2011. december 30., péntek

Még egyszer: Kiállítás a Zila Kávéházban

Végét ért az év, véget ért a Zila Káváházban Koday Laci kiállítása.
Koday László
(Foto:)
 A megnyitóra késő délután, már sötétben érkeztünk. Az öreg, kopasz vadgesztenye fák mögé bújó kávéház ablakain kiszűrődő vidám fény hivogatóan csábított a belépésre. A megnyitóig pedig volt annyi időnk, hogy a képeket megnézzük, felfedezve a 2011-es évben született új alkotásokat, és váltsunk néhány szót az ismerősökkel, barátokkal.
 
 









Zila Edit köszöntötte a vendégeket, majd Pilaszanovich Irén, művészettörténész, szép szavakkal ismertette Koday Laci munkásságát, művészetét. Pecznyik Ibolya, Kazinczy-díjas magyartanár  előadásában pedig egy verset hallgathattunk meg.
(Foto:)
A színes képek és szép vers után a Zila Kávéház meglepetése következett: egy pohár pezsgő, és a legjobb, legfinonabb süteményekből, tortákból készítettek nekünk apró falatokat. Aki még nem kóstolta az ország tortáit, most megtehette, de nagyon finomak voltak a sós sütik is.
Sokan voltunk a gyárból, és együtt örültünk Laci kiállításának, sikerének. Senki nem sietett, még beszélgettünk, és írtunk a vendégkönyvbe is...
Nézzétek meg, kit ismertek fel a képeken!

(Foto:)

(Foto:)



Reméljük, legközelebb ti is velünk lesztek, mert az öröm, a boldogság csak akkor az igazi, ha van kivel megosztani!
Hazaindulva vásároltunk néhány szelet tortát, hogy egy kora téli  este szép és kellemes hangulatát magunkkal vigyük.

 
Mindenkinek ajánljuk, hogy jöjjön el a kávéházba, nem csupán a sütik, de a kedves, udvarias kiszolgálás miatt is.

Nincsenek megjegyzések: