Kedves Barátaink!
Épp egy hete, 2009. május 16-án találkoztunk Piliscsaba-Klotildligeten, abból az alkalomból, hogy a Ganz Ábrahám 165 éve alapította meg öntödéjét. A hét segéddel induló öntöde hamarosan a világ legismertebb cégei közé tartozott.
Mindannyian Ganz Ábrahám cégének egyik utódvállalatánál dolg
oztunk, ill. dolgozunk ma is. Mi, a volt Ganz, MÁVAG, Ganz-MÁVAG dolgozói, baráti társaságot, nagycsaládot alkotunk most is, talán éppen úgy, ahogy az alapító elképzelte. Ebből a nagycsaládból ezen a szombati napon 185-en jöttetek el, hogy régi munkatársaitokkal, barátaitokkal, ismerőseitekkel találkozhassatok.

Nagyon jó volt látni, hogy ti, akik öt, tíz vagy akár húsz éve nem találkoztatok, mennyire örültök a viszontlátásnak. Felemelő és soha vissza nem térő érzés volt ennek részese lenni!
Fantasztikus volt, ahogy minden kis sarokban fényképeket
nézegettetek, ahogy egyik csoporttól a másikhoz ültetek le beszélgetni!
Köszönjük, hogy eljöttetek!
Köszönjük, hogy együtt tölthettünk egy nagyon szép napot!
Külön köszönettel tartozunk Póczikné Gőz Évának és Nemes Mártonnak, akik hozták a kis csapatukat is, ezzel segítve a találkozó sikerét.
Épp egy hete, 2009. május 16-án találkoztunk Piliscsaba-Klotildligeten, abból az alkalomból, hogy a Ganz Ábrahám 165 éve alapította meg öntödéjét. A hét segéddel induló öntöde hamarosan a világ legismertebb cégei közé tartozott.
Mindannyian Ganz Ábrahám cégének egyik utódvállalatánál dolg
Nagyon jó volt látni, hogy ti, akik öt, tíz vagy akár húsz éve nem találkoztatok, mennyire örültök a viszontlátásnak. Felemelő és soha vissza nem térő érzés volt ennek részese lenni!
Fantasztikus volt, ahogy minden kis sarokban fényképeket
Köszönjük, hogy eljöttetek!
Köszönjük, hogy együtt tölthettünk egy nagyon szép napot!
Külön köszönettel tartozunk Póczikné Gőz Évának és Nemes Mártonnak, akik hozták a kis csapatukat is, ezzel segítve a találkozó sikerét.
Köszönettel tartozunk még Radványi Miklósné Lenkének, aki régi idők újságcikkeiből és dokumentumaiból állított össze nekünk egy kis ízelítőt a 165. évforduló jegyében.
Gábor Jánosnak, a Ganz Holding Gyűjtemény gondozójának szintén köszönetet mondunk "A múlt tisztelete - a jövő szolgálata" jegyében összegyűjtött, jelenleg is látogatható kiállítások jegyzékéért, és a "Mechwart és a Ganz Waggongyár" című rövid tanulmányért.
Rendszeresen fogunk küldeni feliratkozott barátainknak, olvasóinknak érdekes olvasnivalókat, híreket, értesítéseket ennek a blognak a segítségével (az automatizálás folyamatban). A sikerhez azonban rátok is szükség van! Iratkozzatok fel, aztán küldjétek el azokat a régi történeteket, anekdotákat, amelyeket szívesen megosztanátok a többiekkel a kovesdiistvan.hu@gmail.com vagy az amiganzunk@gmail.com emailcímre. Idevárjuk a régi képeket is, hogy egy szép albumot készíthessünk belőlük, a ti örömötökre.

Íme, az a link, amit már nagyon szeretnétek, ahol most még csak a mi piliscsabai, ám letölthető képeink várják a kattintásokat.
(Kérünk mindenkit, aki készített fényképet, esetleg videót, és meg tudja oldani, az töltse fel egy megosztó oldalra őket (Pl.: Google-Picasa), és a linket küldje el, akár bejegyzésjént, így a többiek erről az oldalról könnyen elérhetik a várva várt képeket. Akinek ez még nem megy, annak szívesen feltöltjük elküldött fotóit. Most, ha valaki még nem látta volna, megtekintheti Koday Laci saját festményeiből készített galériáját is a "Képek linkje" menüpontnál.)
Ez a nap csak veletek jöhetett létre!
Köszönjük, hogy ott voltatok!
Nyári István - Kövesdi István- Turbéky István – Márai Gabriella – Fodor János
Még egy kép: Turbéky István így látta ezt a napot.
2 megjegyzés:
Kedves Szervezők, Kati és Pista!
Még nem volt alkalmam megköszönni Nektek és minden szervezőnek a jól sikerült találkozót és azt, az igazán remek „A mi Ganzunk” oldalt a 400 képpel és a sok érdekességgel. Már több régi Ganz-osnak elküldtem aki nem tudott most eljönni. Remélem jövőre ők is ott lesznek.
Nagyon jó volt a találkozó. Még egyszer köszönet érte.
A munkátokhoz további sok sikert kívánok.
üdvözlettel: Unger Károlyné
Kedves Kati és Pista, Szervezők!
Hálás szívvel köszönöm nektek,hogy
alkalmam volt részt venni a Ganz összejövetelen.Jó volt újra látni
benneteket,és a régi kollegákat.
Remekül éreztem magam. Amennyiben
lesz még hasonló rendezvény,
szóljatok szívesen segítek.További jó munkát,és jóegészséget!
kívánok szeretettel Steller Ibolya
Megjegyzés küldése