőül néhány kép.




























A könyvbemutató fotóit Bőhm Katalin MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság fotoriportere készítette, az ő hozzájárulásával adjuk most közre.
Fotó: Bőhm Katalin
Fotó: Bőhm Katalin










Korábbi életünk, hétköznapjaink is megelevenednek ebben a könyvben, a műszaki adatok közé bújva, így nem volt meglepő, hogy sokan eljöttünk ezen a délelőttön, többek között Alexa István, Béres István, Bús Pál, Csiky Gyula, Gábor János, Gáthy Barnabás, Horányi István, Jakabfalvi Zoltán, Jászai István, Kiss Béla, Kövesdi István, Mészáros László, Püski Anikó, Surányi Sándor, Török József, Villányi György
Fotó: Bőhm Katalin


Fotó: Bőhm Katalin




   





Fotó: Bőhm Katalin
 
A szerző, Szécsey István
Fotó: Bőhm Katalin