Vasútszakmai Nap - 2012. november 17.

Kedves Olvasóink!

A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából a Magyar Vasúttörténeti Parkban 2012. november 17-én szakmai nap volt. Az előadások után az érdeklődőknek szakmai vezetést is tartottak a Parkban.
Két fontos, szívünknek kedves momentumra szeretnénk most felhívni a figyelmeteket.
Az első: Pálóczi Attila előadása a Kandó-mozdonyokról és Kandó Kálmán életútjáról.

Pálóczi Attila

A második: Süveges László előadása a MÁV gyorsvonati gőzmozdonyainak fejlesztéséről.

Süveges László

Süveges László

Ha szeretnél több képet is látni a rendezvényről, akkor kattints az alábbi linkre: http://www.facebook.com/media/set/?set=a.509761899047830.126924.112354188788605&type=1
Sajnáljuk, hogy a rendezvényről előbb nem értesültünk, talán közülünk is néhányan ott lehettek volna!

November 1. Mindenszentek - November 2. Halottak napja

Borús, szeles napra virradtunk. Talán olyanra, mint az elmúlt év, amely nem volt kegyes hozzánk: sok szerettünket, barátunkat, családtagunkat mint Kharón átvitte a Sztüx folyón.
Nehéz most írni bármit is... Itt van velünk most is a gyász, a fájdalom... Szavak, amelyek nem érnek szinte semmit... Mégis várunk egy köszönésre, egy pillantásra, egy ölelésre, egy mosolyra... De ez az élet rendje: ami megszületett az meg is fog halni. A két dátum közti idő hosszát senki sem tudja, de akkortól, amikor az ember felfedezi a világot és benne önmagát már az ő felelőssége, miként tölti ki az időt, amelyet az univerzum számára kimért.
E két nap a mi kultúránkban a csend, a béke és az emlékezés napja. Emlékezés a régiekre, a családra, a barátokra, az ismerősökre, esetleg egy szomszédra, valakire, aki számunkra fontos volt. Talán arra is gondolunk, hogy a családunkban milyen helyet töltünk be? Mi a feladatunk? Őrizzük-e a lángot, át tudjuk-e adni azokat a régi-régi történeteket, amelyeket szüleinktől, nagyszüleinktől esetleg egy távoli rokontól hallottunk?
Addig él valaki, amíg van, aki emlékezik rá. Ezért őrizzük a családi hagyományokat, őrizzük a szeretteink, a barátaink emlékét a szívünkben! És talán egyszer egy őszi napon rólunk is mesélnek majd egy történetet...
Most azonban még mi járjuk a temetőket virággal, gyertyával a kezünkben, mi állunk meg egy sírhalom mellett...mi gyújtjuk meg azt a gyertyát.

"Deres sírok közt botorkál az Alkony,
Jeges szél hordja a csillagokat széjjel.
Didereg a Magány lenn a Tisza-parton,
sírod elé a November térdepel le éjjel.

Béke van és csend és béke.
Hozzád indulok.
Ragyognak szívemben a mécsesek.
Szelíden mutatják az utat.
Megfáradt szemem emlékek közt kutat,
s felém nyújtott kezed én újra megfogom.
Nyitott szemmel a múltat álmodom,
az álmot karjaim közt ringatom,
s parányi lángok tüzének hevénél,
olvadni kezd lelkemben a megfagyott fájdalom."
          /Domonkos Erzsébet: November/