A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Simonek Művek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Simonek Művek. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. szeptember 10., csütörtök

XII. NAGY GANZOS TALÁLKOZÓ - Klotildliget, 2020. szeptember 5.

Megtartottuk, sok viszontagság és vírusos tiltások után  a XII. Nagy Ganzos Találkozónkat Piliscsaba-Klotildligeten a Simonek Művekben. 

  

A karanténos időszak ellenére elég sokan voltunk, és nagyon jó hangulatban, tiszteletben, barátságban, szeretetben telt el az a néhány óra, amit együtt töltöttünk. 

Egy-egy pillanatra felidéztük a nagy elődeinket is: Ganz Ábrahámot, Mechwart Andrást és Kandó Kálmánt. Emlékeztünk ennek a találkozónak a kitalálójára, Nyári Istvánra, Szuszira, Stefire, a későbbiekben a találkozó életben tartójára, Kövesdi Istvánra is. A szokásainkat megtartva most is énekeltünk, így a Paff a bűvös sárkányt, mert nem szabad elfelejteni, hogy barátra még a sárkánynak is szüksége van. Aki eljött mindenki kapott ennek a napnak az emlékére egy bögrét és az 1930-as évekből származó Ganz Tanonciskola által adományozott emléklap névre szóló másolatát. De nem szabad megfeledkeznünk a bárcákról sem, amit Heim Gyuszi mentett meg nekünk, így már nyugodtan mehetünk a szerszámkiadóba. :) 

Az ebéd előtti kis megemlékezésünket Mechwart András nyugdíjba vonulásakor elhangzott szavaival zártuk:„Ne hagyják mondává válni azt a jó hírnevet, aminek cégünk örvendett, hogy itt mindannyian egy szívvel, lélekkel, s barátságban működjünk együtt a köz javára.” 

A találkozó doyenjei egy-egy üveg bort kaptak ajándékba: Mészáros László, Gálházi Frigyes és Tikk Károly.

        
  

Az alapító Ganz Ábrahám tiszteletére zárásként a Kohász himnusz dallamai csendültek fel.

Az ebéd idejét pedig a sok-sok évvel ezelőtti lellei nyarakra emlékezve a "Hadd főzzek ma magamnak..." dallal jelezte a Bergendy-együttes egy 1973-as felvételről. 

Az ebéd és az uzsonna közti időt egy rögtönzött "garázsvásár" tette emlékezetessé. Gálházi Frici hozott régi Ganz-MÁVAG mappákat, kiadványokat, amelyekből mindenki vihetett, amit csak akart.

A találkozó megrendezését Fitos Zoltán (Ganz Holding) és Kovács Béla (Technokov) támogatta. Ezúton is köszönjük a segítségüket!

                          
  

A találkozó képeit itt találjátok: 

https://www.facebook.com/pg/A-mi-Ganzunk-151406644870983/photos/?tab=album&album_id=3648355295176083


2020. augusztus 9., vasárnap

XII. Nagy Ganzos Találkozó

 

XII. NAGY GANZOS TALÁLKOZÓ 

12 az egy tucat. Hosszú idő, években számolva. Beléptünk a törzsgárda tagságba is, és minden évben egy-egy felejthetetlen napot töltöttünk együtt Piliscsabán, örömben, vidámságban, jókedvben. Az idén a koronavírus megakadályozta, hogy a szokott időben, tavasszal találkozzunk. A jelenlegi előrejelzések szerint szeptember elejére nem várható korlátozó intézkedés, tehát várunk titeket a 12. találkozóra.

Hívunk mindenkit erre a napra, aki bármilyen módon kötődik a Ganzhoz, a MÁVAG-hoz, a Ganz-MÁVAG-hoz, ehhez a Ganz Ábrahám által megálmodott nagy családhoz.

Kedves Barátaink, Munkatársaink, Ismerőseink! Találkozzunk 

2020. szeptember 5-én, szombaton 10 órától 

a csodálatos Pilisben, a szokott helyszínen, a Simonek Művekben!

(Piliscsaba, Klotildliget, Kenderesi út 27.) 

Hozzátok magatokkal most is a jókedvet, a régi és új fényképeket, emlékeket, érdekességeket! Hívjátok meg, és gyertek együtt régi munkatársaitokkal, barátaitokkal, családtagjaitokkal!

A vírusos időszak miatt sokat emelkedtek az élelmiszerek árai, ezért egy kicsit emelnünk kellett a részvételi díjat. Jelenleg a személyes befizetés sem megoldott, ezért arra kérünk mindenkit, hogy a részvételi díját vagy elektronikusan utalja át, vagy a neki legközelebbi OTP fiókban fizesse be.

A találkozón való részvétel feltétele a részvételi díj 2000,- Ft, befizetése, 

amely tartalmazza a finom ebédet (gulyáslevest), az uzsonna és a szervezés költségeit.

Uzsonna: meglepetés

Italfogyasztását mindenki – a korábbiak szerint - maga rendezi a pultnál.

Jelentkezés és átutalás/befizetés utolsó napja: 2020. augusztus 29. 


OTP bankfiók, az erre a célra nyitott számla

Kövesdiné Darabos Katalin OTP 11773195-00192024 megjegyzés:ebéd.

Több résztvevő díjának együttes utaláskor feltétlen soroljátok fel a neveket.

 

Egy személyes készpénzes fizetési napot mégis felajánlunk: 2020. augusztus 26. (szerda) 12-16 óra között az Örs vezér térnél a Cédrus piacon (1. emelet, galéria, mozgólépcsővel szemben) 

Jelentkezés/regisztráció: https://forms.gle/cJhuRF7t9WWswoD16

(Ha nem működne, akkor légy szíves másoljátok át a linket a kereső sávba.) 

A "Simonek Művek" megközelítési lehetőségei

MÁV: Nyugati pályaudvarról minden óra 21 és 51 perckor indul szerelvény Klotildligetre. Ne felejtsétek el a szájmaszkot, mert a vonaton kell.) Onnan egy kis séta vissza a vasúti átjáróig, ahol a Kenderesi út kezdődik.

Gépkocsi: Esztergom felé a 10-es főúton, majd  a 26. kilométerkőnél (a benzinkút előtt)  jobbra fordulva.

A találkozóval kapcsolatos egyéb kérdéseidre válaszol:

Darabos Katalin, Kövesdiné +36302658386

Kovács Gábor +36209494304

Mindenkit szeretettel vár Klotildliget és Ganz Ábrahám öröksége!



2020. május 20., szerda

XII. Nagy Ganzos Találkozó - Előzetes

Kedves Barátaink, Munkatársaink!




A karanténos időszak vége felé járunk, azonban még nem oldották fel azokat a korlátozásokat, amelyek lehetővé tennék a várva várt találkozónk megtartását. 
Tekintve, hogy egy ilyen rendezvény előkészületei több mint két hetet vesznek igénybe, és sokan a veszélyeztetett korosztályhoz tartozunk, ezért arra az elhatározásra jutottunk, hogy elhalasztjuk 
2020. szeptember 5-ére
a Ganz Ábrahám által megálmodott nagy ganzos családi találkozót.


Kérünk titeket, hogy az itt található kérdőívet töltsétek ki, ami már a jelentkezéseteknek is tekinthető.
Az árak nagymértékben emelkedtek, törekszünk a tavalyi részvételi díj megtartására. Június elején fogjuk tudni megmondani nektek a hozzájárulás összegét, és akkor kerül ki a meghívó is.

Mindőtöknek szép tavaszi vírusmentes napokat kívánunk!




2018. július 29., vasárnap

10. NAGY GANZOS TALÁLKOZÓ - 2018. szeptember 8.


Ganz Ábrahám














M E G H Í V Ó  A
NAGY GANZOS 10. TALÁLKOZÓRA
Igen ez már a tizedik!
Az elmúlt kilenc évben kilenc felejthetetlen napot töltöttünk együtt, ahol 1014-en voltunk jelen örömben, vidámságban, jókedvben.
Folytassuk! Várunk mindenkit a 10. találkozóra! Hívunk mindenkit, aki bármilyen módon kötődik a Ganzhoz, a MÁVAG-hoz, a Ganz-MÁVAG-hoz, ehhez a Ganz Ábrahám által megálmodott nagy családhoz. Hívunk mindenkit, azokat is, akik már velünk voltak, és azokat is, akik eddig csak tervezték.

Kedves Barátaink, Munkatársaink, Ismerőseink! Találkozzunk
2018. szeptember 8-án, 
szombaton 10 órától 
a 10. találkozónkon
a csodálatos Pilisben, a szokott helyszínen, a Simonek Művekben
(Piliscsaba, Klotildliget, Kenderesi út 27.)

Hozzátok magatokkal a jókedvet, a régi és új fényképeket, emlékeket, érdekességeket! Hívjátok meg, és gyertek együtt régi munkatársaitokkal, barátaitokkal, családtagjaitokkal!

A találkozón való részvétel feltétele a részvételi díj 1800,- Ft, befizetése,
amely tartalmazza a finom ebéd, az uzsonna és a szervezés költségeit. Ebédre -  előre - választhatsz az   alábbi két menüből:
A menü: Marhalábszár pörkölt, köret (krumpli vagy tarhonya), savanyúság
B menü: Sertéspörkölt, köret (krumpli vagy tarhonya), savanyúság
Uzsonna: debreceni páros kolbász
Italfogyasztását mindenki – a korábbiak szerint - maga rendezi a pultnál.
Jelentkezés és átutalás/befizetés utolsó napja: 2018. augusztus 31.
A részvételi díjat befizethete
1) OTP bankfiókban, az erre a célra nyitott számlaszámra (illetve ide utalhatod)
Kövesdiné Darabos Katalin OTP 11773195-00192024 megjegyzés:ebéd, A vagy B menü – a választás szerint. Több résztvevő díjának együttes utaláskor feltétlen soroljátok fel a neveket és a hozzátartozó menüt is (XY –A), mert a jegy névre szóló. 
2) Személyesen, Kovács Gábornál (mobil:+36209494304)
munkanapokon 9-15 óra között a GM Toronyépület földszint 14-ben (Bp., VIII., Könyves Kálmán krt. 76.).
  
A Simonek Művek megközelítési lehetőségei

MÁV: a Nyugati pályaudvarról minden óra 21 és 51 perckor induló vonattal Klotild-ligetig, majd séta visszafelé, és  a sorompónál jobbra kezdődik Kenderesi út.
VOLÁN: Az Árpád híd autóbusz állomásról 9:20, 10:00 és 10:40-kor Piliscsaba-Esztergom felé induló buszokkal a Pázmány Péter Egyetemig. Innen rövid séta az egyetemen keresztül.
Gépkocsi: Esztergom felé a 10-es főúton a 26. kilométerkőnél jobbra fordulva, a benzinkút melletti úton.

A találkozóval kapcsolatos egyéb kérdéseidre válaszol:

Kovács Gábort +36209494304

A jelentkezés lezárult 2018. szeptember 3-án

Mindenkit szeretettel vár Klotildliget és Ganz Ábrahám öröksége!


Foto: Mezei Ferenc, 1979


2017. április 26., szerda

NAGY GANZOS TALÁLKOZÓ 2017. május 27.

Ganz Ábrahám 1814-1867
Lánchíd
Azok a csodálatos kerekek










MEGHÍVÓ a 2017-es NAGY GANZOS TALÁLKOZÓRA

Barátaink! Munkatársaink! Ismerőseink!
2017. május 27-án, szombaton 10 órától találkozzunk újra a csodás Pilisben,
a hagyományos helyen, a Simonek Művekben (Piliscsaba, Kenderesi út 27.)!
Sok szeretettel hívunk és várunk mindenkit, aki bármilyen módon kötődik
 a Ganz-MÁVAG Mozdony-, Vagon- és Gépgyárhoz és annak utódvállalataihoz.

Hozzátok magatokkal a jókedvet, a régi és új fényképeket, emlékeket, érdekességeket,
hívjátok meg, és gyertek együtt régi munkatársaitokkal, barátaitokkal!
Legyünk együtt Ganz Ábrahám akarata szerint
egy boldog, összetartó családként,
és együtt emlékezzünk meg az alapító halálának 150. évfordolójáról.

A hagyományok szerint ebédre kondérban főtt egytálétel lesz, délután hideg uzsonna. 
A találkozó részvételi díja 1600 Ft, amely tartalmazza a szervezés és az étkezés költségeit.
Az italfogyasztását - a korábbiak szerint - mindenki maga rendezi a pultnál.

Jelentkezés/regisztráció: www.amiganzunk.blogspot.hu
A találkozón való részvétel feltétele a részvételi díj befizetése.
Jelentkezési és átutalási/befizetési határidő: 2017. május 19.

A részvételi költséget így lehet rendezni:
1) bankfiókban, az e célra nyitott számlaszámra
Kövesdiné Darabos Katalin
OTP 11773195-00192024
megjegyzés:ebéd
Több résztvevő díjának együttes utaláskor a megjegyzésben fel kell sorolni a neveket,
mert az ebédjegy névre szóló.
Az átutalás utolsó napja 2017. május 19.

2) személyesen: Kovács Gábornál (mobil: +36209494304)
munkanapokon 2017.  május 19-ig 9-15 között,
a Torony épület földszint 14-ben (Bp., VIII., Könyves Kálmán krt. 76.).

A Simonek Művek megközelítési lehetőségei

Tömegközlekedéssel:
       MÁV: A Nyugati pályaudvarról a minden óra 15 perckor induló vonat áll meg Klotild-ligeten.
VOLÁN: Az Árpád híd autóbusz állomásról Piliscsaba-Esztergom felé a buszok 8:45, 9:00-és 9:30 órakor indulnak (a jegyeket előre meg kell váltani a pénztárban). Leszállni a Pázmány Péter Egyetem megállóban kell, majd egy rövid séta az egyetemen keresztül.
Gépkocsival:
10-es úton a 26. kilométerkőnél jobbra fordulva, a benzinkút mellett  

A találkozóval kapcsolatos egyéb kérdéseidre válaszol:    
Kövesdi István +36205469158

Mindenkit szeretettel vár Klotildliget és Ganz Ábrahám öröksége!

2017. május 21.: A jelentkezés befejeződött.


2016. szeptember 19., hétfő

2016. május 28. Nagy ganzos találkozó: Piliscsaba

Eljött a nagy nap, amelyet annyira vártunk! Elindultak a vonatok, az autók, hogy kisebb, nagyobb baráti csoportokat hozzanak a megszokott helyszínre, Piliscsabára.








A kapuban mindenkit egy kis meglepetés várt, és azokat, akik az előző évben is velünk voltak még néhány fénykép is.











Kisebb, nagyobb csoportokban beszélgettünk, előkerültek régi és mai fényképek, örültünk a találkozásnak.
Ebéd előtt alkalmi kórusunk szórakoztatta a nagyérdemű közönséget,de  persze mindenki bekepcsolódhatott az éneklésbe.
A délután beszélgetésekkel telt, majd jött az uzsonna.
Lassan elkezdődött a sátorbontás, és elindulunk haza, egy nagyon szép nap emlékével.
Jövőre veletek ugyanitt!

2016. április 24., vasárnap

2016. május 28. Nagy ganzos találkozó

Ganz Ábrahám 1814-1867
A Kandó mozdony



A csodálatos 424-es


MEGHÍVÓ - 2016

Igaz a kiszivárgott hír, az idén is lesz Piliscsabán nagy ganzos találkozó!
Barátaink! Munkatársaink! Ismerőseink!
2016. május 28-án, szombaton 10 órától találkozzunk a csodás Pilisben,
a hagyományos helyen, a Simonek Művekben (Piliscsaba, Kenderesi út 27.)!
Sok szeretettel hívjuk a korábbi találkozók résztvevőit, azokat, akik valamelyik utódvállalatnál dolgoznak, akik most jönnek először, és mindenkit, aki bármilyen módon kötődik
 a Ganz-MÁVAG Mozdony-, Vagon- és Gépgyárhoz.
Legyünk együtt úgy, ahogy Ganz Ábrahám, az alapító elképzelte: egy boldog, összetartó családként!
Hozzatok régi relikviákat, emlékeket, régiségeket, érdekességeket, fényképeket és jókedvet!
Lesz a hagyományok szerint kondérban főtt egytálétel ebédre és hideg uzsonna.
A találkozó részvételi díja 1400 FT, amely tartalmazza a szervezés és étkezés költségeit.
Az italfogyasztását - a hagyományok szerint - mindenki maga rendezi a pultnál.
A találkozóra jelentkezni csak a részvételi díj befizetésével lehet az alábbiak szerint:
Jelentkezési és átutalási/befizetési határidő: 2016. május 22.
(Jelentkezés/regisztráció: www.amiganzunk.blogspot.hu)

A részvételi költséget így fizetheted be:
1) bankfiókban, az e célra nyitott számlaszámra
Kövesdiné Darabos Katalin
OTP 11773195-00192024
megjegyzés:ebéd
Ha több résztvevőét utalod át, akkor a megjegyzésben sorold fel a neveket,
mert az ebédjegy névre szóló.
Az átutalás utolsó napja is 2016. május 22.

2) személyesen: Kovács Gábornál (mobil: +36209494304)
munkanapokon május 22-ig 9-15 között,
a Torony épület földszint 14-ben (Bp., VIII., Könyves Kálmán krt. 76.).
Ne felejtsd el, ha személyesen fizeted be a részvételi díjat,
akkor is kellenek a nevek az adatokkal!

A Simonek Művek megközelítési lehetőségei

Tömegközlekedéssel:
MÁV: Újra jár a vonat! A Nyugati pályaudvarról Klotild-ligetre minden óra 20 perckor indul.
VOLÁN: Az Árpád híd autóbusz állomásról Piliscsaba, Pázmány Péter Egyetem felé a buszok
8:30-és 10:30 között 10-20 percenként indulnak (csak előre megváltott jegyekkel lehet felszállni).
Gépkocsival:
10-es úton a 26. kilométerkőnél jobbra fordulva, a benzinkút mellett  

A találkozóval kapcsolatos egyéb kérdéseidre válaszol:    
Kövesdi István +36205469158


Mindenkit szeretettel vár Klotildliget és Ganz Ábrahám öröksége!


Itt jelenkezz a találkozóra! 
Szeretnénk frissíteni a rendelkezésünkre álló e-mail címeket, ezért arra kérünk, pontosan add meg. Természetesen, ahogy eddig sem, ezután sem adjuk ki harmadik félnek az elérhetőségeidet.

2015. június 1., hétfő

2015. május 30. - 7. Piliscsabai ganzos találkozó

Eljött a nagy nap, és az időjárás most is kegyes volt hozzánk! Az esőfelhők messzeszálltak, és a tavasz megmutatta igazi arcát: szikrázó napsütés kellemes hőmérséklettel.
Ezen a reggelen sokan indultak el Piliscsaba felé, hogy régi barátaikkal, ismerőseikkel, munkatársaikkal immár 7. alkalommal találkozhassanak bizonyítva, hogy őrzik Ganz Ábrahám akaratát miszerint, a gyárában dolgozók egy nagy családot alkossanak.




Többen mind a hét alkalommal részt vettek ezen a rendezvényen, voltak akik első ízben jöttek el, és voltak, akik most nem tudtak eljönni, de nagyon keresték őket, szerettek volna találkozni velük.




Az idén mindenki egy Ganz-MÁVAG logóval díszített, az eseményre készült "karperecet" kapott a belépéskor, és fényképeket a tavalyi rendezvényről.





Ahogy gyülekeztek a résztvevők, úgy hasonlítottak a egyre jobban egy méhkas zsongásához a Simonek Művekből kiszűrődő hangok.















Jó volt látni, ahogy örültek egymásnak az emberek! És jöttek, jöttek a régi barátok, dolgozók...














Előkerültek a régi fényképek és az újak is, névsorok, a vállalati újság lapjai és még egy tervrajz is, bent, az épületben pedig a múltat idéző képeket vetítettünk.




Az ebéd a hagyományos gulyásleves volt, az uzsonna pedig kolbász, császárszalonna, füstölt turista szalámi lilahagymával és friss kenyérrel.














Még egy kis tánc és vonatozás is belefért ebbe a délutánba!

























Csaknem hat óra volt, amikor az utolsó fecskék is útra keltek, hazaindultak ezután a vidám és boldog nap után!



Azonban nem szabad elfelejteni, hogy szponzoraink is voltak:

Fitos Zoltán, a Ganz Holding elnök-vezérigazgatója, aki személyes jelenlétével most is megtisztelt minket.












Támogatta még a találkozónkat Kovács Béla, a Technokov tulajdonosa, valamint Jex Gábor a MÓDUSZ ZRt elnök-vezérigazgatója és Fodor István a Ganz Ipari Szolgáltató ZRt vezérigazgatója.

Köszönjük, hogy velünk voltatok ezen a napon!

Fényképeket az alábbi linkeken találjátok (még bővítés alatt!):

Bús Pali fényképei:
https://picasaweb.google.com/111902624864602102717/GanzBuli2015Klotildliget?authuser=0&feat=directlink

Kudari Erika fényképei:
https://goo.gl/photos/sdevGP2CjQwFohgt8

Darabos Kati képei
https://plus.google.com/photos/111299782518897583441/albums/6157678937333557089?authkey=COaB7OW0x7HfMQ