A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ganz Horgásztanya. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ganz Horgásztanya. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. január 15., hétfő

In memoriam Szántó György


Ganz-MÁVAG – ha meghalljuk, mindnyájan vonatokra, mozdonyokra, villamosokra, hidakra gondolunk, esetleg turbinákra, motorokra, szivattyúkra, talán kompresszorokra, és azokra, akik ezeket létrehozták, megtervezték, összeszerelték. De a gyárban dolgoztak még nagyon sokan, akiknek az volt a feladata, hogy a gyártás akadálytalanul folyjon: legyen víz, áram, gőz, meleg. Ezt a munkát végezte Szántó György is, aki 1935. július 23-án született. Gépipari technikumban érettségizett, és így lépett be 1954. november 5-én az akkori MÁVAG Energia üzemébe. Feladatai közé tartozott a gyár fűtés és vízellátásának gépészeti irányítása.
A Ganz és MÁVAG gyárak összevonása után az EKGY Energia üzemben a legfontosabb feladatai közé tartozott a két gyár energia üzemeltetésének és hálózatának egységesítése, koordinálása.
1970-től főművezetői munkakörbe került. Ebben az időben bezárt a Steinmüller kazánház, kiépült a Kőbányai hőerőmű becsatolása a gyár gőzhálózatába, megépült a központi kazánház, üzembe állították a két GIB 40/16 tonnás kazánt, és bezárt a G-kazánház. Ezekben a munkákban a tervezők, kivitelezők mellett ő volt az üzem egyik képviselője.
1986-ban kinevezték az Energia üzem vezetőjének, ebben a beosztásban 1989. december 15-ig dolgozott.
1990-től a Ganz-Hunslet karbantartó üzemének a vezetője lett, és innen ment 1993 júniusában nyugdíjba.
Munkája közben mindig figyelt a fiatalokra, arra hogy tanuljanak, képezzék magukat. Sokan, sokat tanulhattak tőle az alatt a 38 év alatt, amit a gyárunkban töltött.
A fiatalokkal való törődést nemcsak munkahelyén, hanem az életét teljessé tévő vízilabdában is szem előtt tartotta. Erről a Magyar Vízilabda Szövetség nekrológjában olvashatunk: http://waterpolo.hu/hir/8168/elhunyt-szanto-gyorgy/hun

Ha pedig pihenni akart, akkor lement Szigetszentmártonba, a Ganz Horgásztanyára, és hajnali 4-kor kiment a vízre pecázni, hogy a felkelő nap sugaraiban fürdő folyó nyugalma őt is magával ragadja.

Családja körében, hosszú betegség után életének 83. évében 2017. december 25-én örökre elbúcsúzott tőlünk.





2010. november 9., kedd

Szeptemberi történet

2010 szeptemberében a korábbi évek hagyományai szerint, baráti találkozót szerveztünk. Az „előkészítő bizottság” ahogy illik, összeült, és megbeszélte a teendőket.
Eljött a várva várt nap, 2010. szeptember 11-e, és elindultunk a találkozó színhelyére a szigetszentmártoni Ganz-Horgásztanyára. Az időjárás nem volt igazán kegyes hozzánk: bár nem volt hűvös, de az eső egész nap csepergett. Minket ez nem zavart: örültünk, hogy látjuk egymást, hogy találkozunk!

Délután kettőkor köszöntésekkel kezdődött 8. hagyományőrző találkozónk. Ezután Kovács Gabi átadta  ajándékunkat Berecz Laci bácsinak, a Ganz Horgász Egyesület elnökéne: az új kultúrterem díszítésére olyan régi  fotókat hoztunk, melyeken Ganz-MÁVAG gyártmányok láthatók. 

Az első csapatfeladatot az „Aki nem dolgozik, ne is egyék” közmondásunk jegyében oldották meg a versenyzők.
Beszélgettünk, felidéztünk régi történeteket, miközben Nyári Pista barátunk felügyeletével és önkéntes kukták, meósok közreműködésével elkészült a marhapörkölt is.

Jó étvággyal fogyasztottuk el a vacsorát! Senki sem maradt éhen!
Meglátogatott minket Beczkay Sándor, a horgász egyesület ügyvezető elnöke is.
Ezután következtek a vidám ügyességi számok, amelyek még több mosolyt és nevetést csaltak az arcokra: a lányok megmérettek a szögek és a kalapács használatában,

a fiúk pedig a fakanálpólóban.

A csapatok összemérték erejüket a „pingponglabda fakanálon” versenyszámban is.
A „Fordítsd meg, de ne lépj le róla!” sok fejtörést igényelt.









A csapatversenyek között a beszélgetéseket néhány percre meg-megszakítva műveltségi kérdésekre válaszolhattak a versenyzők, erősítve csapatukat, de volt lehetőség táncra és dalra is.
Ekkor következett az este bemutatója: A Ganz Horgász Egyesület elnöke, Berecz László és egyik tagja, Tolvaj Endre megmutatták, megtanították nekünk, hogyan kell sikeresen pecázni!


A példa után a csapatok is összemérték erejüket a házi horgászversenyen!
Majd a nap eredményhirdetése következett. Négy aprócska serleggel jutalmaztuk a négy legkiemelkedőbb teljesítményt.
A nap legaktívabb versenyzője Szörényi Jutka,

a legjobb szakács Nyári Pista volt,


a két legjobb horgásznak Berecz László és Tolvaj Endre bizonyult.
Így érkeztünk az est meglepetéséhez és fénypontjához: baráti körünk egy serleget kapott Berecz Lacitól és Tolvaj Banditól. A serleget 1955-ben nyerték el a Vagongyár focicsapatával.

A serleget ezután minden olyan eseményre magunkkal visszük, ahol barátainkkal találkozunk. E nap emlékére mindenki egy kis kalapácsot vihetett haza.









A két csapat között csak egy pont különbség volt. A győztes csapat képviselője jutalmul – Berecz Laci bácsi segítségével – felvághatta a találkozó tortáját, hogy közösen elfogyaszthassuk.


Beszélgetéssel, tánccal, dallal folytattuk ez estét, és Szántó Gyuri is meglátogatott minket.


















Reggelre kisütött a nap. Rendrakás, takarítás után szép, őszi napsütésben indultunk haza, azzal a bizonyossággal, hogy jövőre veletek ugyanitt!
 
Utóhang
A horgászmesterség tanítása nemcsak a játék kedvéért volt! Íme, lássátok a követendő példát!
Tolvaj Endre 2010. november 2-án kifogta a dunai óriáspontyok egyikét! 
Tolvaj Bandi a "pontyocskával" 2010. november 2-án

A mérlegelés
Gratulálunk!   Gratulálunk!   Gratulálunk!