Augusztus 20. Nemzeti ünnepünk

Ma, az államalapítás ünnepén, Szent István király napján néhány gondolatot idéznénk a „Szent István intelmei Imre herceghez” című műből.

 

A szöveget Szent Istvánnak tulajdonítják, de nem szó szerint. Feltehetően az uralkodóhoz közelálló Asztrik érsek fogalmazta meg, vetette papírra. A kereszténységet bevezető és megszilárdító király vallással kapcsolatos elvárásai is megfogalmazódtak ebben a néhány oldalas írásban.

 Márkus Dezső (1862-1912) így írt az Intelmekről: „Az Intelmek nem törvény, hanem azokat a bizonytalan származású erkölcsi és kormányzati tanácsokat és intelmeket foglalja magában, amelyeket állítólag a király mint atya intézett fiához: Imre herczeghez.”

Szent Imre herceg a koronázási paláston

Sajnos, az Intelmek eredeti példánya elveszett, csak a XV. század végi Thuróczy-kódexből ismerjük. A sokszor idézett szöveget erkölcsi értelemben az első magyar alkotmánynak is tekintik, bár királytükörként fogalmazza meg, miként kell jó és igazságos uralkodóvá válni.

A latin szövegben vagy egy egyszerű mondat: sis honestus. Ezt a két szót az elmúlt korokban többféleképpen is fordították, pedig egyszerűen csak azt jelentik: légy becsületes.

Ezzel a gondolattal szorosan összefügg a következő idézet: „ …tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség.”

A VI. pontban a vendégek befogadásáról és gyámolításáról ír, miszerint:

„A vendégek s a jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén. Hiszen kezdetben úgy növekedett a római birodalom, úgy magasztaltattak fel és lettek dicsőségessé a római királyok, hogy sok nemes és bölcs áradt hozzájuk különb-különb tájakról. Róma bizony még ma is szolga volna, ha Aeneas sarjai nem teszik szabaddá. Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak. Ha pedig le akarnád rombolni, amit építettem, vagy szét szórni, amit összegyűjtöttem, kétségkívül igen nagy kárt szenvedne országod. Hogy ez ne legyen, naponta nagyobbítsd országodat, hogy koronádat az emberek nagyságosnak tartsák.”

És jöttek a vendégek, jövevények, már korábban a honfoglaló törzsekkel együtt, és később menedéket kérve, vagy a tatár és török pusztítás után, hogy benépesítsék, megműveljék az árván maradt földet.

Helységneveink ma is őrzik ezeket a népneveket:

Alsónémedi, Bánhorváti, Bodrogolaszi, Csehbánya, Csehi, Csehimindszent, Drávacsehi, Egercsehi, Egyházaskozár, Erdőhorváti, Esztergályhorváti, Gyöngyösoroszi, Hernádnémeti, Hidasnémeti, Horváthertelend, Horvátlövő, Horvátzsidány, Jászágó, Jászalsószentgyörgy, Jászapáti, Jászárokszállás, Jászberény, Jászboldogháza, Jászdózsa, Jászfelsőszentgyörgy, Jászfényszaru, Jászivány, Jászjákóhalma, Jászkarajenő, Jászkisér, Jászladány, Jászszentandrás, Jászszentlászló, Jásztelek, Kiscsehi, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kiskunlacháza, Kiskunmajsa, Kisnémedi, Kisoroszi, Kistótfalu, Kisszékely, Komlódtótfalu, Kunadacs, Kunágota, Kunbaja, Kunbaracs, Kuncsorba, Kunfehértó, Kunhegyes, Kunmadaras, Kunpeszér, Kunszállás, Kunszentmárton, Kunszentmiklós, Kunsziget, Ládbesenyő, Lengyel, Lengyeltóti, Nagylengyel, Nagyoroszi, Nagyszékely, Nagytótfalu, Németbánya, Németfalu, Németkér, Olasz, Olaszfa, Olaszfalu, Olaszliszka, Ordacsehi, Oroszi, Rácalmás, Ráckeresztúr, Ráckeve, Sajónémeti, Sümegcsehi, Szamostatárfalva, Szászberek, Szászfa, Szászvár, Székely, Székelyszabar, Szirmabesenyő, Tahitótfalu, Tatárszentgyörgy, Tolnanémedi, Tornyosnémeti, Tótkomlós, Tótszentgyörgy, Tótszentmárton, Tótszerdahely, Tótújfalu, Tótvázsony, Újlengyel, Újszász, Vámosoroszi

Megerősítve a kutatásokat, miszerint nem volt egységesen magyarlakta vidék a Kárpát-medence, mutatja az a 31 helységnévét, amelyben a magyar népnévként szerepel:

Magyaralmás, Magyaratád, Magyarbánhegyes, Magyarbóly, Magyarcsanád, Magyardombegyház, Magyaregregy, Magyaregres, Magyarföld, Magyargéc, Magyargencs, Magyarhertelend, Magyarhomorog, Magyarkeresztúr, Magyarkeszi, Magyarlak, Magyarlukafa, Magyarmecske, Magyarnádalja, Magyarnándor, Magyarpolány, Magyarsarlós, Magyarszecsőd, Magyarszék, Magyarszentmiklós, Magyarszerdahely, Magyarszombatfa, Magyartelek, Mosonmagyaróvár, Őrimagyarósd, Pusztamagyaród

Több mint ezer éve egy a történelmünk, egy az életünk, egy a feladatunk, úgy ahogy József Attila is megfogalmazza A Dunánál című versében:

„... Én dolgozni akarok. Elegendő
harc, hogy a multat be kell vallani.
A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.

A harcot, amelyet őseink vivtak,

békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.”

S amíg nézzük a tűzijáték illékony szikráit, vagy a görögtűz aláhulló lángjait, gondoljunk arra, hogy egy olyan közösségnek vagyunk a képviselői, amely látásmódjával, gondolkodásával meg tudta őrizni kultúráját azokban a történelmi időkben is, amikor a semmiből kellett újrakezdeni. A látásmódunk, a gondolkodásunk a nyelvünk! Vigyázzunk erre a kincsre!

Bár hit, alázat, bölcsesség járja át az Intelmeket, István király mégis szomorú, megtört emberként halt meg.



Szent István a koronázási paláston



Boldog Gizella a koronázási paláston



















Minden gyermekét eltemette, legutoljára az egyetlen felnőtt kort megért Imre herceget is. A hagyományokkal, az ősökkel szakító király természetes utód nélkül maradt.



Örököséül unokaöccsét, Orseolo Pétert jelölte meg, ám 1041-ben a főurak elűzték. Helyére Aba Sámuelt ültették a trónra, aki 1044-ben a ménfői csata után menekülés közben életét vesztette. Ekkor két évre még magához ragadta a hatalmat Orseolo Péter. A főurak újra lázadtak ellene, hazahívták az István által uralkodásra képtelenné tett Vazul Kijevbe száműzött fiait, és I. Endre került a trónra. Talán a sors igazságot szolgáltatott. A későbbi öröklődés azonban már az István által is szorgalmazott nyugat-európai hagyományok szerint folyt, és amikor az Árpád-ház megmentésére egy királynőt kellett volna választani, arra a főurak nem voltak hajlandók. 1301-ben az Árpád-házi királyok uralkodása véget ért.

Felhasznált irodalom:

Szent István intelmei. Fordította: Kurucz Ágnes. Az előszót és jegyzeteket írta Szigethy Gábor. http://mek.oszk.hu/00400/00446/00446.htm

Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988.