November 1.: Mindenszentek; November 2.: Halottak napja

"A hervadás bús pompájában áll most
A temető. Ó, mennyi szín, derű,
Fehér és lila őszi rózsatenger,
Mely hullámzik az enyészet szelére."  (Juhász Gyula) 

„A hazai halottkultusz múltjából itt annyit mégis el kell mondanunk, hogy a temető (cinterem) valamikor körülvette a templomot. A halottat a gyászházból vagy a templomba, vagy csak a templom előcsarnokába (limbus) hozták. Itt folyt le a temetési szertartás, búcsúztatás, innen vitték és hantolták közeli sírjába. A szertartás alatt, máshol közvetlenül a temetés után vagy a templomajtóban, vagy a halott sírjánál osztották ki a megholt üdvösségéért való imádság fejében a koldusok, ispotálybeliek: betegek, elhagyott öregek között a gyászoló család ajándékát, főleg kenyeret, kalácsot, bort, gyertyát. Egyes helyeken a halottas házban ült tort a meghívott szegények, koldusok, félkegyelműek ünnepélyes megvendégelése előzte meg. Olykor a halott végrendeletében is meghagyta az alamizsnaosztás idejét és mértékét. Ezt a hátramaradt élők lelkiismeretesen teljesítették is, mert féltek, hogy halottjuk lelke hazajár.” (Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium – részlet)

Kosztolányi Dezső: Halottak

Volt emberek.
Ha nincsenek is, vannak még. Csodák.
Nem téve semmit, nem akarva semmit,
hatnak tovább.
Futók között titokzatos megállók.
A mély sötét vizekbe néma, lassú
hálók.
Képek,
már megmeredtek és örökre
szépek.
Nem-élők,
mindent felejtő, mindent porba ejtő
henyélők,
kiknek kezéből a haraszt alatt
lassan kihullt a dús tapasztalat.
Nem tudja itt Newton az egyszeregyet,
fejére tompa éjszaka borul,
Kleopatra a csókokat feledte,
és Shakespeare elfelejtett angolul.
Nem ismeri meg itt anya a lányát,
sem a tudós ezer bogos talányát.
Ábrándok ők, kiket valóra bűvöl
az áhitat, az ima és a csók.
Idézetek egy régi-régi műből,
kilobbant sejtcsomók.

Vajda János: A vaáli erdőben

Odabenn a mély vadonban,
A csalános iharosban,
Félreeső völgy ölében,
Sűrü árnyak enyhelyében;

Oh milyen jó volna ottan,
Abban a kis házikóban,
Élni, éldegélni szépen,
Békességben, csöndességben!...

Nem törődni a világgal,
A világ ezer bajával.
Meggondolni háboritlan,
Ami immár közelebb van...

Illatos hegy oldalában,
A tavaszi napsugárban,
Nézni illanó felhőkbe,
Mult időkbe, jövendőkbe...

És azután, utóvégre,
Észrevétlenül, megérve,
Lehullani önmagától,
A kiszáradt életfáról...

S ismeretlen sírgödörbe'
Elalunni mindörökre...
S ott egyebet mit se tenni,
Csak pihenni, csak pihenni...

Szép, nyugodt, napos idő volt ma, az előrejelzés szerint a holnapi is ilyen lesz. Néhány szál virággal, mécsessel a kezünkben a sírok között csendesen sétálva felidézzük szeretteink alakját, hangját, mozdulatát. Óhatatlanul eszünkbe jut az elmúlás, amely minden földi ember sorsa, és a gondolatok végén ott a nagy kérdés: velünk mi lesz? Azt gondolom mindegy, hogy végül Szurszunabu, Kharón, Pheglias vagy a fekete köpenyes kaszás vezet át a holtak birodalmába, abból a világból, ahol minden rossz ember tett valami jót, és minden jó ember tett valami rosszat, mert a tízparancsolatot még senki nem tudta betartani.  Egy a fontos, hogy végső megmérettetésnél a mérleg alacsonyabb értéke fog számítani.


Gustave Doré: Charon. Illusztráció Dante Isteni színjátékához

 „Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól.” (John Donne)

Gyújts egy gyertyát rokonaidért, barátaidért és azokért is, akikkel kevesebb lett az emberiség az elmúlt egy évben!

Többet szeretnél olvasni erről a két napról? Kattints ide:

http://amiganzunk.blogspot.com/2010/11/mindenszentek-halottak-napja.html

http://amiganzunk.blogspot.com/2009_10_01_archive.html