A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Fitos Zoltán. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Fitos Zoltán. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. szeptember 10., csütörtök

XII. NAGY GANZOS TALÁLKOZÓ - Klotildliget, 2020. szeptember 5.

Megtartottuk, sok viszontagság és vírusos tiltások után  a XII. Nagy Ganzos Találkozónkat Piliscsaba-Klotildligeten a Simonek Művekben. 

  

A karanténos időszak ellenére elég sokan voltunk, és nagyon jó hangulatban, tiszteletben, barátságban, szeretetben telt el az a néhány óra, amit együtt töltöttünk. 

Egy-egy pillanatra felidéztük a nagy elődeinket is: Ganz Ábrahámot, Mechwart Andrást és Kandó Kálmánt. Emlékeztünk ennek a találkozónak a kitalálójára, Nyári Istvánra, Szuszira, Stefire, a későbbiekben a találkozó életben tartójára, Kövesdi Istvánra is. A szokásainkat megtartva most is énekeltünk, így a Paff a bűvös sárkányt, mert nem szabad elfelejteni, hogy barátra még a sárkánynak is szüksége van. Aki eljött mindenki kapott ennek a napnak az emlékére egy bögrét és az 1930-as évekből származó Ganz Tanonciskola által adományozott emléklap névre szóló másolatát. De nem szabad megfeledkeznünk a bárcákról sem, amit Heim Gyuszi mentett meg nekünk, így már nyugodtan mehetünk a szerszámkiadóba. :) 

Az ebéd előtti kis megemlékezésünket Mechwart András nyugdíjba vonulásakor elhangzott szavaival zártuk:„Ne hagyják mondává válni azt a jó hírnevet, aminek cégünk örvendett, hogy itt mindannyian egy szívvel, lélekkel, s barátságban működjünk együtt a köz javára.” 

A találkozó doyenjei egy-egy üveg bort kaptak ajándékba: Mészáros László, Gálházi Frigyes és Tikk Károly.

        
  

Az alapító Ganz Ábrahám tiszteletére zárásként a Kohász himnusz dallamai csendültek fel.

Az ebéd idejét pedig a sok-sok évvel ezelőtti lellei nyarakra emlékezve a "Hadd főzzek ma magamnak..." dallal jelezte a Bergendy-együttes egy 1973-as felvételről. 

Az ebéd és az uzsonna közti időt egy rögtönzött "garázsvásár" tette emlékezetessé. Gálházi Frici hozott régi Ganz-MÁVAG mappákat, kiadványokat, amelyekből mindenki vihetett, amit csak akart.

A találkozó megrendezését Fitos Zoltán (Ganz Holding) és Kovács Béla (Technokov) támogatta. Ezúton is köszönjük a segítségüket!

                          
  

A találkozó képeit itt találjátok: 

https://www.facebook.com/pg/A-mi-Ganzunk-151406644870983/photos/?tab=album&album_id=3648355295176083


2020. április 20., hétfő

In memoriam Nemeslaki Nándor


Nemeslaki Nándor 1931. július 22-én született, és 2020. január 12-én hunyt el Budapesten.
A kezdetek a Ganz-MÁVAG Mozdony-. Vagon- és Gépgyárban
Életének utolsó nagy élménye volt, amikor a 2019. november 20-án a Ganz cég alapításának 175. évfordulójának ünnepén 89. életévében a legidősebb résztvevőként találkozhatott még néhány kollégájával, és Fitos Zoltán, a Ganz Gépgyár Holding elnök-vezérigazgatója külön méltatta munkásságát.

Első – és életét meghatározó - munkahelye a Ganz Vagongyár, majd a MÁVAG-gal történt egyesülés után a Ganz-MÁVAG volt. 1954-es gépészmérnöki oklevelének megszerzésével szinte egy időben került az akkor induló TMK gyáregységbe üzemmérnökként. Feladata a tervezett megelőző karbantartás rendszerének vállalati kialakítása, folyamatainak bevezetése, valamint belső szállítóeszközök, targoncák és daruk tervezése és legyártása volt. Részt vett a csoportos hajtású szerszámgépek egyedi hajtásra történő áttervezésében és átalakításában.
1967-ig dolgozott ezen a területen, ahol háromszor kapott kiváló dolgozó kitüntetést, és tevékenységét a Ganz-MÁVAG Karbantartó Gyáregységének főmérnökeként fejezte be. Ebben az évben nevezték ki az Acélmű gyáregység vezetőjének. 
Ebben az időszakban a magyar iparfejlesztés számos kulcs projektjében vett részt, például a Közúti és Vasúti Járműgyártás programjához szükséges melegüzemi termékek sajtolás, kovácsolási, öntés-technológiai és gyártási munkáit irányította. Oroszlánrészt vállalt az akkor igen szervezetlen gyáregység hatékonyságának javításán keresztül az egész vállalat eredményességének növelésében, aminek eredményeként 1970-ben kiváló gyáregységként adta át az Acélművet utódjának.
Karrierjét ezután a Ganz-MÁVAG Vízgép és Kompresszor Gyáregységének élén folytatta, ahol megkapta negyedik Kiváló Dolgozó kitüntetését, majd 1974-ben a vállalat vezetése úgy döntött, hogy a továbbiakban Nemeslaki Nándort vállalati szintű feladatokkal bízza meg, így lett a Ganz-MÁVAG Termelési Főosztályának vezetője.
    
Innentől fogva a Ganz-MÁVAG Mozdony- Vagon- és Gépgyáron kívül is ismert lett, koordinációs munkája révén készültek a Tisza-II vízlépcső mederelzáró, vízerőgép- és öntözőrendszerének hegesztett szerkezetei, amelyek a 70-es évek meghatározó fejlesztései voltak. Elismerésül ötödik Kiváló Dolgozó kitüntetését is átvette, majd a vállalati rekonstrukcióban újabb szervező feladatot kapott; a Ganz-MÁVAG Gépgyárának igazgatójaként két budapesti és két vidéki gyáregység párhuzamosságainak megszüntetését, majd munkájuk összevonását irányította.

Ganz-MÁVAG-os munkásságának lényegében az 1977 és 1981 közötti időszak volt a csúcspontja, egyúttal befejező állomása is. 27 éves szakmai múltjával, rengeteg tapasztalatával, a „Ganzos” ismeretekkel még csak 50 évesen úgy döntött, hogy elvállalja az Ipari Minisztérium felkérésére egy kis belvárosi öntöde és gépgyár átszervezését, hatékonyságjavítását. Ez volt az egykori Ganz Ábrahám kortárs Oetl Antal vasgyárának utódja, a Gábor Áron Gépgyár. Nem volt könnyű döntés, de ki akarta próbálni magát első számú ipari vezetőként, olyan hatáskörben, amelyet egy Ganz-MÁVAG jellegű – a felső vezetői szinten abszolút a politika alapján irányított - vállalatnál nem tudott volna.

A Gábor Áron Gépgyár ipari felhasználású mosógépek, centrifugák, szárítógépek családjainak kialakításával és élelmiszeripari gépek korszerűsítésével foglalkozott. A közelgő rendszerváltás előszeleként megindult „ipari szerkezetváltásban” az elsők között szanálta a belvárosban fenntarthatatlanná váló öntödei profilt – ezzel az elsők között levő ipari vezető volt, akinek elbocsájtásokkal és az akkor még kevéssé ismert drasztikus hatékonyságnövelő intézkedésekkel kellett szembe néznie. Kreativitására, megújulóképességére valamint töretlen harcos szellemére a legjellemzőbb, hogy a szerkezetváltást egy korszerű olasz-magyar vegyesvállalat megalakításával oldotta meg (Acme MOTORI), amelynek licencei alapján megszervezte a hazai kismotor gyártást 5-15 LE tartományban – hagyománytiszteletből az Oetl Antalról elnevezett Oetl Motorgyárban. 1994-ben innen vonult nyugdíjba elnök-vezérigazgatóként.

Nemeslaki Nándor 
A rendszerváltás során végzett ipari szervező és akkor még újszerűnek számító „menedzsment” munkájáért megkapta a Munka Érdemrend ezüst- és aranyfokozatát, és elsőként vehette át az Aschner Lipót díjat.
Élete végéig aktív volt; 89 évesen is dolgozott. A XIII. kerületi Közszolgáltató Zrt. munkatársai tisztelettel és szeretettel gondolnak a mai napig „Nándi bácsira”, akinek rendszerező képessége, szisztematikussága és megbízhatósága olyan projektekben is megmutatkozott, mint a felújított Lehel csarnok dokumentációs munkái, vagy utolsó napjaiban az egyszerűen tervezési dokumentumok kezelése.
Nemeslaki Nándor egy rendkívül szerencsés mérnök generáció képviselője. Gyerekkorának legmeghatározóbb élménye, a magyar történelem talán legnagyobb kataklizmája, Budapest ötven napos ostroma volt. Édesapja azzal biztatta, hogy a legfontosabb, hogy túléljék, és bármennyi anyagi veszteség is éri őket, ha éheznek is, de dolgozni tudnak, akkor lesz valahogy. „Rágni kell a gittet, akkor marad puha”, szokta mondani, és lényegében a háború után az ország újjáépítésében, a folyamatos fejlesztésben, alkotásban vett részt. Nemcsak a vállalatnál „termelt”, otthon is mindig szerelt, épített, hol a garázsban egy hobbi Fiat 500-ast, hol a szántódi nyaralóban, hol a család különböző tagjainak segítségre - élete volt a munka és az alkotás.

Mindig büszke volt a Ganz-MÁVAG-ra, a termékekre, fejlesztésekre és háború utáni magyar ipar aranykorára. Értékelte, hogy ennek részese volt, és nagyon nehezen viselte hazai gépipar visszaszorulását, gyáraink bezárását, a műszaki értékek háttérbe kerülését. 

2019. május: A vasdiploma átvétele
Összes kitüntetése és állami díjai mellett a legbüszkébb arra volt, hogy a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Szenátusa 2004-ben arany-, 2014-ben gyémánt-, majd 2019-ben jubileumi vasdiploma adományozásával ismerte el mérnöki és műszaki tevékenységét, munkáját.

Közzétette. Nemeslaki András

A piliscsabai nagy ganzos találkozón 2010-ben.


Nemeslaki házaspár a Nagy Ganzos Találkozón
Nemeslaki Nándor a Nagy Ganzos Találkozón









2016. szeptember 19., hétfő

2016. május 28. Nagy ganzos találkozó: Piliscsaba

Eljött a nagy nap, amelyet annyira vártunk! Elindultak a vonatok, az autók, hogy kisebb, nagyobb baráti csoportokat hozzanak a megszokott helyszínre, Piliscsabára.








A kapuban mindenkit egy kis meglepetés várt, és azokat, akik az előző évben is velünk voltak még néhány fénykép is.











Kisebb, nagyobb csoportokban beszélgettünk, előkerültek régi és mai fényképek, örültünk a találkozásnak.
Ebéd előtt alkalmi kórusunk szórakoztatta a nagyérdemű közönséget,de  persze mindenki bekepcsolódhatott az éneklésbe.
A délután beszélgetésekkel telt, majd jött az uzsonna.
Lassan elkezdődött a sátorbontás, és elindulunk haza, egy nagyon szép nap emlékével.
Jövőre veletek ugyanitt!

2015. június 1., hétfő

2015. május 30. - 7. Piliscsabai ganzos találkozó

Eljött a nagy nap, és az időjárás most is kegyes volt hozzánk! Az esőfelhők messzeszálltak, és a tavasz megmutatta igazi arcát: szikrázó napsütés kellemes hőmérséklettel.
Ezen a reggelen sokan indultak el Piliscsaba felé, hogy régi barátaikkal, ismerőseikkel, munkatársaikkal immár 7. alkalommal találkozhassanak bizonyítva, hogy őrzik Ganz Ábrahám akaratát miszerint, a gyárában dolgozók egy nagy családot alkossanak.




Többen mind a hét alkalommal részt vettek ezen a rendezvényen, voltak akik első ízben jöttek el, és voltak, akik most nem tudtak eljönni, de nagyon keresték őket, szerettek volna találkozni velük.




Az idén mindenki egy Ganz-MÁVAG logóval díszített, az eseményre készült "karperecet" kapott a belépéskor, és fényképeket a tavalyi rendezvényről.





Ahogy gyülekeztek a résztvevők, úgy hasonlítottak a egyre jobban egy méhkas zsongásához a Simonek Művekből kiszűrődő hangok.















Jó volt látni, ahogy örültek egymásnak az emberek! És jöttek, jöttek a régi barátok, dolgozók...














Előkerültek a régi fényképek és az újak is, névsorok, a vállalati újság lapjai és még egy tervrajz is, bent, az épületben pedig a múltat idéző képeket vetítettünk.




Az ebéd a hagyományos gulyásleves volt, az uzsonna pedig kolbász, császárszalonna, füstölt turista szalámi lilahagymával és friss kenyérrel.














Még egy kis tánc és vonatozás is belefért ebbe a délutánba!

























Csaknem hat óra volt, amikor az utolsó fecskék is útra keltek, hazaindultak ezután a vidám és boldog nap után!



Azonban nem szabad elfelejteni, hogy szponzoraink is voltak:

Fitos Zoltán, a Ganz Holding elnök-vezérigazgatója, aki személyes jelenlétével most is megtisztelt minket.












Támogatta még a találkozónkat Kovács Béla, a Technokov tulajdonosa, valamint Jex Gábor a MÓDUSZ ZRt elnök-vezérigazgatója és Fodor István a Ganz Ipari Szolgáltató ZRt vezérigazgatója.

Köszönjük, hogy velünk voltatok ezen a napon!

Fényképeket az alábbi linkeken találjátok (még bővítés alatt!):

Bús Pali fényképei:
https://picasaweb.google.com/111902624864602102717/GanzBuli2015Klotildliget?authuser=0&feat=directlink

Kudari Erika fényképei:
https://goo.gl/photos/sdevGP2CjQwFohgt8

Darabos Kati képei
https://plus.google.com/photos/111299782518897583441/albums/6157678937333557089?authkey=COaB7OW0x7HfMQ