Borús, szeles napra virradtunk. Talán olyanra, mint az elmúlt év, amely nem volt kegyes hozzánk: sok szerettünket, barátunkat, családtagunkat mint Kharón átvitte a Sztüx folyón.
Nehéz most írni bármit is... Itt van velünk most is a gyász, a fájdalom... Szavak, amelyek nem érnek szinte semmit... Mégis várunk egy köszönésre, egy pillantásra, egy ölelésre, egy mosolyra... De ez az élet rendje: ami megszületett az meg is fog halni. A két dátum közti idő hosszát senki sem tudja, de akkortól, amikor az ember felfedezi a világot és benne önmagát már az ő felelőssége, miként tölti ki az időt, amelyet az univerzum számára kimért.
E két nap a mi kultúránkban a csend, a béke és az emlékezés napja. Emlékezés a régiekre, a családra, a barátokra, az ismerősökre, esetleg egy szomszédra, valakire, aki számunkra fontos volt. Talán arra is gondolunk, hogy a családunkban milyen helyet töltünk be? Mi a feladatunk? Őrizzük-e a lángot, át tudjuk-e adni azokat a régi-régi történeteket, amelyeket szüleinktől, nagyszüleinktől esetleg egy távoli rokontól hallottunk?
Addig él valaki, amíg van, aki emlékezik rá. Ezért őrizzük a családi hagyományokat, őrizzük a szeretteink, a barátaink emlékét a szívünkben! És talán egyszer egy őszi napon rólunk is mesélnek majd egy történetet...
Most azonban még mi járjuk a temetőket virággal, gyertyával a kezünkben, mi állunk meg egy sírhalom mellett...mi gyújtjuk meg azt a gyertyát.
"Deres sírok közt botorkál az Alkony,
Jeges szél hordja a csillagokat széjjel.
Didereg a Magány lenn a Tisza-parton,
sírod elé a November térdepel le éjjel.
Béke van és csend és béke.
Hozzád indulok.
Ragyognak szívemben a mécsesek.
Szelíden mutatják az utat.
Megfáradt szemem emlékek közt kutat,
s felém nyújtott kezed én újra megfogom.
Nyitott szemmel a múltat álmodom,
az álmot karjaim közt ringatom,
s parányi lángok tüzének hevénél,
olvadni kezd lelkemben a megfagyott fájdalom."
/Domonkos Erzsébet: November/
"A hervadás bús pompájában áll most A temető. Ó, mennyi szín, derű, Fehér és lila őszi rózsatenger, Mely hullámzik az enyészet szelére." (Juhász Gyula)
„A hazai halottkultusz múltjából itt annyit mégis el kell mondanunk, hogy a temető (cinterem) valamikor körülvette a templomot. A halottat a gyászházból vagy a templomba, vagy csak a templom előcsarnokába (limbus) hozták. Itt folyt le a temetési szertartás, búcsúztatás, innen vitték és hantolták közeli sírjába. A szertartás alatt, máshol közvetlenül a temetés után vagy a templomajtóban, vagy a halott sírjánál osztották ki a megholt üdvösségéért való imádság fejében a koldusok, ispotálybeliek: betegek, elhagyott öregek között a gyászoló család ajándékát, főleg kenyeret, kalácsot, bort, gyertyát. Egyes helyeken a halottas házban ült tort a meghívott szegények, koldusok, félkegyelműek ünnepélyes megvendégelése előzte meg. Olykor a halott végrendeletében is meghagyta az alamizsnaosztás idejét és mértékét. Ezt a hátramaradt élők lelkiismeretesen teljesítették is, mert féltek, hogy halottjuk lelke hazajár.” (Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium – részlet)
Kosztolányi Dezső: Halottak
Volt emberek. Ha nincsenek is, vannak még. Csodák. Nem téve semmit, nem akarva semmit, hatnak tovább. Futók között titokzatos megállók. A mély sötét vizekbe néma, lassú hálók. Képek, már megmeredtek és örökre szépek. Nem-élők, mindent felejtő, mindent porba ejtő henyélők, kiknek kezéből a haraszt alatt lassan kihullt a dús tapasztalat. Nem tudja itt Newton az egyszeregyet, fejére tompa éjszaka borul, Kleopatra a csókokat feledte, és Shakespeare elfelejtett angolul. Nem ismeri meg itt anya a lányát, sem a tudós ezer bogos talányát. Ábrándok ők, kiket valóra bűvöl az áhitat, az ima és a csók. Idézetek egy régi-régi műből, kilobbant sejtcsomók.
Vajda János: A vaáli erdőben
Odabenn a mély vadonban, A csalános iharosban, Félreeső völgy ölében, Sűrü árnyak enyhelyében;
Oh milyen jó volna ottan, Abban a kis házikóban, Élni, éldegélni szépen, Békességben, csöndességben!...
Nem törődni a világgal, A világ ezer bajával. Meggondolni háboritlan, Ami immár közelebb van...
Illatos hegy oldalában, A tavaszi napsugárban, Nézni illanó felhőkbe, Mult időkbe, jövendőkbe...
És azután, utóvégre, Észrevétlenül, megérve, Lehullani önmagától, A kiszáradt életfáról...
S ismeretlen sírgödörbe' Elalunni mindörökre... S ott egyebet mit se tenni, Csak pihenni, csak pihenni...
Szép, nyugodt, napos idő volt ma, az előrejelzés szerint a holnapi is ilyen lesz. Néhány szál virággal, mécsessel a kezünkben a sírok között csendesen sétálva felidézzük szeretteink alakját, hangját, mozdulatát. Óhatatlanul eszünkbe jut az elmúlás, amely minden földi ember sorsa, és a gondolatok végén ott a nagy kérdés: velünk mi lesz? Azt gondolom mindegy, hogy végül Szurszunabu, Kharón, Pheglias vagy a fekete köpenyes kaszás vezet át a holtak birodalmába, abból a világból, ahol minden rossz ember tett valami jót, és minden jó ember tett valami rosszat, mert a tízparancsolatot még senki nem tudta betartani. Egy a fontos, hogy végső megmérettetésnél a mérleg alacsonyabb értéke fog számítani.
Gustave Doré: Charon. Illusztráció Dante Isteni színjátékához
„Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól.” (John Donne)
Gyújts egy gyertyát rokonaidért, barátaidért és azokért is, akikkel kevesebb lett az emberiség az elmúlt egy évben!
Többet szeretnél olvasni erről a két napról? Kattints ide:
A Mindenszentek, november elseje, a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, örömünnep, míg november másodika, a halottak napja fokozatosan vált egyházi ünnepből általános népi megemlékezéssé.
A Mindenszentek napjában két ünnep olvad össze: a kelta újév és a keresztény minden üdvözült lélek napja.
1. A kelták hitvilága szerint a Napisten volt a munka és a pihenés jelképe, a gazdag termés biztosítója. Az újévet minden év november elsején ünnepelték, mely a nap uralmának végét, illetve a sötétség és a hideg uralmának kezdetét szimbolizálta. A kelták hite szerint ilyenkor Samhain, a Napisten a halál és a sötétség fogságába került. Erre a napra a termést már be kellett takarítani, és megfelelő módon el is kellett raktározni a télre. A hiedelem szerint Samhain október 31-én összehívta a halottakat, akik különböző formában és alakban jelentek meg előtte. A papok tüzeket gyújtottak, áldozatokat mutattak be, reggel pedig a parazsat szétosztották a családok között, hogy az új tűzzel távol tarthassák a halottakat, elűzhessék a hideget.
2. A keresztény ünnep kezdetei is messzire nyúlnak vissza: már a IV. századi Szent Efrém szíríai egyházatyánál olvashatunk róla (373), nem sokkal később Aranyszájú Szent János is megemlíti (407). Az ünnepet ekkor még május 13-án, illetve a pünkösd utáni első vasárnap ülték meg. A görög egyházban ennek a vasárnap neve ma is Szentek Vasárnapja. Az ünnep a VIII. században május 13-ról november 1-jére tevődött át, valószínűleg azért, hogy ezzel a kelták régi népi újesztendejét megszenteljék. A megemlékezés napjaként a VIII. században (741-ben) III. Gergely pápa idején jelent meg először. Egyetemes ünneppé IV. Gergely pápa tette, 844-ben.
A halottak napja későbbi eredetű. Szent Odiló clunyi apát 998-ban vezette be emléknapul a Cluny anyaház alá tartozó minden bencésházban, hamarosan sokfele megülték ezt a napot is, majd a XIV. század elejétől Róma is átvette. A halottakról, elhunyt szeretteinkről való megemlékezés, és az értük való közbenjárás a tisztító tűz katolikus hittételén alapszik. Lelkileg vigasztalás a hátramaradottaknak, hogy tehetnek valamit elköltözött szeretteikért imával, vezekléssel, szentmisével.
Az őszi tüzes ünnephez kapcsolódó szokások: a sírokon a Purgatórium tisztító tüzét jelképező gyertyákat, mécseseket gyújtunk. Ezek a pislákoló gyertyafények nemcsak melengetik a szegény, fázós lelkeket, hanem segítik a véletlenül kiszabadult lelkeket, hogy visszatalálhassanak a sírjukba, ne kísértsék az élőket.
A magyarlakta területeken ilyenkor kimentek a temetőkbe, rendbe tették a sírokat, virágokkal, koszorúkkal díszítették a halottak emlékére.
A néphit szerint ez azért is fontos, hogy a halottak szívesen maradjanak a nyughelyükön. Sokáig tartotta magát az a hit is, hogy elsejéről másodikára virradó éjszaka a halottak a templomban miséznek, majd amíg a harang szól, hazalátogatnak. Ezért sok helyen szokás volt az asztalon kenyeret, sót és vizet hagyni a számukra, sőt, minden helységben gyertyát gyújtottak, hogy a halottak ne tévedjenek el a házban. Egyes helyeken a sírokra vitték ki az ételt.
A népi hagyomány szerint erre a hétre munkatilalom is vonatkozott: nem volt szabad a földeken dolgozni, hogy ne háborgassák a halottakat, de nem volt szabad mosni, meszelni, káposztát savanyítani sem, helyette őröltek, kukoricát morzsoltak.
Egy másik néphit szerint, aki virágot szakít a sírról, azt elviszi a halott. Az égő gyertyát sem szabad más sírra tenni, mert annak a halottnak a bűne, akinek a sírjáról elvették, átszáll a másik lelkére.
A Mindenszentek napi litánia II. Szentek segítségül hívása részből idézek itt két könyörgést, mindkettőben magyar szentekhez fordulhat a hívő lélek.
Papok és szerzetesek
Szent Antal,
könyörögj érettünk!
Szent Benedek,
könyörögj érettünk!
Szent Bernát,
könyörögj érettünk!
Szent Ferenc és Domonkos,
könyörögjetek érettünk!
Aquinói Szent Tamás,
könyörögj érettünk!
Loyolai Szent Ignác,
könyörögj érettünk!
Xaviéri Szent Ferenc,
könyörögj érettünk!
Páli Szent Vince,
könyörögj érettünk!
Vianney Szent János,
Könyörögj érettünk!
Bosco Szent János,
könyörögj érettünk!
Árpádházi Szent Erzsébet,
könyörögj érettünk!
Szirénai Szent Katalin,
könyörögj érettünk!
Ávilai Szent Teréz,
könyörögj érettünk!
Límai Szent Rózsa,
könyörögj érettünk!
Világiak
Szent Lajos király,
könyörögj érettünk!
Szent István király,
könyörögj érettünk!
Szent László király,
könyörögj érettünk!
Szent Imre,
könyörögj érettünk!
Szent Mónika,
könyörögj érettünk!
Istennek minden szentjei,
könyörögjetek érettünk!
Már este van. A temetők is lassan elcsendesednek, csak az emlékezés gyertyái, mécsesei világítanak.
Elcsendesedik a lélek is. Azokra szeretteinkre gondolunk, akik már nincsenek közöttünk: rokonokra, barátokra. Felidéződik egy kép, egy szó, egy mondat, egy mozdulat.
Aki nem tud kimenni szeretteihez a temetőbe, otthonában gyújhat gyertyát...
Elolvashat egy verset...
Greg Scheider: Ne állj meg sírva...
Ne állj meg sírva nyughelyem előtt,
ne hidd, hogy alszom, hisz ott sem vagyok.
A halkan fúvó szellőben találsz meg,
és a hóban, mely gyémántként ragyog.
Vagyok a napfény érett búzatáblán,
őszi eső, mely gyöngéden alászáll.
Ha kora reggel egyszer arra ébredsz,
hogy madárraj száll arra szárnysuhogva,
ha szíved csendes éjben engem érez,
én sugárzom rád, csillagként ragyogva.
Ne állj meg hát sírva nyughelyem előtt!
Emlékezz rám, és a halál
nem vesz rajtam erőt!
November 1-je Mindenszentek napja a katolikus egyházban. Kezdete a IV. századba nyúlik vissza, egyetemes ünneppé IV. Gergely pápa tette 844-ben. A halottak napja (november 2.)későbbi eredetű, 998-ban kezdődött a bencés rendnél Franciaországban, a XIV. századtól egész Európában elterjedt. Mi is kimegyünk halottainkhoz a temetőkbe. Szeretteink sírjára tesszük a megemlékezés virágát, mécsesét.
Arany János szavai jutnak eszünkbe: „Nem hal meg az…”
És az a néhány sor, amit a minap olvastunk, sajnos, szerző nélkül: ,,Most olyan napok jönnek, amikor azokra emlékezünk, akik már nincsenek itt közöttünk, de akiknek az emléke még ma is szívünkben él. Csak a testük nincs velünk, de csukott szemünk mögött felvillan szelíd mosolyuk, és még itt lebeg körülöttünk néhány itt hagyott szavuk. Hiányuk csendje még ma is gyakran szívünkbe dobban, és az elmúló évek sem képesek arra, hogy elhalványítsák a lelkünkbe ívódott képüket. Emlékük csillaga majd akkor is bennünk ragyog, ha porba hullnak mind az égi csillagok..."
Nem minden barátunk sírjához tudunk elmenni, de gyertyát gyújthatunk értük:
Ne állj meg sírva nyughelyem előtt, ne hidd, hogy alszom, hisz ott sem vagyok. A halkan fúvó szellőben találsz meg, és a hóban, mely gyémántként ragyog. Vagyok a napfény érett búzatáblán, őszi eső, mely gyöngéden alászáll.
Ha kora reggel egyszer arra ébredsz, hogy madárraj száll arra szárnysuhogva, ha szíved csendes éjben engem érez, én sugárzom rád, csillagként ragyogva.
Ne állj meg hát sírva nyughelyem előtt! Emlékezz rám, és a halál nem vesz rajtam erőt! Ezt az oldalt a barátság, a szeretet hozta létre. A következő Halász Judit dalt - Bródy János szövegével - barátainknak ajánljuk: azoknak, akik még velünk vannak, és azoknak, akiknek emlékét őrizzük. Itt hallgasd meg a dalt, és dúdold te is velünk!
A végtelenhez mérve semmi sem tökéletes Az ember nyughatatlanul mégis mindig keres Az örökös vándorút véget soha nem ér S ha nincsen gyökerünk - elvisz a szél
Mindenkinek vannak különös vágyai De felelősséggel tartozunk, ha számít ránk valaki Lehet belőle száz is, az az egy többet ér ha elfelejtenéd, elvisz a szél
Jól csak a szívével lát az ember Ami lényeges az a szemnek láthatatlan Az igazságot átérzi a lelkünk De te is tudod, hogy kimondhatatlan
A végtelenhez mérve szinte nem is létezünk A csillagévek óráin egy perc az életünk Az ember önmagában semmit sem ér Ha nincsen barátunk - elvisz a szél
Jól csak a szívével lát az ember Ami lényeges,az a szemnek láthatatlan Az igazságot átérzi a lelkünk De te is tudod, hogy kimondhatatlan
Minden sivatag egy kutat rejt valahol S ha lelked mélyén rátalálsz már nem csodálkozol Az ember ezen a Földön csak egyszer él S ha nincsen barátod - elvisz a szél
Birtalan Ferenc három gyönyörű sorával zárjuk bejegyzésünket:
„borzongsz barátom amikor halnak a fák de tudd születnek is”
"Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk. Mintha régen testvérek lettünk volna. Még inkább, mintha ikrek lettünk volna. S ezért a talákozás csak viszontlátás. Amikor pedig az ember a barátjától elszakad, tudja, hogy ez a távozás csak látszat. Valahol együtt marad vele úgy, ahogy együtt volt vele a találkozás előtt." Hamvas Béla: A barátság (részlet)
Hírlevél
Itt iratkozhatsz fel hírlevelünkre!
Az adatvédelmi törvény értelmében csak akkor küldhetjük el neked a Ganzos Hírlevelet, ha minden mezőt kitöltesz.
Ezt az oldalt azért hoztuk létre, hogy az 1844-es gyáralapítás 165. évfordulója alkalmából 2009. május 16-án Piliscsaba-Klotildligeten tartott baráti találkozó képeit megoszthassuk egymással. Ám azonnal ráébredtünk, hogy sokkal több lehetőség van ebben a blogban, mint csupán fényképek megosztása, cseréje. Szeretnénk a blogot a jövőben ennek a Ganz, MÁVAG, Ganz-MÁVAG hagyományokat őrző, ma már darabjaira szakított közösség összetartó oldalaként üzemeltetni, feliratkozott tagjainknak rendszeresen híreket küldeni. Ezért azt kérjük e nagycsalád tagjaitól, hogy emlékeivel, fényképeivel, bejegyzéseivel, megosztásra váró információival színesítse, bővítse oldalunkat. Kati&Pista
Magyarok a természettudomány és a technika történetében. Életrajzi lexikon. 2. jav. kiad., Országos Műszaki Információs Központ és KönyvtárBudapest,1992
.jpg)
Mi is kimegyünk halottainkhoz a temetőkbe. Szeretteink sírjára tesszük a megemlékezés virágát, mécsesét.
Nem minden barátunk sírjához tudunk elmenni, de gyertyát gyújthatunk értük:
Meghallgathatunk néhány dalt is:
Ezt az oldalt a barátság, a szeretet hozta létre. A következő Halász Judit dalt - Bródy János szövegével - barátainknak ajánljuk: azoknak, akik még velünk vannak, és azoknak, akiknek emlékét őrizzük.
Birtalan Ferenc három gyönyörű sorával zárjuk bejegyzésünket: 
