Kellemes húsvéti ünnepet!

Az eredetileg zsidó ünnep (héber nyelven pészah) az egyiptomi fogságból való szabadulás ünnepe volt. A húsvét egybeesik a tavaszi napéjegyenlőség idején tartott termékenységi ünnepekkel is, amelynek elemei a feltámadás, az újjászületés.

A húsvét a kereszténység legfontosabb ünnepe, mozgó ünnep, de a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is, amely mindig március 22. és április 25. közé esik (a Hold állásának megfelelően). Ekkor ér véget a hústól való tartózkodás 40 napja, a nagyböjt. Innen származik az ünnep magyar neve is. 1092-től - a szabolcsi zsinat döntése értelmében - Magyarországon négy napig tartott a húsvét, 1611-től három nap, majd XIV. Kelemen pápa két napra mérsékelte az ünnepet. X. Pius 1911-ben egy napra csökkentette a kötelező ünnepet, de hazánkban továbbra is megtartották a második napot.

Számtalan hiedelem fűződik a húsvét vasárnapján megszentelt ételekhez is, amelyeket Zalában a nagyszombati körmenetre is magukkal vittek az emberek. Mint sok mást, az ételek maradékait is mágikus tárgyként használták.

Egyes helyeken szentelt sonka csontját kiakasztották a gyümölcsfára, hogy sokat teremjen. Székelyföldön a húsvéti étel morzsáját is megőrizték, nyáron a verebek ellen kereszt alakban meghintették vele a gabonaföldeket, miközben ezt mondták: „távozzatok innen kártékony madarak”.

Az Ipoly mentén egy-egy szentelt tojást – hasonlóan a karácsonyi almához – ketten ettek meg, hogy ha eltévednek, jusson eszükbe, kivel ették a húsvéti tojást.
Köszöntő szokások is ismeretesek voltak húsvétkor. Húsvét második napja, hétfő, a húsvéti locsolás, másutt a húsvéti korbácsolás ideje volt. A jutalom érte a hímes tojás.

Húsvét hétfőjén és fehérvasárnap – húsvét vasárnapját követő vasárnap - volt szokásban a komatálküldés.
Az Ipoly mentén a leányok ilyenkor azoknak a legényeknek küldtek tojást, akik farsangkor táncba vitték őket.
A gyermekek húsvéti megajándékozása (nyuszi által hozott édesség, tojás) újabb eredetű városi szokás.

A régi időkben a böjti napokon csak kenyeret, sót és száraz növényi eledeleket volt szabad enni és csak egyszer ehettek napjában.

A sonka a paraszti élet gazdasági és kultikus rendje következtében már igen régóta a jellegzetes húsvéti eledelek közé tartozik, sok helyen kiszorítva az eredetileg szokásos bárányt
Jellegzetes húsvéti ételek a kalács, a sonka, a bárány, a tojás.

Húsvétkor is mondtak köszöntőverseket, a locsolóversek azonban az újabb korokat idézik, és országszerte ismertek, azonosak. Ezekből hármat most megosztunk veletek:

Ákom-bákom, berkenye;                                                       

Szagos húsvét reggele.
Leöntjük a virágot,         

Visszük már a kalácsot.






Vízbevető hetfű nekünk is úgy tetszik:
Látjuk az utcákon, egymást hogy öntözik.
Öntünk gazdát, asszonyt kedves leányával:
Várunk piros tojást, de azt is párjával.
Ha párjával adják, meg fogjuk köszönni,
Ha párral nem adják, nem fogjuk elvenni.

Egy böjti recept (a sok ünnepi étel után is jó):

Böjti babsaláta: 50 dkg tarkababot előző este beáztatunk. Másnap hideg vízben sóval, babérlevéllel puhára főzzük, lehűtjük és kevés főző lével együtt egy tálba rakjuk. Majd 1 dl tökmagolajból (nem finomított, hanem sűrű, sötét), 1 dl borecetből, 2 fej apróra vágott vöröshagymából és 1 gerezd összezúzott fokhagymából (aki szereti kettőt-hármat is tehet hozzá), kevés vízzel salátaöntetet készítünk, amelyet sóval és kevés fehér borssal ízesítünk. Ezt öntjük a babra, majd összekeverjük, de vigyázva, hogy ne törjük össze a babokat. Néhány órás állás után hidegen tálaljuk. Nagyon finom, nemcsak böjt idején!

Végül fogadjátok szeretettel Sárkány Jolcsi videóüzenetét!

Békés ünnepet!

A költészet napja - Április 11.

Árpilis 11-én, 1905-ben született József Attila. 1964 óta ez a nap a költészet, a versek napja. Fogadjátok szeretettel az egyik legszebb József Attila-verset!


József Attila
1905-1937

 A DUNÁNÁL

1

A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.
Mintha szivemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.

Mint az izmok, ha dolgozik az ember,
reszel, kalapál, vályogot vet, ás,
úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el
minden hullám és minden mozdulás.
S mint édesanyám, ringatott, mesélt
s mosta a város minden szennyesét.

És elkezdett az eső cseperészni,
de mintha mindegy volna, el is állt.
És mégis, mint aki barlangból nézi
a hosszú esőt - néztem a határt:
egykedvü, örök eső módra hullt,
szintelenül, mi tarka volt, a mult.

A Duna csak folyt. És mint a termékeny,
másra gondoló anyának ölén
a kisgyermek, úgy játszadoztak szépen
és nevetgéltek a habok felém.
Az idő árján úgy remegtek ők,
mint sírköves, dülöngő temetők.

2

Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve
nézem, amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat s kész az idő egésze,
mit száz ezer ős szemlélget velem.

Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,
öltek, öleltek, tették, ami kell.
S ők látják azt, az anyagba leszálltak,
mit én nem látok, ha vallani kell.

Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
Enyém a mult és övék a jelen.
Verset irunk - ők fogják ceruzámat
s én érzem őket és emlékezem.

3

Anyám kún volt, az apám félig székely,
félig román, vagy tán egészen az.
Anyám szájából édes volt az étel,
apám szájából szép volt az igaz.
Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.
Elszomorodom néha emiatt -
ez az elmulás. Ebből vagyok. "Meglásd,
ha majd nem leszünk!..." - megszólítanak.

Megszólítanak, mert ők én vagyok már;
gyenge létemre így vagyok erős,
ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál,
mert az őssejtig vagyok minden ős -
az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik:
apám- s anyámmá válok boldogon,
s apám, anyám maga is ketté oszlik
én lelkes Eggyé így szaporodom!

A világ vagyok - minden, ami volt, van:
a sok nemzedék, mely egymásra tör.
A honfoglalók győznek velem holtan
s a meghódoltak kínja meggyötör.
Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa -
török, tatár, tót, román kavarog
e szívben, mely e multnak már adósa
szelíd jövővel - mai magyarok!

...Én dolgozik akarok. Elegendő
harc, hogy a multat be kell vallani.
A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.

1936. jún.