Kaptunk a múlt évben egy e-mailt, ami leveleket, személyes találkozásokat, telefonbeszélgetéseket eredményezett. Szeretnénk veletek megosztani most ezt a történetet, ami megmelengette szívünket, könnyeket csalt a szemünkbe, és úgy éreztük, ha csak ennyi történt, már megérte!
Két levelet teszünk közzé, az érdekeltek beleegyezésével. Olvassátok szeretettel!
"Kedves Ganz-MÁVAG-osok!
Örömmel lapozgattam végig lapjukat, ami nagyon tetszik, és igazán jó ötletnek találom.
Életemben csak egyszer jártam a Ganz-MÁVAG falai között, 13 éves koromban az iskolámmal, pályaválasztás előtti gyárlátogatás alkalmával, de az életem, sorsom tulajdonképpen itt kezdődött.
Érdeklődnék, hogy hátha van még az idősek között, aki emlékszik még az alábbi személyekre:
(Itt megpróbálom leírni úgy, hogy érthető legyen mindenkinek.)
Anyukám: Pálinkás Mária, targoncás, vékony alkatú, barna hajú, kedves, mosolygós.
Jelenleg Rákoscsabán él.
(Olyan targoncával járt, amin elől kellett állni, és úgy kormányozni. Gondolom, testsúly áthelyezésű kormányzású volt.)
Azt nem tudom, hogy mikor kezdett ott dolgozni. Talán 1953-tól, egészen 1968 novemberéig, mikor húgom megszületett (anyáról féltestvérem). Édesapja, Bezák Lajos, aki a kovácsműhelyben dolgozott.
Édesapám: Virágh Sándor, esztergályos, a Ganz-MÁVAG néptánc csoportjában táncolt.
Úgy tudom, hogy egészen 1969 februárjáig, 33 éves korában történt tragikus haláláig (nem üzemi baleset) ott dolgozott. Jó képű, magas, szőkés ember volt.
Édesapám testvér öccse: Virágh Kálmán, szintén esztergályos és néptáncos, ő 1956-ban disszidált.
Jó kiállású, magas, szőke ember volt akkoriban. Jelenleg Németországban él.
Nevelő apám: Bezák Lajos, kovács.
(Nagy fenéklemezeket kovácsolt.)
Magas, szőke, erős testalkatú ember volt, sajnos, már nem él.
Életében csak egy munkahelye volt, a Ganz-MÁVAG, már a háború ideje alatt is ott dolgozott, egészen nyugdíjazásáig. (1980?)
Én Virágh Mária vagyok, 1958-ban születtem.
Anyukámnak vannak régi május elsejei, gyári felvonulási képei, amiket őrizget, de más nincs.
Nagyon sokat jelentene nekem, ha valaki emlékezne rájuk, és megosztaná velem az emlékeit.
Azt már nem is merem remélni, hogy fotó is előkerüljön valakiről.
Kívánok mindenkinek jó egészséget és további jó munkát.
Köszönettel várom esetleges jelentkezésüket.
Tisztelettel: Virágh Mária"
"Kedves Marika!
Engedje meg, hogy bemutatkozzak Önnek.
Kovács Bélának hívnak és 1967-ben jöttem a Ganzba, abba az üzembe, ahol az Ön nevelőapukája is dolgozott.
Ismertem az Apukáját, de nem egy csoportban dolgoztunk, viszont Kovács Lajos, akivel hosszú éveken keresztül egy csoportban és egy munkaasztalnál dolgozott, ma is itt dolgozik. Ő az, aki az Ön Apukáját a legjobban ismerte, így valószínűleg napokat tud róla mesélni Önnek.
(Itt olvasható Kovács Lajos elérhetősége.)
Remélem, tudtam valamennyit segíteni Önnek.
Üdvözlettel:
Kovács Béla"
Azonban erre a szép történetre árnyékot vet, hogy van egy tartozásunk Tokai Andrásnak, aki ezt írta Facebook-os üzenőfalunkra:
„Én csak szemben laktam a Simor, később Vajda Péter u. 43-ban, de a Fater, Tokai Károly az '50-es években rúgott pár gólt a Ganz színeiben. Emlékszik rá valaki? Különben a motorvonat-fejlesztésen dolgozott, Egyiptom és Argentína számára készítettek ezüstszínű luxus motorvonatokat. Némelyik ma is jár "magari" néven Alexandria és Kairó között.”
Sajnos, eddig nem találtunk az ismerőseink között olyant, aki emlékezne rá. Talán most valakinek eszébe jut, hogy él még valahol valaki, aki emlékezhet rá. Segítsetek!
Ne felejtsétek Hornyák Ervin barátunk által talált gyönyörű Hunfalvi Pál idézetet: "Történettudás nélkül ki foghatja fel tisztán a jelent? S kinek nincs múltja, hová ülteti a jövendőt, mely mélyebb földet kíván, mint a jelennek arasznyira ható kérge?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése