A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Simonek József. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Simonek József. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. szeptember 10., csütörtök

XII. NAGY GANZOS TALÁLKOZÓ - Klotildliget, 2020. szeptember 5.

Megtartottuk, sok viszontagság és vírusos tiltások után  a XII. Nagy Ganzos Találkozónkat Piliscsaba-Klotildligeten a Simonek Művekben. 

  

A karanténos időszak ellenére elég sokan voltunk, és nagyon jó hangulatban, tiszteletben, barátságban, szeretetben telt el az a néhány óra, amit együtt töltöttünk. 

Egy-egy pillanatra felidéztük a nagy elődeinket is: Ganz Ábrahámot, Mechwart Andrást és Kandó Kálmánt. Emlékeztünk ennek a találkozónak a kitalálójára, Nyári Istvánra, Szuszira, Stefire, a későbbiekben a találkozó életben tartójára, Kövesdi Istvánra is. A szokásainkat megtartva most is énekeltünk, így a Paff a bűvös sárkányt, mert nem szabad elfelejteni, hogy barátra még a sárkánynak is szüksége van. Aki eljött mindenki kapott ennek a napnak az emlékére egy bögrét és az 1930-as évekből származó Ganz Tanonciskola által adományozott emléklap névre szóló másolatát. De nem szabad megfeledkeznünk a bárcákról sem, amit Heim Gyuszi mentett meg nekünk, így már nyugodtan mehetünk a szerszámkiadóba. :) 

Az ebéd előtti kis megemlékezésünket Mechwart András nyugdíjba vonulásakor elhangzott szavaival zártuk:„Ne hagyják mondává válni azt a jó hírnevet, aminek cégünk örvendett, hogy itt mindannyian egy szívvel, lélekkel, s barátságban működjünk együtt a köz javára.” 

A találkozó doyenjei egy-egy üveg bort kaptak ajándékba: Mészáros László, Gálházi Frigyes és Tikk Károly.

        
  

Az alapító Ganz Ábrahám tiszteletére zárásként a Kohász himnusz dallamai csendültek fel.

Az ebéd idejét pedig a sok-sok évvel ezelőtti lellei nyarakra emlékezve a "Hadd főzzek ma magamnak..." dallal jelezte a Bergendy-együttes egy 1973-as felvételről. 

Az ebéd és az uzsonna közti időt egy rögtönzött "garázsvásár" tette emlékezetessé. Gálházi Frici hozott régi Ganz-MÁVAG mappákat, kiadványokat, amelyekből mindenki vihetett, amit csak akart.

A találkozó megrendezését Fitos Zoltán (Ganz Holding) és Kovács Béla (Technokov) támogatta. Ezúton is köszönjük a segítségüket!

                          
  

A találkozó képeit itt találjátok: 

https://www.facebook.com/pg/A-mi-Ganzunk-151406644870983/photos/?tab=album&album_id=3648355295176083


2010. június 7., hétfő

2. Ganz-MÁVAG-os találkozó - Piliscsaba-Klotildliget, 2010. június 5.

Ezen a júniusi reggelen nem a régi Vasas Juniálisok színhelye felé a Hűvösvölgybe indultak közülünk sokan, hanem Piliscsaba-Klotildligetre, hogy újból találkozhassanak régi barátaikkal, ismerőseikkel, munkatársaikkal, őrizve Ganz Ábrahám gondolatát, hogy a gyárában dolgozók egy nagy család tagjai.

Az időjárás kegyes volt hozzánk, a hetek óta tartó esős időt felváltotta a napsütés.


Sokan voltak olyanok ezen a találkozón, akik az elmúlt évben nem jöttek közénk, és voltak olyanok is, akik az idén is szívesen közöttünk lettek volna, de más elfoglaltságuk ezt nem engedte meg.



A fényképek, akár a 2009-es találkozón, most is nagy szerepet kaptak, hiszen életünk egy-egy olyan pillanatát idézték föl, amire most is szívesen emlékezünk.

Nagy-nagy örömünkre sokan voltak a 70, de akár a 80 év feletti örök ifjú munkatársak, barátok. A jó hangulatot továbbfokozta Kovács Bélának, a Technokov tulajdonosának ajándéka, amivel meglephettük azokat a szenior résztvevőinket, akik időben jelentkeztek erre az eseményre.







Megleptünk a fiatalabb résztvevők közül is sokat. Például: aki első volt a jelentkezésben Szörényi Juditot, vagy aki a századik volt Bognár Józsefné Katit, és jutott meglepetés vendéglátónknak, az "Aranyfakanál-díjas" Simonek Józsefnek, és annak is, aki a legtöbbet sírt ezen a napon, Magdics Ilonának.

Egy nagyon szép, vidám és örömteljes napot töltöttünk együtt!
Köszönjük, hogy velünk voltatok!

A linkekre kattintva itt éritek el a találkozón készült képeket:

Kovács Gabi képei:
http://picasaweb.google.com/100514019337198920799/2010GanzosBuli?feat=directlink

Koday Laci képei:
http://picasaweb.google.hu/kodayfesto/Ganzosok2010Juni05?authkey=Gv1sRgCKDo4YrRjJnFkQE

Bús Pali képei:
http://picasaweb.google.hu/buspal/2010_06_GanzBuli?feat=email

Darabos Kati képei:
http://picasaweb.google.com/kata.darabos/2GanzosTalalkozo2010junius5?feat=directlink

Turbéky Pista képei:
http://turby.fotoalbum.hu/index/func/details/albumid/162596

Csicsmann Erika képei:
http://picasaweb.google.com/amiganzunk/CsicsmannErikaKepei?feat=directlink

Gőz Éva fényképei:
http://picasaweb.google.hu/poczikne.eva/GANZTalalkozo20100605

Ungerné Joli fényképei:
http://docs.google.com/leaf?id=0B55vi-q1a3q4NjQ5Mzk1NzMtN2IzZC00MTNhLWE2M2MtNWQ4YzY2MTcxNzVj&hl=hu
Kellemes időtöltést, jó képnézegetést! Vigyétek, amelyik tetszik, és tegyétek a fényképeitek közé!