2011. március 5., szombat

Nyugdíjas találkozó a Ganz Holding Rt-ben: 2011. február 25.

Eltelt egy év, és a hagyománnyá vált nyugdíjas találkozóra készülők a Villám utca felé vették útjukat, hogy találkozzanak, beszélgessenek, örüljenek a felidézett szép pillanatoknak.

Betűk helyett jöjjenek a képek! Először tekintsetek meg a Turbéky István által készített képek közül néhányat, amelyek megörökítik az önfeledt beszégetést!


















Kovács Klári pillanatképei a családias összetartozást és a szeretetet ragadják meg.
 












Most pedig Sárkány Jolcsi meglepetése következik! Ha megnézitek ezt a kis összefoglalót, megértitek, miért nem írtunk többet: a szép szavak, gondolatok hűen tükrözik mindazt, amit mi elmondhatnánk. Köszönjük Jolcsi!
Sok kedves arc tűnt fel ezen a délutánon, de maradt hiányérzet is: néhányan nem tudtak eljönni, pedig jó lett volna látni őket is, találkozni velük is. És sajnos vannak néhányan, akikre már nem várhatunk, ők emlékeinkben élnek tovább.
A jövő évi találkozóig sok szeretettel küldjük nektek Kölcsey Ferenc gondolatait:
„Nincsen szebb kora az emberiségnek, mint az első ifjúság évei. Azon láncok, melyek akkor köttetnek, nem szakadnak el örökké, mert nem a világban kerestünk még akkor barátokat, hanem a barátjainkban leltük fel az egész világot.”
Még több képet találtok a Turby-albumban (a 2010-es találkozó képeivel együtt): http://turby.turby.fotoalbum.hu/?pageid=1

Nincsenek megjegyzések: