A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Piliscsaba-Klotildliget. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Piliscsaba-Klotildliget. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. augusztus 9., vasárnap

XII. Nagy Ganzos Találkozó

 

XII. NAGY GANZOS TALÁLKOZÓ 

12 az egy tucat. Hosszú idő, években számolva. Beléptünk a törzsgárda tagságba is, és minden évben egy-egy felejthetetlen napot töltöttünk együtt Piliscsabán, örömben, vidámságban, jókedvben. Az idén a koronavírus megakadályozta, hogy a szokott időben, tavasszal találkozzunk. A jelenlegi előrejelzések szerint szeptember elejére nem várható korlátozó intézkedés, tehát várunk titeket a 12. találkozóra.

Hívunk mindenkit erre a napra, aki bármilyen módon kötődik a Ganzhoz, a MÁVAG-hoz, a Ganz-MÁVAG-hoz, ehhez a Ganz Ábrahám által megálmodott nagy családhoz.

Kedves Barátaink, Munkatársaink, Ismerőseink! Találkozzunk 

2020. szeptember 5-én, szombaton 10 órától 

a csodálatos Pilisben, a szokott helyszínen, a Simonek Művekben!

(Piliscsaba, Klotildliget, Kenderesi út 27.) 

Hozzátok magatokkal most is a jókedvet, a régi és új fényképeket, emlékeket, érdekességeket! Hívjátok meg, és gyertek együtt régi munkatársaitokkal, barátaitokkal, családtagjaitokkal!

A vírusos időszak miatt sokat emelkedtek az élelmiszerek árai, ezért egy kicsit emelnünk kellett a részvételi díjat. Jelenleg a személyes befizetés sem megoldott, ezért arra kérünk mindenkit, hogy a részvételi díját vagy elektronikusan utalja át, vagy a neki legközelebbi OTP fiókban fizesse be.

A találkozón való részvétel feltétele a részvételi díj 2000,- Ft, befizetése, 

amely tartalmazza a finom ebédet (gulyáslevest), az uzsonna és a szervezés költségeit.

Uzsonna: meglepetés

Italfogyasztását mindenki – a korábbiak szerint - maga rendezi a pultnál.

Jelentkezés és átutalás/befizetés utolsó napja: 2020. augusztus 29. 


OTP bankfiók, az erre a célra nyitott számla

Kövesdiné Darabos Katalin OTP 11773195-00192024 megjegyzés:ebéd.

Több résztvevő díjának együttes utaláskor feltétlen soroljátok fel a neveket.

 

Egy személyes készpénzes fizetési napot mégis felajánlunk: 2020. augusztus 26. (szerda) 12-16 óra között az Örs vezér térnél a Cédrus piacon (1. emelet, galéria, mozgólépcsővel szemben) 

Jelentkezés/regisztráció: https://forms.gle/cJhuRF7t9WWswoD16

(Ha nem működne, akkor légy szíves másoljátok át a linket a kereső sávba.) 

A "Simonek Művek" megközelítési lehetőségei

MÁV: Nyugati pályaudvarról minden óra 21 és 51 perckor indul szerelvény Klotildligetre. Ne felejtsétek el a szájmaszkot, mert a vonaton kell.) Onnan egy kis séta vissza a vasúti átjáróig, ahol a Kenderesi út kezdődik.

Gépkocsi: Esztergom felé a 10-es főúton, majd  a 26. kilométerkőnél (a benzinkút előtt)  jobbra fordulva.

A találkozóval kapcsolatos egyéb kérdéseidre válaszol:

Darabos Katalin, Kövesdiné +36302658386

Kovács Gábor +36209494304

Mindenkit szeretettel vár Klotildliget és Ganz Ábrahám öröksége!



2016. szeptember 19., hétfő

2016. május 28. Nagy ganzos találkozó: Piliscsaba

Eljött a nagy nap, amelyet annyira vártunk! Elindultak a vonatok, az autók, hogy kisebb, nagyobb baráti csoportokat hozzanak a megszokott helyszínre, Piliscsabára.








A kapuban mindenkit egy kis meglepetés várt, és azokat, akik az előző évben is velünk voltak még néhány fénykép is.











Kisebb, nagyobb csoportokban beszélgettünk, előkerültek régi és mai fényképek, örültünk a találkozásnak.
Ebéd előtt alkalmi kórusunk szórakoztatta a nagyérdemű közönséget,de  persze mindenki bekepcsolódhatott az éneklésbe.
A délután beszélgetésekkel telt, majd jött az uzsonna.
Lassan elkezdődött a sátorbontás, és elindulunk haza, egy nagyon szép nap emlékével.
Jövőre veletek ugyanitt!

2016. április 24., vasárnap

2016. május 28. Nagy ganzos találkozó

Ganz Ábrahám 1814-1867
A Kandó mozdony



A csodálatos 424-es


MEGHÍVÓ - 2016

Igaz a kiszivárgott hír, az idén is lesz Piliscsabán nagy ganzos találkozó!
Barátaink! Munkatársaink! Ismerőseink!
2016. május 28-án, szombaton 10 órától találkozzunk a csodás Pilisben,
a hagyományos helyen, a Simonek Művekben (Piliscsaba, Kenderesi út 27.)!
Sok szeretettel hívjuk a korábbi találkozók résztvevőit, azokat, akik valamelyik utódvállalatnál dolgoznak, akik most jönnek először, és mindenkit, aki bármilyen módon kötődik
 a Ganz-MÁVAG Mozdony-, Vagon- és Gépgyárhoz.
Legyünk együtt úgy, ahogy Ganz Ábrahám, az alapító elképzelte: egy boldog, összetartó családként!
Hozzatok régi relikviákat, emlékeket, régiségeket, érdekességeket, fényképeket és jókedvet!
Lesz a hagyományok szerint kondérban főtt egytálétel ebédre és hideg uzsonna.
A találkozó részvételi díja 1400 FT, amely tartalmazza a szervezés és étkezés költségeit.
Az italfogyasztását - a hagyományok szerint - mindenki maga rendezi a pultnál.
A találkozóra jelentkezni csak a részvételi díj befizetésével lehet az alábbiak szerint:
Jelentkezési és átutalási/befizetési határidő: 2016. május 22.
(Jelentkezés/regisztráció: www.amiganzunk.blogspot.hu)

A részvételi költséget így fizetheted be:
1) bankfiókban, az e célra nyitott számlaszámra
Kövesdiné Darabos Katalin
OTP 11773195-00192024
megjegyzés:ebéd
Ha több résztvevőét utalod át, akkor a megjegyzésben sorold fel a neveket,
mert az ebédjegy névre szóló.
Az átutalás utolsó napja is 2016. május 22.

2) személyesen: Kovács Gábornál (mobil: +36209494304)
munkanapokon május 22-ig 9-15 között,
a Torony épület földszint 14-ben (Bp., VIII., Könyves Kálmán krt. 76.).
Ne felejtsd el, ha személyesen fizeted be a részvételi díjat,
akkor is kellenek a nevek az adatokkal!

A Simonek Művek megközelítési lehetőségei

Tömegközlekedéssel:
MÁV: Újra jár a vonat! A Nyugati pályaudvarról Klotild-ligetre minden óra 20 perckor indul.
VOLÁN: Az Árpád híd autóbusz állomásról Piliscsaba, Pázmány Péter Egyetem felé a buszok
8:30-és 10:30 között 10-20 percenként indulnak (csak előre megváltott jegyekkel lehet felszállni).
Gépkocsival:
10-es úton a 26. kilométerkőnél jobbra fordulva, a benzinkút mellett  

A találkozóval kapcsolatos egyéb kérdéseidre válaszol:    
Kövesdi István +36205469158


Mindenkit szeretettel vár Klotildliget és Ganz Ábrahám öröksége!


Itt jelenkezz a találkozóra! 
Szeretnénk frissíteni a rendelkezésünkre álló e-mail címeket, ezért arra kérünk, pontosan add meg. Természetesen, ahogy eddig sem, ezután sem adjuk ki harmadik félnek az elérhetőségeidet.

2015. április 20., hétfő

NAGY GANZOS TALÁLKOZÓ - 2015. május 30. Piliscsaba

Kedves Barátaink, Munkatársaink, Ismerőseink, Olvasóink!

Eljött a nagy nap, amire annyira vártatok 2015. március 9.óta, amikor először megírtuk, hogy
a találkozó időpontja 2015. május 30.
Most itt vannak a részletek is!



                                                                     
                                                                    
                        MEGHÍVÓ - 2015                                          
   Sokak biztatására és segítségével az idén is megszervezzük
a PILISCSABAI NAGY GANZOS TALÁLKOZÓT
2015. május 30-án (szombaton) 10 órától
a hagyományos helyszínen, a Simonek Művekben.
(Piliscsaba-Klotildliget, Kenderesi út 27.)

Várjuk az egykori és a jelenlegi dolgozókat, a korábbi találkozók résztvevőit, 
az újakat, a barátokat,a családtagokat, mindenkit, 
aki szívesen találkozik barátaival, munkatársaival, rég nem látott ismerőseivel.

A helyszínen képes, videós összeállításokat mutatunk be 
a gyárunkról, a dolgozókról, a régi időkről.
Közülünk is sokan tanultak 
az újra a világhírű Ganz Ábrahám nevét viselő gyári iskolánk falai között.
Az iskolánk (korábban Balassi Bálint, MÜM 7.) nem rég ünnepelte alapításának 120. évfordulóját.
Kérjük, hogy akinek van a fenti témákhoz kapcsolódó 
fényképe, filmje, videója, újságcikke, 
az elektronikus formában juttassa el azokat Kovács Gábornak, 
a kovacsg@modusz.hu e-mail címre.

A rendezvény részvételi díja: 1400 Ft,
amely tartalmazza az ebédet (egy jóízű egytálétel) és 15 órától a hidegtálas uzsonnát.
Az italfogyasztását - a hagyományok szerint - mindenki maga rendezi a pultnál.

Jelentkezési és átutalási/befizetési határidő: 2015. május 22.
 (Jelentkezés/regisztráció: www.amiganzunk.blogspot.hu)

A részvételi költséget így fizetheted be:
1) bankfiókban, az e célra nyitott számlaszámra
Kövesdiné Darabos Katalin
OTP 11773195-00192024
megjegyzés:ebéd
Ha több résztvevőét utalod át, akkor e-mailben küldd el az 
amiganzunk@gmail.com címre a névsort
az adatokkal, mert az ebédjegy névre szóló. Az átutalás utolsó napja 2015. május 22.

2) személyesen: Kovács Gábornál (mobil: +36209494304)
2015. április 21-ől május 22-ig naponta 9-15 óráig
a Torony épület földszint 14-ben (Bp., VIII., Könyves Kálmán krt. 76.).
Ne felejtsd el, ha személyesen fizeted be a részvételi díjat, akkor is kell a név az adatokkal!
Ha te is ott akarsz lenni ezen a találkozón, ne halogasd, tedd meg a szükséges lépéseket, regisztrálj!

A Simonek Művek megközelítési lehetőségei
Tömegközlekedéssel:
A Budapest-Esztergom vasútvonal felújítási munkái miatt még nincs vonatközlekedés.
Az Árpád híd autóbusz-állomásról minden óra 35 perckor indul a vonatpótló busz. A jegyet előre kell megvenni a pótló busz pénztáránál Piliscsaba-Pázmány Péter Egyetemig. Innen kb.1000 méter séta az egyetem kertjén keresztül.

Gépkocsival:
10-es úton a 26. kilométerkőnél jobbra fordulva, a benzinkút mellett

A találkozóval kapcsolatos egyéb kérdéseidre válaszol:
Kövesdi István +36205469158

Mindenkit szeretettel vár 
Klotildliget és Ganz Ábrahám öröksége!

2014. április 24., csütörtök

Újra itt a nagy ganzos találkozó! Piliscsaba-Klotildliget 2014. június

Kedves Barátaink! Kedves Olvasóink!

Személyes gondok, problémák miatt az elmúlt időszakban háttérbe került "A mi Ganzunk" blogja. Azonban újra itt vagyunk, és egy jó hírrel kezdjük ezt az új időszakot.







                 MEGHÍVÓ "200"

Ganz Ábrahám
idén 200 éve, 1814. november 6-án született 
a svájci Unter-Embrachban.

A fiatal öntőmester európai tanulmányútja során érkezett Magyarországra. 1844-ben, 170 éve megalapította saját öntödéjét, amely később a magyar nehézipar több cégének bölcsője lett. 
Ezekre a kerek évfordulókra emlékeznek hazánkban különböző fórumokon.
Megemlékezik a Ganz, a MÁVAG, a Ganz-MÁVAG utódcége, a világhírű nevet ma is őrző Ganz Holding, valamint a még működő többi cég jelenlegi és volt alkalmazottai is.

A dolgozók saját kezdeményezésű megemlékezését sokak biztatására az idén is megszervezzük

2014. június 14-én szombaton 
10 órától
Klotildligeten a Simonek Művekben 
(Piliscsaba, Kenderesi út 27.).

Várjuk az egykori és a jelenlegi dolgozókat, a korábbi találkozók résztvevőit, a barátokat, a családtagokat, mindenkit, aki szívesen találkozik barátaival, munkatársaival, rég nem látott ismerőseivel.
Találkozzunk, és őrizzük a hagyományt úgy, ahogy Ganz Ábrahám mondta a százezredik
kéregöntésű kerék elkészülte  utáni vacsorán: 
cége dolgozói egy boldog, 
összetartó család tagjai.
A helyszínem rövid megemlékezést tartunk Ganz Ábrahámról,  és kis kiállítást is rendezünk.
Ebédkor egy jóízű gulyásleves, 15 órától hidegtálas uzsonna kerül az asztalokra,
melyek árát az 1400 Ft részvételi díj tartalmazza.
Az italfogyasztását - a hagyományok szerint - mindenki maga rendezi a pultnál.

Jelentkezési és átutalási/befizetési határidő: 
2014. június 6. 
(Jelentkezés: www.amiganzunk.blogspot.hu)

Az 1400 Ft részvételi díjat, amely magában foglalja az ebédet, uzsonnát és a rendezési költséget, így fizetheted be:

1) bankfiókban, az e célra nyitott számlaszámra
Kövesdiné Darabos Katalin
OTP 11773195-00192024
megjegyzés:ebéd
Ha több résztvevőét utalod át, akkor ímélben küldd el az amiganzunk@gmail.com címre a névsort
az adatokkal, mert az ebédjegy névre szóló. Az átutalás utolsó napja 2014. június 6.

2) személyesen: Kovács Gábornál (mobil: 06/20/9494304)
2014. április 22-től június 6-ig naponta 9-15 óráig
a Torony épület földszint 14-ben (Bp., VIII., Könyves Kálmán krt. 76.).
Ne felejtsd el, ha személyesen fizeted be a részvételi díjat, akkor is kell a név az adatokkal!
Ha te is ott akarsz lenni ezen a találkozón, ne halogasd, tedd meg a szükséges lépéseket!

A Simonek Művek megközelítési lehetőségei

Tömegközlekedéssel:
A Budapest-Esztergom vasútvonal felújítási munkái miatt még nincs vonatközlekedés.
Az Árpád híd autóbusz-állomásról minden óra 35 perckor indul a vonatpótló busz. A jegyet előre kell megvenni a pótló busz pénztáránál Piliscsaba-Pázmány Péter Egyetemig. Innen kb. 1000 méter séta gyalog az egyetem kertjén keresztül.
Aki nem tud, vagy nem akar gyalogolni, azt "GANZ" jelzésű kisbusszal a megállóból elvisszük a rendezvény helyszínére.

Gépkocsival:
10-es úton a 26. kilométerkőnél jobbra fordulva, a benzinkút mellett

A találkozóval kapcsolatos egyéb kérdéseidre válaszol:
Kövesdi István +3620/5469158

Az alábbi űrlap kitöltésével jelentkezhetsz a találkozóra!


Név:
GM volt/jelenlegi munkahely:
E-mail cím:
Telefonszám:
Születési év:
A részvételi díjat átutalom
készpénzben befizetem


Mindenkit szeretettel vár Klotildliget és Ganz Ábrahám öröksége!





2013. április 29., hétfő

5. Klotildligeti Találkozó: 2013. május 25.


                   


 M E G H Í V Ó 
                             



Sokak kérésére és mindannyiunk örömére 
elérkezett az idő immár az

5. Klotildligeti Találkozó

2013. május -25-én (szombaton) 10 és 18 óra közötti megtartására!
Sok szeretettel hívjuk és várjuk a korábbi találkozók résztvevőit, az újakat,
az utód vállalatok dolgozóit, 
mindenkit, aki valamilyen módon kötődik a
Ganz-MÁVAG Mozdony- Vagon- és Gépgyárhoz!

A helyszín most is a Simonek Művek 
(Piliscsaba-Klotildliget, Kenderesi út 27.),
ahol a jókedvűen, vidáman, örülve a találkozásnak 
beszélgethetünk, felidézhetünk sok emléket.

Jöjjenek el a munkatársak, a barátok, az ismerősök, 
a családtagok, mindenki úgy, ahogy
Ganz Ábrahám, az alapító elképzelte, 
egy boldog, összetartó családként!

Ebéd 12:30 órától egy jóízű gulyásleves, 
15 óra után uzsonna (kolbász, szalonna),
amelyek árát az 1800 Ft részvételi díj tartalmazza.

Az italfogyasztását - a hagyományok szerint - 
mindenki a pultnál maga rendezi.

A Simonek Művek befogadó képessége csak 200 fő.
Ha te is ott akarsz lenni ezen a nagy találkozón, ne halogasd,
 tedd meg a szükséges lépeseket!

Jelentkezési és befizetési/átutalási határidő: 2013. május 17.

A részvételi díjat (1800 Ft), amely magában foglalja az ebédet, 
az uzsonnát és a rendezési költséget így fizetheted be:

• bankfiókban: az alábbi, e célra nyitott számlaszámra:
Kövesdiné Darabos Katalin
OTP 11773195-00192024
Megjegyzés: ebéd

(Ha több résztvevőét utalod át, akkor e-mailben küldd el az amiganzunk@gmail.com címre
a névsort az adatokkal, mert az ebédjegy névre szól.
Az átutalás utolsó napja: 2013. május 17.)

•személyesen: Kovács Gábornál (06/20/9494304)

2013.április 29-től 2013. május 17-ig, naponta 8-15 óráig
a Torony épület földszint 14-ben 
(Bp., VIII., Könyves Kálmán krt.76.).
(Ne felejtsd el, ha személyesen fizeted be több jelentkező
 részvételi díját, akkor is kell a névsor és az adatok!)

A SIMONEK MŰVEK megközelítési lehetőségei:

A Budapest-Esztergom vasútvonalon pálya felújítási munkák miatt nincs vonatközlekedés!

Vonatpótló busz vagy Volán járat vehető igénybe, mindkettő az Árpád híd autóbusz-állomásról indul, de külön pénztár működik a két járatra.

A jegyet mindkét esetben 
Piliscsaba-Pázmány Péter Egyetemig kell megvenni.
A megállótól az egyetem udvarán át annyi a séta, mint Klotildliget megállótól.

Vonatpótló buszok indulási ideje: 8:15, 8:30, 9:15, 9:30, 10:15, 10:30
Volán buszok indulási ideje: 8:00, 8:40, 9:20, 10:00, 10:40

A találkozóval kapcsolatos egyéb kérdéseidre válaszol:
Kövesdi István: 06/20/5469158

Mindenkit szeretettel vár Klotildliget és Ganz Ábrahám öröksége!

Jelentkezési lap az 5. Klotildligeti Találkozóra

A jelentkezés lezárult.