2016. március 27., vasárnap

Húsvét - 2016.

Napsütéses, vidám, locsolkodós húsvéti ünnepet kívánunk minden Barátunknak, Olvasónknak!






















A locsolás ősi ritus, ezt mutatja a vízbevető hétfő elnevezés is, és az emberiséggel szinte egyidős termékenységkultusszal áll szoros kapcsolatban. Később, a kereszténység a kereszteléssel és a Jézus feltámadásának hírét vívő asszonyot locsolással való elhallgattatását kapcsolták ehhez a tavaszi szokáshoz.
A húsvéti hagyományok közül ez a teljes magyar nyelvterületen elterjedt. A legények megöntözték a lányokat a kútnál húsvét hétfőn. A lányok pedig húsvét kedden adták vissza a locsolást.
A szokás kereszteléssel való kapcsolatba hozását az is mutatja, hogy a Dunántúlon a keresztszülők inget vagy inganyagot adtak ezen az ünnepen a keresztgyerekeknek. A nagyobb fiúk pedig először a keresztanyjukat öntözték meg, utána mentek a lányos házakhoz.

A locsolóversek közül álljon itt néhány:

Vízbevető hétfő nekünk is úgy tetszik:
Látjuk az utcákon, egymást hogy öntözik.
Öntünk gazdát, asszonyt kedves leányával:
Várunk piros tojást, de azt is párjával.
Ha párjával adják, meg fogjuk köszönni,
Ha párral nem adják, nem fogjuk elvenni.


Rózsa, rózsa szép virágszál, 
Szálló szélben hajladozzál. 
Napsütésben nyiladozzál, 
Meglocsollak, illatozzál.


Tündérország rózsái közt gyöngyharmatot szedtem,
Akit azzal meglocsolok, megáldja az Isten.
Az illatos rózsavíztől megnőnek a lányok,
Zsebeimbe beleférnek a piros tojások.


Öntözzük, öntözzük, 
Hagy legyen frissecske! 
Így lesz a leányból 
Szép piros menyecske!



Nyugdíjas találkozó a Ganz Holdingban