Karácsony 2019.

Emlékezzünk egy pillanatra még egyszer Berecz Lászlóra

2019. oktöber 21-én búcsúztunk örökre Berecz Lacitól, a Vagongyár, a Vasúti Járműgyár volt dolgozójától, a Ganz Horgászegyesület korábbi elnökétől, a munkatárstól, a baraáttól, az ismerőstől, a horgásztárstól.

A következő mondatok idézték fel alakját, életét...

Berecz László Budapesten született, 1936. július 7-én. Szüleinek egyetlen gyermeke volt, akit féltő szeretettel, gondoskodással neveltek. Édesapja meghatározó személyiség volt életében, már kisgyermekkorában a sport szeretetének magvait hintette el benne, amely végig kísérte egész életét… Budapesten nevelkedett, de szüleinek gyökerei, nagyszülei, unokatestvérei Kaposvárhoz is kötötték.

Az elemi iskola és a gépipari technikum elvégzése után 1954-ben a Ganzba, annak is a vagongyári részébe helyezkedett el. Szerette munkáját, szívvel-lélekkel, lelkesedéssel végezte azt. Minden szöget ismert a gyárban és minden embert. A zöldfülű kezdőből a művezetői kiemelésen át üzemvezető, majd termelési igazgatóhelyettes lett. Munkához való hűségét az is mutatta, hogy Ganz Mávagból ment nyugdíjba. Egyetlen év kivételével 45 évet dolgozott le egy helyen.

Kreatív ember volt, mindig volt benne lendület, energia, hogy a munkája mellett máshol is tevékenykedjen. Mindig szívügye volt a sport. Nagy megtiszteltetés volt számára, hogy 10 éven keresztül a Ganz Mávag birkózóinak szakosztályvezetője lehetett. Később a BVSC-Ganz birkózó szakosztályának vezetőségi tagja lett. Sporttársai egymás között „Apókának” hívták. Mindent megtett azért, hogy előremozdítsa, jobbá tegye a sportolók felkészüléseinek lehetőségeit. Ha kellett „Apó” teljes ismertségi körét megmozgatva legyártatta az új birkózó csarnok elemeit. Ha birkózó szőnyegre volt szükség, akkor azért kampányolt. Közben magáról csak úgy nyilatkozott: „Én csak egyszerű közkatona vagyok a történetben.”

61 évet élt együtt jóban-rosszban feleségével Jucával, aki mindig biztos hátteret, otthont nyújtott számára és a betegsége során a végsőkig ott állt mellette.

Szeretve féltette lányait, Juditot és Julit, unokáit, Juditkát és Ildit.

Nagy büszkeség töltötte el dédunokái: Tomi, Dani, Ati, Marci, Patrik, Soma miatt. Mindig boldog volt, ha dédunokáival tölthetett el időt, együtt osztozott a fiúk sikereiben, mindig örömmel látta el őket tanácsokkal.

Nyugdíjba menetele után sem tétlenkedett. 75 éves koráig volt a Ganz Horgász Egyesület elnöke. A tanyához kötötték az ott eltelt évek, a régi és az új megbecsült ganzos barátok.

Közösségi ember volt… nagyhangú, mindenkivel beszélgetős, viccelődő, másokon segítő. Öblös, mindig jókedvet sugárzó, élettel teli hangjával be tudta tölteni a teret. Mindig, mindenkihez volt egy kedves szava. De tudott kendőzetlenül is őszinte lenni, bármilyen esetben felvállalta a véleményét, még akkor is, ha tudta sokaknak nem fogja elnyerni tetszését. Nem a meghátrálás embere volt. Ez vitte mindig előre…

Szerette az életet… szeretett élni… és azt is tudta, hogyan kell …

Amikor megtudta, hogy súlyos beteg. azt mondta, ha még két évet élhet, akkor nagyon boldog lesz…. végül plusz 5 évet kapott…

Az út végén nem elfáradva, hanem megbékélve a teremtőnk akaratával, barátaitól, családtagjaitól elbúcsúzva készült az útra… hazafelé…

Beszámoló a 11. Nagy Ganzos találkozóról