November 1.: Mindenszentek; November 2.: Halottak napja

"A hervadás bús pompájában áll most
A temető. Ó, mennyi szín, derű,
Fehér és lila őszi rózsatenger,
Mely hullámzik az enyészet szelére."  (Juhász Gyula) 

„A hazai halottkultusz múltjából itt annyit mégis el kell mondanunk, hogy a temető (cinterem) valamikor körülvette a templomot. A halottat a gyászházból vagy a templomba, vagy csak a templom előcsarnokába (limbus) hozták. Itt folyt le a temetési szertartás, búcsúztatás, innen vitték és hantolták közeli sírjába. A szertartás alatt, máshol közvetlenül a temetés után vagy a templomajtóban, vagy a halott sírjánál osztották ki a megholt üdvösségéért való imádság fejében a koldusok, ispotálybeliek: betegek, elhagyott öregek között a gyászoló család ajándékát, főleg kenyeret, kalácsot, bort, gyertyát. Egyes helyeken a halottas házban ült tort a meghívott szegények, koldusok, félkegyelműek ünnepélyes megvendégelése előzte meg. Olykor a halott végrendeletében is meghagyta az alamizsnaosztás idejét és mértékét. Ezt a hátramaradt élők lelkiismeretesen teljesítették is, mert féltek, hogy halottjuk lelke hazajár.” (Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium – részlet)

Kosztolányi Dezső: Halottak

Volt emberek.
Ha nincsenek is, vannak még. Csodák.
Nem téve semmit, nem akarva semmit,
hatnak tovább.
Futók között titokzatos megállók.
A mély sötét vizekbe néma, lassú
hálók.
Képek,
már megmeredtek és örökre
szépek.
Nem-élők,
mindent felejtő, mindent porba ejtő
henyélők,
kiknek kezéből a haraszt alatt
lassan kihullt a dús tapasztalat.
Nem tudja itt Newton az egyszeregyet,
fejére tompa éjszaka borul,
Kleopatra a csókokat feledte,
és Shakespeare elfelejtett angolul.
Nem ismeri meg itt anya a lányát,
sem a tudós ezer bogos talányát.
Ábrándok ők, kiket valóra bűvöl
az áhitat, az ima és a csók.
Idézetek egy régi-régi műből,
kilobbant sejtcsomók.

Vajda János: A vaáli erdőben

Odabenn a mély vadonban,
A csalános iharosban,
Félreeső völgy ölében,
Sűrü árnyak enyhelyében;

Oh milyen jó volna ottan,
Abban a kis házikóban,
Élni, éldegélni szépen,
Békességben, csöndességben!...

Nem törődni a világgal,
A világ ezer bajával.
Meggondolni háboritlan,
Ami immár közelebb van...

Illatos hegy oldalában,
A tavaszi napsugárban,
Nézni illanó felhőkbe,
Mult időkbe, jövendőkbe...

És azután, utóvégre,
Észrevétlenül, megérve,
Lehullani önmagától,
A kiszáradt életfáról...

S ismeretlen sírgödörbe'
Elalunni mindörökre...
S ott egyebet mit se tenni,
Csak pihenni, csak pihenni...

Szép, nyugodt, napos idő volt ma, az előrejelzés szerint a holnapi is ilyen lesz. Néhány szál virággal, mécsessel a kezünkben a sírok között csendesen sétálva felidézzük szeretteink alakját, hangját, mozdulatát. Óhatatlanul eszünkbe jut az elmúlás, amely minden földi ember sorsa, és a gondolatok végén ott a nagy kérdés: velünk mi lesz? Azt gondolom mindegy, hogy végül Szurszunabu, Kharón, Pheglias vagy a fekete köpenyes kaszás vezet át a holtak birodalmába, abból a világból, ahol minden rossz ember tett valami jót, és minden jó ember tett valami rosszat, mert a tízparancsolatot még senki nem tudta betartani.  Egy a fontos, hogy végső megmérettetésnél a mérleg alacsonyabb értéke fog számítani.


Gustave Doré: Charon. Illusztráció Dante Isteni színjátékához

 „Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól.” (John Donne)

Gyújts egy gyertyát rokonaidért, barátaidért és azokért is, akikkel kevesebb lett az emberiség az elmúlt egy évben!

Többet szeretnél olvasni erről a két napról? Kattints ide:

http://amiganzunk.blogspot.com/2010/11/mindenszentek-halottak-napja.html

http://amiganzunk.blogspot.com/2009_10_01_archive.html

Koday László kiállítása Nagykörűn

Ma nyílik Koday Laci barátunk kiállítása Nagykörűn. Ha ott jársz, kukkants be a Nagykörű Galériába november 5-ig!

Komment nélkül - olvasásra ajánljuk: Mozdonykannibalizmus

Kapitány Szabó Attila:

A helyzet fokozódik: vállalati szintre emelt "kannibalizmus" a MÁV-nál

MÁV - A leselejtezett vontatók darabjai tartják még mozgásban a vonatokat

Egymás után robbantak le nyáron a magyar vasút személyszállító vonatait toló-vontató mozdonyok. A MÁV hivatalos közlése szerint egyedül júniusban 24 vonat nem ért célba időben mozdonya szolgálatképtelenné válása miatt. Néhány napja pedig a pécsi és a székesfehérvári vonalon mozdonytüzek bénították a forgalmat.

Mindez ma még talán negatív rekord, a vasutasok szerint azonban rosszabb idők is jöhetnek. Az elöregedett mozdonyflotta működőképességének megőrzése ugyanis napról napra nehezebb feladat. Az évekkel ezelőtt beígért új járművekre pedig még mindig hiába várnak.

A „kannibalizmust” öt évvel ezelőtt emelte vállalati szintre a MÁV. Az akkor mintegy ezer mozdonyt üzemeltető társaságnál úgy számoltak: az új járművek beszerzésével párhuzamosan seregnyi meglévő vontató válik feleslegessé. A megmaradó gépek főegységeit ezért nem érdemes javítani, pótlásukat a leselejtezett járművek szétbontásával kell megoldani. Azóta a vasút hozzávetőleg száz mozdonyt selejtezett, 2009-ben mindjárt 62 darabot. Kevesen gondolták azonban, hogy ez nem lesz elég.

A MÁV közlése szerint a cégcsoport színeiben az idén 440 dízel- és 460 villamos mozdony teljesít szolgálatot. Ezek közül 710 vontató már harmincévesnél és idősebb, míg 180 jármű kora 19 és 30 év közötti. Korszerűnek csupán a néhány éve vásárolt tíz Siemens Taurus villanymozdony számít, és az ünnepi eseményeken lehet még mutogatni a Bombardier egymás után szolgálatba álló TRAXX villamos mozdonyainak első példányait is. A működőképesség biztosítása azonban csak az utóbbi tucatnyi mozdonynál nem okoz problémát a MÁV-Gépészet Zrt.-nek. Más kérdés, hogy ha ezek a járművek és gondjaik nem lennének, talán a cég sem működhetne. Az új járművek karbantartásából ugyanis aligha élnének meg.

A vasúttársaság gépészeti vállalkozása az idén több mint tízmilliárd forintot költ az állami mozdonyflottára. Ebből a keretből havonta átlagosan 622 mozdony napi karbantartását végzik el, és terv szerint 57 mozdony harminc napnál hosszabb javítására kerülhet sor. A társaságnál azt mondják: a szervizmunkákhoz szükséges alkatrészek egy részét újonnan vásárolják. Egyes meghibásodásokat pedig a korábbi döntés nyomán, a „selejtezett mozdonyokból visszanyerhető, felhasználható alkatrészekkel” hidalnak át.

Csak találgatni lehet, hogy a hetvenes évek óta a MÁV mozdonyparkjának gerincét képező V43-as villamos, és M62-es dízelmozdonyokhoz milyen alkatrészeket lehet újonnan beszerezni. Valószínű azonban, hogy a „boltban még kapható” holmik között jobbára alapdolgokat találna a vásárolni próbáló. A járművek működtetéséhez szükséges főegységet egyet sem.

Úgy tudjuk: a legnagyobb problémát a V43-as villanymozdonyok főtranszformátorainak meghibásodása jelenti. Ezekből évente átlagosan fél tucat adja fel a küzdelmet. Pótlásukat azonban nehezíti, hogy ilyen berendezéseket a hírek szerint már nem gyártanak, és hazánkban javításukkal sem foglalkozik senki. De hasonló a helyzet a V43-asok forgóvázaival is. A vasutasok a koros mozdonytípus egyik típushibájaként emlegetik ezeknek a főegységeknek az elhasználódását. Javításukra a MÁV Szolnoki Járműjavító fel van készülve, a beavatkozás azonban költséges. Ezért azt mondják: a gyakorlatban a forgóvázakat is jobbára selejtezett mozdonyokból szerelik ki. Ahogy, ha szükségessé válik, a villanymozdonyok villamos forgógépeit, motorjait is.

Márpedig a hírek szerint a szolgálatból korábban kivont donorokból kifogyhat a MÁV. A legfrissebb belső felmérésekre hivatkozó bennfentesek azt mondják: alkatrészforrásként mintegy 44 már leállított, illetve selejtezésre érett, felújításra alkalmatlan mozdony jöhet szóba. Ha azonban ezekből is csak a csontváz marad, el kell dönteni: a gépészet hagyja sorsára a lerobbanó öreg mozdonyokat, vagy szükség esetén rendkívüli selejtezés után egy-egy működőképes gép főegységeit „osszák szét”.

Akármilyen döntés is születik majd, a MÁV hadra fogható mozdonyparkja egyre kisebb lesz. Ami azt is jelenti, hogy vonatból is egyre kevesebb indulhat majd útnak. A naponta átlagosan dolgozó 510 vontató-, tolatómozdonyt ugyanis a vasút nem feltétlenül tudja majd rendszeresen kiállítani. Különösen, hogy számolni kell azzal is: a mozdonyok meghibásodásai idővel egyre gyakoribbá válnak. Így a MÁV-nak tartalék mozdonyokból is többre lenne szüksége. A hivatalos terminológia szerint, az „operatív események kezeléséhez” a vasútállomásokon jelenleg szolgálatra kész állapotban tartott harminc mozdonynál legalábbis feltehetően többre.

A vasutasul „vontatási vészhelyzet” elkerülésének kulcsa a MÁV és a vasutat felügyelő minisztériumok kezében van. Igaz, a megszokott gyakorlattól eltérően azzal immár nem mennek semmire, hogy a hozzájuk hasonlóan pénztelenül vasutazó elődök felelősségét emlegetik. Pláne, hogy ami korszerű van a MÁV-nál, éppen ezeknek az elődöknek köszönhető. A hátramutogatás helyett így arra kellene megoldást találniuk, hogy a társaság új járműveket vehessen. Például lehívja a Bombardierrel kötött szerződésben letárgyalt második 25 TRAXX villamos mozdonyát. Amivel korszerűnek mondható flottája ötven plusz tíz mozdonyra bővülne.

Más kérdés, hogy a körülmények aktuálisan éppen úgy nem kedveznek a mozdonyvásárlásnak, mint a vasút személyszállító cégénél, a MÁV-Start Zrt.-nél gyakran emlegetett nyolcvan motorvonat beszerzésének. A gazdasági és a fejlesztési tárca illetékeseinek feltehetőleg sokkal inkább azért fáj a feje: hogyan magyarázza meg a vasutasoknak a beígért 300 milliárd forintos kormányzati hitelátvállalás elmaradását.

Jó az öreg a háznál

Rail Cargo Árut még szállíthatnának

Távoli állomás lehet a roncstelep a MÁV koros mozdonyai számára: a V43-as, illetve V63-as sorozatjelű villany- és M62-es dízelvontatóknak megfelelő karbantartás mellett akár még 15–20 évig jutna feladat.

Legalábbis azok szerint, akik az új mozdonyok bűvöletében élő állami vasútnál még látják a lehetőséget régi gépeikben is. A jobbára háttérben munkálkodó szakértők úgy tartják: a MÁV-Trakció Zrt. személyszállító vonatok továbbítására kétségtelenül egyre kevésbé alkalmas meglévő mozdonyai az áruszállításban kaphatnának újabb feladatot. Ötletük szerint méghozzá úgy, hogy szolgálatban tartásukkal nemcsak a vasút, hanem az állam is jól járhatna.

A Napi Gazdaság hasábjain szűkszavúan megszellőztetett elképzelés lényege: a kormány a MÁV leharcolt mozdonyaival „húzhatná vissza” a magyar állam legalább részleges tulajdonába a néhány éve rekordösszegért, 102,5 milliárd forintért privatizált MÁV Cargo Zrt.-t. Mindez a gyakorlatban úgy működhetne, hogy az osztrák vasút (ÖBB) szervezetén belül Rail Cargo Hungaria (RCH) Zrt. néven működő cégbe magyar mozdonyokat apportálnának, így készpénz helyett eszközökért szereznék meg a társaság részvényeinek egyelőre meg nem határozott hányadát.

Az elképzelés részleteiről a lap nem számolt be. Ami nem is meglepő, miután az ötlet annyira új, hogy a hírek szerint még az RCH visszaszerzésének lehetőségét kerülgető kormányzat sem számolt vele eddig. Holott lapunk úgy tudja: az RCH menedzsmentje elvben kész a megoldás vizsgálatára. A bennfentesek ezt érthetőnek tartják, mert szerintük részletes modellezés nélkül is egyértelmű, hogy az árufuvarozó cég jól járna a kivénhedt magyar mozdonyokkal. Elsősorban azért, mert ezekkel a vontatókkal lényegesen olcsóbb a vonattovábbítás, mint a legújabb, drágán beszerezhető és üzemeltethető korszerű villanymozdonyokkal. Míg egy modern Siemens Taurus villanymozdony havi üzemeltetése 24 ezer euróba kerül, addig egy V43-as MÁV-mozdonyé legfeljebb hétezer eurót vesz ki használója zsebéből.

A fuvarpiacon alacsony költségei miatt a román, szlovák mozdonyokkal is versenyképes gépek betegeskedésével az RCH-nak is számolnia kellene. Az árujukat tehervonatokra bízó fuvaroztatók többsége azonban sokkal kevésbé érzékeny az akár többórás késésekre, mint a MÁV-Start InterCity járataira jegyet váltó utasok. Egy-egy lerobbanó mozdony így a teherpályaudvarokon, iparvágányokon lényegesen kisebb zavart okoz, mint a vasútállomások peronjain egy személyvonat gépének szolgálatképtelenné válása.

Eközben a sajátos megoldás a nehéz helyzetben lévő költségvetésnek is jól jönne: 40–50 mozdony átadásával tízmilliárd forintot spórolhatna meg az állam. A becslések szerint ennyiért a kormány az RCH úgy 20–30 százalékát szerezhetné vissza. De a régi mozdonyok üzemben tartása a MÁV-Gépészet Zrt. érdekeinek is megfelelne. A vontatók új gazdája ugyanis feltehetőleg évekig nem selejtezné lemagyar mozdonyait. (K. Sz. A.)

Kapitány Szabó Attila két cikke a Népszabadságban  (2011. augusztus 31., szerda) olvasható, vagy az alábbi linkeken:

http://nol.hu/gazdasag/20110831-mozdonykannibalizmus

http://nol.hu/gazdasag/20110831-jo_az_oreg_a_haznal

Augusztus 20. Nemzeti ünnepünk

Ma, az államalapítás ünnepén, Szent István király napján néhány gondolatot idéznénk a „Szent István intelmei Imre herceghez” című műből.

 

A szöveget Szent Istvánnak tulajdonítják, de nem szó szerint. Feltehetően az uralkodóhoz közelálló Asztrik érsek fogalmazta meg, vetette papírra. A kereszténységet bevezető és megszilárdító király vallással kapcsolatos elvárásai is megfogalmazódtak ebben a néhány oldalas írásban.

 Márkus Dezső (1862-1912) így írt az Intelmekről: „Az Intelmek nem törvény, hanem azokat a bizonytalan származású erkölcsi és kormányzati tanácsokat és intelmeket foglalja magában, amelyeket állítólag a király mint atya intézett fiához: Imre herczeghez.”

Szent Imre herceg a koronázási paláston

Sajnos, az Intelmek eredeti példánya elveszett, csak a XV. század végi Thuróczy-kódexből ismerjük. A sokszor idézett szöveget erkölcsi értelemben az első magyar alkotmánynak is tekintik, bár királytükörként fogalmazza meg, miként kell jó és igazságos uralkodóvá válni.

A latin szövegben vagy egy egyszerű mondat: sis honestus. Ezt a két szót az elmúlt korokban többféleképpen is fordították, pedig egyszerűen csak azt jelentik: légy becsületes.

Ezzel a gondolattal szorosan összefügg a következő idézet: „ …tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség.”

A VI. pontban a vendégek befogadásáról és gyámolításáról ír, miszerint:

„A vendégek s a jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén. Hiszen kezdetben úgy növekedett a római birodalom, úgy magasztaltattak fel és lettek dicsőségessé a római királyok, hogy sok nemes és bölcs áradt hozzájuk különb-különb tájakról. Róma bizony még ma is szolga volna, ha Aeneas sarjai nem teszik szabaddá. Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak. Ha pedig le akarnád rombolni, amit építettem, vagy szét szórni, amit összegyűjtöttem, kétségkívül igen nagy kárt szenvedne országod. Hogy ez ne legyen, naponta nagyobbítsd országodat, hogy koronádat az emberek nagyságosnak tartsák.”

És jöttek a vendégek, jövevények, már korábban a honfoglaló törzsekkel együtt, és később menedéket kérve, vagy a tatár és török pusztítás után, hogy benépesítsék, megműveljék az árván maradt földet.

Helységneveink ma is őrzik ezeket a népneveket:

Alsónémedi, Bánhorváti, Bodrogolaszi, Csehbánya, Csehi, Csehimindszent, Drávacsehi, Egercsehi, Egyházaskozár, Erdőhorváti, Esztergályhorváti, Gyöngyösoroszi, Hernádnémeti, Hidasnémeti, Horváthertelend, Horvátlövő, Horvátzsidány, Jászágó, Jászalsószentgyörgy, Jászapáti, Jászárokszállás, Jászberény, Jászboldogháza, Jászdózsa, Jászfelsőszentgyörgy, Jászfényszaru, Jászivány, Jászjákóhalma, Jászkarajenő, Jászkisér, Jászladány, Jászszentandrás, Jászszentlászló, Jásztelek, Kiscsehi, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kiskunlacháza, Kiskunmajsa, Kisnémedi, Kisoroszi, Kistótfalu, Kisszékely, Komlódtótfalu, Kunadacs, Kunágota, Kunbaja, Kunbaracs, Kuncsorba, Kunfehértó, Kunhegyes, Kunmadaras, Kunpeszér, Kunszállás, Kunszentmárton, Kunszentmiklós, Kunsziget, Ládbesenyő, Lengyel, Lengyeltóti, Nagylengyel, Nagyoroszi, Nagyszékely, Nagytótfalu, Németbánya, Németfalu, Németkér, Olasz, Olaszfa, Olaszfalu, Olaszliszka, Ordacsehi, Oroszi, Rácalmás, Ráckeresztúr, Ráckeve, Sajónémeti, Sümegcsehi, Szamostatárfalva, Szászberek, Szászfa, Szászvár, Székely, Székelyszabar, Szirmabesenyő, Tahitótfalu, Tatárszentgyörgy, Tolnanémedi, Tornyosnémeti, Tótkomlós, Tótszentgyörgy, Tótszentmárton, Tótszerdahely, Tótújfalu, Tótvázsony, Újlengyel, Újszász, Vámosoroszi

Megerősítve a kutatásokat, miszerint nem volt egységesen magyarlakta vidék a Kárpát-medence, mutatja az a 31 helységnévét, amelyben a magyar népnévként szerepel:

Magyaralmás, Magyaratád, Magyarbánhegyes, Magyarbóly, Magyarcsanád, Magyardombegyház, Magyaregregy, Magyaregres, Magyarföld, Magyargéc, Magyargencs, Magyarhertelend, Magyarhomorog, Magyarkeresztúr, Magyarkeszi, Magyarlak, Magyarlukafa, Magyarmecske, Magyarnádalja, Magyarnándor, Magyarpolány, Magyarsarlós, Magyarszecsőd, Magyarszék, Magyarszentmiklós, Magyarszerdahely, Magyarszombatfa, Magyartelek, Mosonmagyaróvár, Őrimagyarósd, Pusztamagyaród

Több mint ezer éve egy a történelmünk, egy az életünk, egy a feladatunk, úgy ahogy József Attila is megfogalmazza A Dunánál című versében:

„... Én dolgozni akarok. Elegendő
harc, hogy a multat be kell vallani.
A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.

A harcot, amelyet őseink vivtak,

békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.”

S amíg nézzük a tűzijáték illékony szikráit, vagy a görögtűz aláhulló lángjait, gondoljunk arra, hogy egy olyan közösségnek vagyunk a képviselői, amely látásmódjával, gondolkodásával meg tudta őrizni kultúráját azokban a történelmi időkben is, amikor a semmiből kellett újrakezdeni. A látásmódunk, a gondolkodásunk a nyelvünk! Vigyázzunk erre a kincsre!

Bár hit, alázat, bölcsesség járja át az Intelmeket, István király mégis szomorú, megtört emberként halt meg.



Szent István a koronázási paláston



Boldog Gizella a koronázási paláston



















Minden gyermekét eltemette, legutoljára az egyetlen felnőtt kort megért Imre herceget is. A hagyományokkal, az ősökkel szakító király természetes utód nélkül maradt.



Örököséül unokaöccsét, Orseolo Pétert jelölte meg, ám 1041-ben a főurak elűzték. Helyére Aba Sámuelt ültették a trónra, aki 1044-ben a ménfői csata után menekülés közben életét vesztette. Ekkor két évre még magához ragadta a hatalmat Orseolo Péter. A főurak újra lázadtak ellene, hazahívták az István által uralkodásra képtelenné tett Vazul Kijevbe száműzött fiait, és I. Endre került a trónra. Talán a sors igazságot szolgáltatott. A későbbi öröklődés azonban már az István által is szorgalmazott nyugat-európai hagyományok szerint folyt, és amikor az Árpád-ház megmentésére egy királynőt kellett volna választani, arra a főurak nem voltak hajlandók. 1301-ben az Árpád-házi királyok uralkodása véget ért.

Felhasznált irodalom:

Szent István intelmei. Fordította: Kurucz Ágnes. Az előszót és jegyzeteket írta Szigethy Gábor. http://mek.oszk.hu/00400/00446/00446.htm

Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988.