2010. november 3., szerda

A MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA

Ma, a Magyar tudomány napján nem Széchenyiről, nem a Magyar Tudományos Akadémiáról, nem 1825. november 3-áról írok nektek, hanem valami másról.
„Egy tartósan keményített kéregöntvény készítéséhez való vegyi keményítőszer leírása. Ez a fémes antimon (Antimonium Regulus) alkalmazásán alapul, amelyet finomra őrölnek, és ebből vízzel bevonóanyagot készítenek, amellyel a vaskokillákat bekenik, majd megszárítják, és miután a kokillákat hozzávetőlegesen 100 Reaumor-fokra melegítették, a formákat összerakják, és a folyékony vasat beleöntik. A megszilárduláskor azokon a helyeken, ahol a kokillákat a fenti speciális szerrel bekenték, üvegkemény felület adódik, amely 2, 3 akár 4 vonal mélyen behatol és a kerék futófelületének olyan tartós keménységet ad, amilyent más módon ilyen tökéletesen nem lehet előállítani, és ez a szer a keréknek az ábrán bemutatott konstrukciójával karöltve képezi találmányának lényegét.

Bécs, 1857. május 1-jén.

Ganz Ábrahám, a budai vasöntöde tulajdonosa”

A fenti sorokat az Osztrák Szabadalmi Hivatalban őrzött szabadalmi leírásban olvashatjuk.

Ha azt gondoljátok, most Ganz Ábrahámról, a munkásságáról, a találmányairól, a sikeres iparosról olvashattok, akkor is tévedtek.

A mai napon az iskoláról írok nektek, a mi iskolánkról, a Ganz Ábrahám Kéttannyelvű Gyakorló Szakközépiskoláról és Szakiskoláról.

Felismerve, hogy a világszínvonalú gyártáshoz nem elég sok jól képzett értelmiségi alkalmazott, de kiváló kétkezi szakemberekre is szükség van, ezért a Ganz és Társa Vasöntő és Gépgyár RT 1894. október 15-én megnyitotta a saját tanonciskoláját 124 növendékkel, három évfolyamon. Kezdetben a tanoncok a munkások között dolgoztak a műhelyekben, csak az elméleti oktatás történt máshol.
1908-ban négy tantermet kaptak a tanoncok. Az új iskolában laboratórium, szertár és tanári szoba is volt. Az elméleti tárgyakat fővárosi tanítók és gyári tisztviselők tanították a már 450 fős tanonciskolában. A műhelylakatosok, az öntők, a gépmunkások és a mintaasztalosok szaktárgyait 1920-től külön tanműhelyben oktatták, és az addigi 9 helyett 12-13-ra emelték az elméleti órák számát.
Az 1922-23-as tanévben bevezették a géptan, osztályfőnöki óra, polgári ismeretek, történelem, valamint a gépipari gyakorlatok tantárgyakat.
Az iskola 1950-től a gyár  249-es (később hídgyári) épületének második és harmadik emeletén működött (Kőbányai út 23.), majd 1987-től az egész épület az iskola rendelkezésére állt 1999-ig, amikor az első fővárosi iskolaracionalizálás keretében, ill. a gyár szétesésének megindulás miatt is átköltözött a XIX. kerületi Üllői útra.

A több mint 110 éves iskola ma is arra törekszik, hogy régió iskolái között kivívott helyét, hírnevét öregbítse, a megszerzett tudást továbbadja, hogy a fiatalok olyan készségekkel, képességekkel felvértezve léphessenek ki az iskola kapuján, amelyek egész életük során segítik majd őket. A jövő, a nemzet jövője is az iskolapadokban dől el. A mai fiatalok a holnap építői, a holnap felnőttjei.
Milyenek is ezek a fiatalok? Felsorakozhatnak-e Ganz Ábrahám, Mechwart András, Déri Miksa, Bláthy Ottó, Zipernowsky Károly mögé? Úgy gondolom: igen. A teljesség igénye nélkül néhány szakmai verseny győztesét, helyezettjét szeretném most bemutatni nektek.

A Pro/ENGINEER oktatási kategóriájának győztese 2009-ben Balogh Bence és Wehli Gellért lett, sugárhajtómű saját tervezésével és kivitelezésével. (Felkészítő tanár: Bertha Mária)
Wehli Gellért már 2007/08-as tanévben is a UNITIS Pro/ENGINEER díj Oktatás kategóriájában I. helyezés ért el. (Felkészítő tanár: Bertha Mária)

Ugyanebben tanévben ,,AUDI kreactivity 2008" innovációs versenyen Czövek Róbert, Träger Bence és Zaddach Flórián a második helyet szerezte meg. (Segítőik: Meleghegyi Gábor 11.K és Balogh Bence 13/RC)












Még mindig ez az év: a Szakmacsoportos érettségi tárgyak Országos Versenyén Horváth Gergely 2. helyezést ért el. (Felkészítő tanárai: Mészáros Attila, Szabó Rózsa)

A 2008/09-es tanévben a Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV) fényező-mázoló komplex tanulmányi versenyen Bebők Miklós I. helyezett lett.(Felkészítő tanára: Dobler József)

Charles Babbage AUTOCAD (Gépészet szakmacsoport technikus szakképesítései) versenyt 2009-ban Jambrik László nyerte meg. (Felkészítő tanára: Berta Mária)

A Bánki Donát Emlékbizottság az ifjúság számára 2008 őszén pályázatot írt ki Bánki Donát születésének 150. évfordulója alkalmából két kategóriában: Bánki Donát munkáinak maketteken történő bemutatására, illetve tevékenységének írásban, vagy képi megjelenítésben történő illusztrálására. A versenyen Balogh Bence, Czövek Róbert és Homonnai Zoltán Bánki vízturbina modelljéért I. díjat kapott. Ez egyik legszebb eredmény, mert nyílt versenyben, egyetemistákat megelőzve lettek elsők a középiskolásaink. (Felkészítő tanárok: Zavaczky Antalné, Müller György) Ha Bánkon jártok, a Bánki Donát emlékkiállításon nézzétek meg a pályamunkájukat!











2010 áprilisában a CAD-CAM informatikus kategória döntőjét Dobó Alex, a fővárosi Szily Kálmán Kéttannyelvű Műszaki Középiskola és Szakiskola kihelyezett tagozatán a Ganz Ábrahám Kéttannyelvű Gyakorló Szakközépiskola és Szakiskolában tanuló diák nyerte – aki emellett megkapta a legjobb háromdimenziós alkotást létrehozó versenyzőnek járó különdíjat is. (Felkészítő tanára: Bertha Mária)

Szent-Györgyi Albert szavaival zárom soraimat: „Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, megtanulja szeretni, amit csinál, és megtalálja azt a munkát, amit szeretni fog.”

Csak egy kérdés maradt: Hol fognak ezek a fiatalok dolgozni? Hol fogják tehetségüket, tudásukat, újító szellemüket kamatoztatni? ...Gellért már tanít az iskolánkban.

2010. november 1., hétfő

Mindenszentek - Halottak napja

A Mindenszentek, november elseje, a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, örömünnep, míg november másodika, a halottak napja fokozatosan vált egyházi ünnepből általános népi megemlékezéssé.
A Mindenszentek napjában két ünnep olvad össze: a kelta újév és a keresztény minden üdvözült lélek napja.

1. A kelták hitvilága szerint a Napisten volt a munka és a pihenés jelképe, a gazdag termés biztosítója. Az újévet minden év november elsején ünnepelték, mely a nap uralmának végét, illetve a sötétség és a hideg uralmának kezdetét szimbolizálta. A kelták hite szerint ilyenkor Samhain, a Napisten a halál és a sötétség fogságába került. Erre a napra a termést már be kellett takarítani, és megfelelő módon el is kellett raktározni a télre. A hiedelem szerint Samhain október 31-én összehívta a halottakat, akik különböző formában és alakban jelentek meg előtte. A papok tüzeket gyújtottak, áldozatokat mutattak be, reggel pedig a parazsat szétosztották a családok között, hogy az új tűzzel távol tarthassák a halottakat, elűzhessék a hideget.
2. A keresztény ünnep kezdetei is messzire nyúlnak vissza: már a IV. századi Szent Efrém szíríai egyházatyánál olvashatunk róla (373), nem sokkal később Aranyszájú Szent János is megemlíti (407). Az ünnepet ekkor még május 13-án, illetve a pünkösd utáni első vasárnap ülték meg. A görög egyházban ennek a vasárnap neve ma is Szentek Vasárnapja. Az ünnep a VIII. században május 13-ról november 1-jére tevődött át, valószínűleg azért, hogy ezzel a kelták régi népi újesztendejét megszenteljék. A megemlékezés napjaként a VIII. században (741-ben) III. Gergely pápa idején jelent meg először. Egyetemes ünneppé IV. Gergely pápa tette, 844-ben.
 A halottak napja későbbi eredetű. Szent Odiló clunyi apát 998-ban vezette be emléknapul a Cluny anyaház alá tartozó minden bencésházban, hamarosan sokfele megülték ezt a napot is, majd a XIV. század elejétől Róma is átvette. A halottakról, elhunyt szeretteinkről való megemlékezés, és az értük való közbenjárás a tisztító tűz katolikus hittételén alapszik. Lelkileg vigasztalás a hátramaradottaknak, hogy tehetnek valamit elköltözött szeretteikért imával, vezekléssel, szentmisével.
Az őszi tüzes ünnephez kapcsolódó szokások: a sírokon a Purgatórium tisztító tüzét jelképező gyertyákat, mécseseket gyújtunk. Ezek a pislákoló gyertyafények nemcsak melengetik a szegény, fázós lelkeket, hanem segítik a véletlenül kiszabadult lelkeket, hogy visszatalálhassanak a sírjukba, ne kísértsék az élőket.

 A magyarlakta területeken ilyenkor kimentek a temetőkbe, rendbe tették a sírokat, virágokkal, koszorúkkal díszítették a halottak emlékére.

A néphit szerint ez azért is fontos, hogy a halottak szívesen maradjanak a nyughelyükön. Sokáig tartotta magát az a hit is, hogy elsejéről másodikára virradó éjszaka a halottak a templomban miséznek, majd amíg a harang szól, hazalátogatnak. Ezért sok helyen szokás volt az asztalon kenyeret, sót és vizet hagyni a számukra, sőt, minden helységben gyertyát gyújtottak, hogy a halottak ne tévedjenek el a házban. Egyes helyeken a sírokra vitték ki az ételt.
A népi hagyomány szerint erre a hétre munkatilalom is vonatkozott: nem volt szabad a földeken dolgozni, hogy ne háborgassák a halottakat, de nem volt szabad mosni, meszelni, káposztát savanyítani sem, helyette őröltek, kukoricát morzsoltak.

Egy másik néphit szerint, aki virágot szakít a sírról, azt elviszi a halott. Az égő gyertyát sem szabad más sírra tenni, mert annak a halottnak a bűne, akinek a sírjáról elvették, átszáll a másik lelkére.

A Mindenszentek napi litánia II. Szentek segítségül hívása részből idézek itt két könyörgést, mindkettőben magyar szentekhez fordulhat a hívő lélek.

Papok és szerzetesek

Szent Antal,
könyörögj érettünk!
Szent Benedek,
könyörögj érettünk!
Szent Bernát,
könyörögj érettünk!
Szent Ferenc és Domonkos,
könyörögjetek érettünk!
Aquinói Szent Tamás,
könyörögj érettünk!
Loyolai Szent Ignác,
könyörögj érettünk!
Xaviéri Szent Ferenc,
könyörögj érettünk!
Páli Szent Vince,
könyörögj érettünk!
Vianney Szent János,
Könyörögj érettünk!
Bosco Szent János,
könyörögj érettünk!
Árpádházi Szent Erzsébet,
könyörögj érettünk!
Szirénai Szent Katalin,
könyörögj érettünk!
Ávilai Szent Teréz,
könyörögj érettünk!
Límai Szent Rózsa,
könyörögj érettünk!

Világiak

Szent Lajos király,
könyörögj érettünk!
Szent István király,
könyörögj érettünk!
Szent László király,
könyörögj érettünk!
Szent Imre,
könyörögj érettünk!
Szent Mónika,
könyörögj érettünk!
Istennek minden szentjei,
könyörögjetek érettünk!
Már este van. A temetők is lassan elcsendesednek, csak az emlékezés gyertyái, mécsesei világítanak.
Elcsendesedik a lélek is. Azokra szeretteinkre gondolunk, akik már nincsenek közöttünk: rokonokra, barátokra. Felidéződik egy kép, egy szó, egy mondat, egy mozdulat.

Aki nem tud kimenni szeretteihez a temetőbe, otthonában gyújhat gyertyát...


Elolvashat egy verset...

Greg Scheider: Ne állj meg sírva...

Ne állj meg sírva nyughelyem előtt,
ne hidd, hogy alszom, hisz ott sem vagyok.
A halkan fúvó szellőben találsz meg,
és a hóban, mely gyémántként ragyog.
Vagyok a napfény érett búzatáblán,
őszi eső, mely gyöngéden alászáll.

Ha kora reggel egyszer arra ébredsz,
hogy madárraj száll arra szárnysuhogva,
ha szíved csendes éjben engem érez,
én sugárzom rád, csillagként ragyogva.

Ne állj meg hát sírva nyughelyem előtt!
Emlékezz rám, és a halál
nem vesz rajtam erőt!

Meghallgathat egy dalt...


2010. október 29., péntek

"Könnyű a munka, ha lelkes a dal..."

Tegnap, 2010. október 28-án délután elmentünk az Öntödei Múzeumba, hogy meghallgassuk a 137 éves Acélhang kórusunkat.

 
Egy kis kórustörténet: 1872-ben alakult meg a MÁVAG kórusa, a következő évben, 1873-ban Mechwart András vezetésével megalakult a Ganz gyár dalköre is. A két gyár 1959-es egyesítésekor a két kórus is összeolvadt. A Ganz-MÁVAG egykori dolgozói énekelnek a kórusban, akik már idős nyugdíjasok, de a zene, a dal szeretete összekapcsolja ma is őket. Egyre kevesebben vannak, mert az a vállalati háttér, ami több mint 130 éven keresztül a szüntelen megújulást jelentette mára csaknem megszűnt, ahogy megszűnt a kórusnak otthont adó Kultúrház is. Fiúk! Jó hangú fiatalok! Nincs kedvetek énekelni? 
A műsor Noseda Károly (a kórus egykori karmestere) dalával kezdődött: Könnyű a munka, ha lelkes a dal. Ezt a dalt a zeneszerző a kórus számára írta.

Ahogy szálltak a dallamok eszünkbe jutott néhány régi "Acélhang": Szabadi Viktor, Rozsár Ferenc, Kocsi Ferenc, és a névsor nagyon-nagyon hosszú...








Eszünkbe jutott a Kultúrház, ahol nemcsak a próbákon szálltak a dallamok, hanem néha esténként betöltötték a lépcsőházat is, amelynek beugrójában egy-egy pohár bor mellett a kórustagok hallkan dúdolgattak ismert és kevésbé ismert dallamokat.
A műsor végén forró teával és nagyon finom lila hagymás zsíroskenyérrel vendégeltek meg minket.
Őszinte örömünkre találkoztunk barátokkal is!








Reméljük, a következő alkalommal, többen eljöttök ebbe a kicsi, de annál jelentősebb múzeumba, amely nemcsak jelképesen, hanem valóban a mi múzeumunk is, ahol szívvel-lélekkel vártak, fogadtak minket!
Végül néhány kép a kiállításról, hogy hívó szavunkra legközelebb gyertek velünk!

Ma csak így búcsúzhatunk: Jó szerencsét!

Ui.: Még több múzeumi képért kattints a Facebook logora!

2010. október 24., vasárnap

Acélhang: 2010. október 28. 17 óra, Öntödei Múzeum

Kedves Barátaink!

Meghívunk titeket egy kellemes délutánra, felidézve régebbi délutánokat a Ganz-Mávag Művelődési Központból. Gyertek el, hallgassuk, ünnepeljük és tapsoljuk meg együtt az 1873-ban alapított Acélhang kórusunkat!
 
M e g h í v ó
Szeretettel meghívjuk
2010. október 28-án, csütörtökön 17 órára
az MMKM Öntödei Múzeumába
egy kellemes öntészeti teadélutánra.

Fellép
az 1873-ban alapított, és 2010-ben Budapest -díjat kapott
Acélhang kórus

Műsoron

Ismeretlen szerző: A muzsika téged köszönt
Erkel Ferenc: Éljen a haza!
V. A. Mozart: Bűvös csengettyű
V. A. Mozart: Papok kara
G. Verdi: Búcsú a hazától
G. Verdi: Nabucco részlet
Ismeretlen szerző: Litván dal
Bárdos Lajos: Tisza partján
Erkel Ferenc: Napköszöntő bordal
Erkel Ferenc: Bordal
Koltay Gergely: Honfoglalás

Szólót énekel
Varga Antal
Rédei János

Vezényel és zongorán közreműködikGerenday Ágnes karvezető

Minden érdeklődőt szeretettel várunk,
az Öntödei Múzeumban. Tel./fax: 202 50 11, www.omm.hu
Belépés: múzeumi belépővel

Végül még eszembe jut egy 25 évvel ezelőtti Ganz-Mávag Fúvoszenekar - ma Keil Ernő Fúvószenei Egyesület - előadás, ahol fellépett az Acélhang is, és a Cérnahang gyerekkórussal (köztük az idősebbik lányunkkal) együtt énekelték a Nabucco részletet. Régen volt, igaz volt...